A férfi kézi-Eb megágyazott egy minden eddiginél magasabb színvonalú olimpiának

A németországi Európa-bajnokság több rekordot is hozott. Soha nem voltak még annyian kézilabda-mérkőzésen, mint a düsseldorfi tornanyitányon (53 586 néző), a középdöntőket közel 45 millióan követték figyelemmel, továbbá a német–magyar mérkőzést 8,4 millióan, a német–dán elődöntőt 9,7 millióan nézték meg televízión keresztül csak Németországban. Az Eb összes meccsét pedig 1 008 660-an látták, ami 15 518-as meccsenkénti átlagos nézőszámot jelent.

Olyan pillanatokról is emlékezetes marad az idei Európa-bajnokság, mint a Feröer-szigetek csodaszámba menő döntetlenje az egyébként az egész tornán gyengélkedő Norvégia ellen. Bár a mindössze 50 ezer főnyi lakosságot számláló szigetország csapata ezt az egy pontot szerezte a csoportkörben, amivel végül utolsó helyen kiesett, az mégsem mindennapi, hogy egy ország lakosságának tíz százaléka (5000 néző) kinn legyen a helyszínen, az pedig még kevésbé, hogy egy ilyen kis állam a döntő tornára kvalifikáljon.

Magyar szempontból is történelmi volt az Európa-bajnokság. Soha nem végzett még ennyire előkelő helyen férfi kézilabda-válogatottunk, amely – kis szerencsével – megküzdhetett az ötödik helyért, és egy óriási, küzdelmes hajrát követően megnyerte a helyosztót Szlovénia ellen.

Játékban is előrelépett a magyar válogatott

Az óriási előrelépés, hogy a végletekig elcsigázott magyar válogatott győzni tudott az utolsó mérkőzésén, és komolyan megküzdött az ötödik helyért. Ez a tavalyi, helyosztós összeomláshoz képest is óriási fejlődés.

A csapatnak emellett nagyon világos koncepciója van. Főállású, szakmailag kiemelkedő szövetségi kapitány, valamint a tapasztalt és fiatal játékosok kiegyenlített egyvelege, ahova hosszú távon is szépen, fokozatosan lehet beépíteni az utánpótlásból érkező tehetségeket.

Ezen a szinten már nagyon komoly tempohandballt játszanak, amiből a németek ellen kaptunk ízelítőt. Erre jelenleg a magyar válogatott nem képes.

Ezt az is mutatja, hogy gyors középkezdésből nemhogy gólunk, hanem még próbálkozásunk sem volt. Ezt mindössze hat válogatott mondhatta el magáról a mezőnyben – köztük egyébként a végül bronzérmes svédek is.

A befejezések eloszlását tekintve viszont már nincs akkora különbség az élmezőny és a magyar válogatott között. A legnagyobb differencia az, hogy mi arányaiban jóval többet próbálkoztunk átlövésből, és kevesebbet szélről, mint a világelittel egyenértékű meghatározó európaiak. Ez azért jelenthet hátrányt, mert a tornaátlag szélről (62 százalék) sokkal hatékonyabb, mint átlövésből (43 százalék).

Ez viszont nem azért alakult ki így, mert nekünk ne lennének hatékonyak a szélsőink. Szélről a hatodik, beállóból az ötödik legjobban lőttünk a mezőnyben, de szinte az összes pozícióból történő befejezéseinkről elmondható, hogy meghaladták a tornaátlagot, és szélről, beállóból és átlövésből abszolút az élmezőny tagjai voltunk.

Ami viszont javításra szorul, az a hétméteresek értékesítése. A büntetőinket mindössze 62 százalékban értékesítettük, ami a tornán a huszonnégy csapatból az ötödik legrosszabb. Ez azért is kényes pont, mivel a hatékonyság, így a várható gólok száma hetesből az egyik legnagyobb, ugyanakkor azért tudtuk mindezt áthidalni, mert a tornán, és a mi csapatunknál is a befejezések mindössze nyolc százaléka esett ebbe a kategóriába.

Összességében tehát kijelenthető, hogy

Továbbá megfontolandó az is, hogy a szélsőinket jobban foglalkoztassuk, hiszen innen is nagy arányban tudunk eredményesek lenni, és így a betörésekből ezúttal is eredményes irányítóinknak, illetve a lövőinknek nagyobb területek nyílhatnak.

Egyre közelebbről fejeznek be a csapatok

Arról már korábban is többször írtunk, hogy a klasszikus átlövő-irányító felosztás már meghaladott a világelithez tartozó válogatottaknál. Ennek oka, hogy a modern kézilabdában egyszerre jut nagyobb szerep a fizikumnak és a gyorsaságnak, így pedig a klasszikus, felállt fal elleni támadásokkal egyre kevésbé lehet hatékonynak lenni.

