A Görög Szörny brutális: szinte a büntetővonalról zsákol
Szombat után vasárnap is négy mérkőzést rendeztek az NBA-rájátszásban, ahol mind a négy párharcban a vasárnapi volt az első mérkőzés – kettő viszonylag szoros lett, kettő viszont kiütéssel ért véget.
Az egyik ilyen a keleti első kiemelt Milwaukee Bucks és a Detroit Pistons meccse volt, amit Giannis Antetokounmpóék 121-86-ra nyertek meg úgy, hogy ebből 70 pontot az első félidőben dobtak, kvázi már a szünetre eldöntve a mérkőzést, hiszen két negyed után 70-43-ra vezettek. Ennek ellenére a második félidőben sem vettek nagyon vissza, és még tovább növelték az előnyüket, ami volt, hogy 43 pontot is elért, emellett pedig egy pillanatra sem voltak hátrányban.
A meccs leglátványosabb jelenete nem meglepő módon a Görög Szörnyé, vagyis Giannis Antetokounmpóé volt, aki a harmadik negyed közepén egy labdaszerzésből megindulva kis híján a büntetővonalról zsákolt.
Antetokounmpo 24 ponttal, 17 lepattanóval, illetve 4-4 assziszttal és blokkolással zárta a meccset, amin ő volt a legeredményesebb csapatában – a győzelem viszont igazi csapatmunka volt, ahogy az is, ahogy a Houston Rockets 122-90-re verte a Utah Jazzt, ugyanis mindkét győztes csapatban mind az öt kezdőjátékos legalább 10 pontot dobott.
Vasárnap mind a négy meccsen hazai győzelem született, a Boston Celtics gyenge kedzés után felpörgött, és csupán 74 ponton tartva az Indiana Pacerst 84-74-re fordított, míg a Portland Trail Blazers 104-99-re húzta be az első meccset az Oklahoma City Thunder ellen.
NBA-eredménye, főcsoport-negyeddöntők, 1. mérkőzések
- Indiana Pacers–Boston Celtics 74–84
- Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 99–104
- Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 86–121
- Utah Jazz–Houston Rockets 90–122