Ezt támasztják egyébként alá a statisztikák is, amelyek azt is jelzik, hogy általában a három-öt passzból álló, rendezetlen védelemmel szembeni támadások a leghatékonyabbak. Ezek nagyjából 15-20 másodpercet igénylő akciók, ezért érdemes egy pillantást vetni arra, hogy milyen arányban fejezték be 20 másodpercen belül támadásaikat az elődöntős válogatottak, valamint a mieink.

A franciák a támadásaik 38,4, a svédek 36,1, a németek 35,1, a dánok 30,6 százalékát fejezték be ilyen gyorsan, míg a magyar válogatott az akcióinak mindössze 17,3 százalékát. Ez azért elég komoly különbség, és rámutat a jelenlegi keret hiányosságaira. A torna második felére ezért nincs annyi szufla, mert többet kell birkóznunk egy-egy gólért, mint a topcsapatoknak, így kevesebb energiánk marad a végjátékra.

Ehhez a fajta kézilabdához pedig más típusú játékosokra van szükség. Nem a klasszikus, osztogató irányítókra, és a statikus, de nagy lövőerejű és pontos átlövőkre, hanem

Természetesen ez azt is magában hordozza, hogy ezek a középső lövők már mindkettőt nagyon magas szinten űzik, azonban egyik említett játékelemet sem annyira csúcsszinten, mint az arra specializálódott klasszikus irányítók és átlövők. Ennek a folyamatban pedig végső soron az az eredménye, hogy kevésbé kombinatív figurákkal, egy-egy elleni szituációkra építve próbálnak a játékosok közelebb kerülni a kapuhoz, ami úgy tud a leghatékonyabb lenni, amikor még rendezetlen az ellenfél védelme.

Az egyik kulcsmutató ebből a szempontból, hogy milyen távolságból tudják befejezni lövéseiket az egyes csapatok. Ezzel kapcsolatos adatok a középdöntős mérkőzésektől álltak rendelkezésre a Handballytics oldalán.

Ahogy korábban láthattuk, betörésekből többször tudott eredményes lenni a magyar válogatott, ugyanakkor befejezéseinek távolsága közelebb van a nyolc méterhez, mint a héthez. Ehhez képest az elődöntős válogatottak közül a dánok átlagosan 7,1, a franciák és a németek 7,2-7,2, a svédek 7,3 méterről tudtak lövéseket elengedni.

Még jobban mutatja ennek a statisztikának a jelentőségét, hogy a 27, nem döntetlenre végződő középdöntős, illetve döntő hétvégés mérkőzés kétharmadát, azaz 18-at az a csapat nyert meg, amelyik közelebbről tudta befejezni a támadásait.

A franciák és a dánok mögött szinte bárki négybe juthat az olimpián

Ez az Európa-bajnokság abból a szempontból nem cáfolt rá az eddigi évek folyamataira, hogy bebetonozódott az élmezőny. A tavalyi világbajnokság legjobb nyolc csapatából öten voltak az Eb-n is a legjobb nyolcban, az elődöntő mezőnye pedig egy kivétellel ugyanaz volt a két világversenyen.

Nagyjából az is kirajzolódik, hogy a világon van hat válogatott – Dánia, Franciaország, Svédország, Spanyolország, Németország, Norvégia –, amely oda tud jutni a legjobb négy közé, míg a többiek számára ez csupán pár évente egyszer-egyszer jön össze. Az ötödik hely környékére viszont az egy-két nagy rivális gyengélkedését kihasználva már odaérhetnek olyan válogatottak, mint a portugál, a szlovén, az izlandi, vagy immár 2021 óta másodszor is a miénk.

Az olimpiai helyekért az első hatot leszámítva itt is óriási lesz a tülekedés. Franciaország, mint rendező, Dánia, mint világbajnok, Svédország pedig előbbi kettő tavalyi és idei döntőzése miatt Európa-bajnoki bronzérmesként kvalifikált egyenes ágon Párizsba, azonban a német, a norvég és a spanyol hármasnak sem valószínű, hogy nagyon izgulnia kell majd a kvótáért, főleg hogy külön-külön selejtezőcsoportokba kerültek. Az erőviszonyok ismeretében ez még úgy is igaz a spanyolokra, hogy ezen az Eb-n különösen gyengén teljesítettek, és a csoportkörben ragadtak. Egy nem túl acélos horvát csapattól tízgólos vereséget szenvedtek, az osztrákokkal pedig nem bírtak. Jó, utóbbiak másoknak is sok fejfájást okoztak, a magyarokat például a középdöntőben legyőzték.

és a női mezőnnyel ellentétben itt a nem európai csapatokat is óriási hiba lenne komolytalanul kezelni.

Az 1-es számú csoportban Spanyolország mögött Szlovénia tűnik a legesélyesebbnek, azonban Bahrein és Brazília egyaránt nagyon kellemetlen ellenfél, és egyáltalán nem kizárt, hogy körbeverés dönt majd ebben a kvartettben a második helyről.

A 2-es számú kvartettben talán a leginkább letisztultak az erőviszonyok, itt Németország valószínűleg megnyeri a csoportot, Algériának pedig nem nagyon lesz beleszólása a lényegi kérdésekbe. Horvátország és Ausztria között viszont érdekes és izgalmas ki-ki párharc lehet a párizsi repülőjegyért, bár kérdés, hogy az osztrákok képesek-e tartani azt a szintet, amit a kontinensviadalon produkáltak. Az Eb csoportkörében mindenesetre nem bírtak egymással (28–28).

A 3-as számú selejtezőcsoport tűnik a legerősebbnek, ahol a mieink is szerepelnek. Norvégia néz ki a favoritnak, habár a skandinávokat gyengébb napján a magyar és a portugál csapat is képes elkapni – ahogy egyébként Tunézia is okozhat kellemetlenségeket a portugál–magyar duónak –, ami akár itt is komoly körbeverést eredményezhet.

Emiatt a mérkőzések sorrendje sem mindegy, hiszen a franciák például a 2021-es olimpiai selejtező utolsó összecsapásán kaptak ki előnyről pont annyival a portugáloktól, hogy hármas körbeverés alakult ki köztük és a horvátok között, és a három négypontos csapat közül pont a portugáloknál erősebbnek tűnő horvátok szomorkodhattak a végén.

A tornákat március 14–17. között tartják, a mi csoportunk rendezésére tatabányai helyszínnel a magyarok, továbbá a norvégok pályáztak.

Hogy az olimpián mi lesz, az már nagyon sokváltozós, előre megjósolhatatlan képlet. Az ázsiai selejtezőtornát nagy meglepetésre megnyerő Japán lóg csak ki egy kicsit a mezőnyből, amelyben lényegében nincs gyenge csapat. Ha valaki épphogy negyedik helyen továbbjut a csoportból, az egy jó negyeddöntővel már az éremért játszhat.

– 2012-ben Magyarország, 2016-ban Lengyelország, 2021-ben pedig Egyiptom. Nem lenne meglepő, ha idén is lenne egy ilyen underdog. Ugyanakkor azt nehéz elképzelni, hogy a dobogó valamelyik két fokán ne a dán és a francia válogatott játékosai álljanak a végén.

Az olimpiára már kvalifikált válogatottak:

Franciaország (házigazda), Dánia (világbajnok), Svédország (Eb-bronzérmes*), Japán (ázsiai selejtezőtorna győztese), Argentína (Pánamerikai Játékok győztese), Egyiptom (Afrika-bajnok)

A selejtezőtornák beosztása:

1. selejtezőcsoport: Spanyolország (vb-3.), Szlovénia (vb-10.*), Bahrein (Ázsia-2.), Brazília (Amerika-2.)

2. selejtezőcsoport: Németország (vb-5.), Horvátország (vb-9.*), Algéria (Afrika-2.), Ausztria (Eb-8.*)

3. selejtezőcsoport: Norvégia (vb-6.), Magyarország (vb-8.*), Portugália (Eb-7.*), Tunézia (Afrika-3.)

A *-gal jelölt csapatok az eredeti versenykiírás alapján, a kontinensbajnokságok és a világbajnokság közötti átfedések nélkül nem szereztek volna jogosultságot a közvetlen olimpiai kvótára, illetve az olimpiai selejtezőtornára. Amennyiben egy válogatott a világbajnokságon és a kontinensbajnokságon is közvetlen olimpiai vagy olimpiai selejtezőtornán való részvételi jogot szerez, akkor elsőbbségben az olimpiai direkt kvóta, azonos szintű kvóták esetén pedig a világbajnokságon megszerzett kvalifikációs hely élvez elsőbbséget. Átfedés esetén az alacsonyabb szintű kvóta, és az azzal együtt járó kiemelés az érintett torna végeredményében utána következő, magasabb szintű kvótával nem rendelkező válogatottra száll.

(Borítókép: A francia kézilabda-válogatott ünnepli az Európa-bajnokság megnyerését a Dánia elleni döntőt követően 2024. január 28-án. Fotó: Jürgen Fromme - firo sportphoto / Getty Images)