Rátértem a helyes útra, menni kell tovább

2017.06.27. 18:52

Portugáliából egyenesen Németországba utaztam, és itt is maradok csütörtökig. Drezdában zajlik az új Honda Civic Type-R nemzetközi sajtóbemutatója, ennek kapcsán vezethetem az autót a közeli Lausitzringen. Mondanom sem kell, hogy kiváló hangulatban érkeztem ide, hiszen a Vila Realban elért időmérős siker, valamint főfutamos győzelem olyan eredmények voltak, amelyek építik az önbizalmamat. Már a Nürburgringen korábban elért pole pozíció után is írtam, hogy egy pilótának elmondhatatlanul sokat jelent, amikor azt látja, hogy ő a referencia egy pályán. Múlt hétvégén én az elejétől a végéig ezt éreztem Vila Realban.

Féltem, hogy legyőz a hányinger...

Előzetesen is azt gondoltam, hogy ezen a szűk utcai körön, ahol nem a nagy végsebesség számít, Marokkóhoz hasonlóan a Honda dominálhat. Már a két a szabadedzésen látszott, hogy tényleg esélyesek vagyunk Vila Realban, ráadásul csapaton belül is Tiago Monteiro előtt tudtam lenni, úgyhogy bizakodó voltam. Ennek ellenére pont az időmérő lett az egész hétvége legnehezebb része nekem. Ahogy azt már olvashattátok, múlt hét elején vírusos betegséggel küszködtem, de hiába lettem jobban a Portugáliába való elutazásig, az időmérőn a hőség és az izgalom hatására új erőre kapott a bennem még lappangó vírus.

A Q1-ből ugyan a legjobb idővel jutottam tovább, de akkor és ott nem tudtam, hogy képes leszek-e a Q2-ben is kimenni a pályára… Minden egyes kör után jöttem ki a boxba, és szálltam ki az autóból, mert annyira erős hányingerem volt, hogy féltem, nem tudom elfojtani. Levegőre volt szükségem, rendre odaálltam a ventilátor elé a boxban, és Emiliano Ventura, a Honda fizioterapeutája adott néhány pirulát, ami segített. Hat-nyolc perceket tudtam ezzel a módszerrel átvészelni az autóban, így játszottunk az egész időmérő alatt. 

Hibáztam a nyitófutam rajtjánál

Korábban is előfordult már olyan, hogy például enyhébb megfázással versenyeztem, de ezeket az adrenalin teljesen feledtette velem az autóban. Ez most teljesen más volt, szabályszerűen rosszul éreztem magam vezetés közben, és nem tudtam teljesen a feladatomra koncentrálni. A Q3-ra aztán sikerült egy szinte tökéletes kör erejéig összeszednem magam. A telemetriából látszott, hogy volt egy-két apró hiba benne, ami miatt veszítettem minimális időt, de így is közel hét tizedes előnnyel szereztem meg a pole pozíciót Rob Huff előtt. Úgy gondolom, hogy azt a körömet nem befolyásolta a betegségem.

Vasárnapra ha nem is kerültem hirtelen száz százalékos állapotba, de jelentősen jobban éreztem magam, egy percre sem vetődött fel, hogy esetleg nem tudok rajthoz állni a versenyeken. A nyitófutamon a fordított rajtrácsos tizedik helyről indulva bennem volt, hogy kis kockázatvállalással próbáljak minél feljebb jönni mindjárt az elején, hiszen minden egyes pontra szükségem van. Ezért próbáltam előre kitalálni, mikor alszanak el a piros lámpák, és türelmetlen lettem, kis híján kiugrottam a rajtnál. Ezzel ritmust veszítettem, amikor tényleg kialudtak a lámpák, és ha végül nem is előztek meg, de közel sem úgy sikerült a rajtom, ahogyan azt elképzeltem. Ezután Esteban Guerrieri kiesésének és a dzsókerkörnek köszönhetően sikerült feljönnöm a hetedik helyig – ebben a futamban ennyi volt maximum.

A dzsókerkör időzítését át kellett variálnunk

A főfutam közben éreztem, hogy kicsit elgyengültem, valószínűleg kijött a hatása annak, hogy az ezt megelőző napokban kevesebbet ettem a betegség miatt. Ezzel együtt magabiztosnak éreztem magam. Tudtam, hogy kell egy jó rajt, mert Huff az első futamon is jól kapta el az indulást. Nekem szerencsére másodjára jól jött ki a lépés, és csak 50–70 méter megtétele után láttam, hogy Huffy beragadt, és sorra előzik meg a többiek. Ez kicsit könnyítette a helyzetemet, hiszen nem az egy körön második leggyorsabb vett üldözőbe.

Itt a dzsókerkör megtételének időzítése volt a nagy kérdés. Amikor Bári Gergőéktől érkezett a fülemre rádión az üzenet, hogy most menjek ki, reális veszélye volt annak, hogy két Volvo is elém kerül utána, amit mindenképpen el akartam kerülni. Persze ezután még nekik is ki kellett volna menniük, de ez lehetőséget adott volna nekik arra, hogy Catsburg feltartson engem, hogy Björk ki tudjon autózni akkora előnyt, amivel elém jön vissza a dzsókerkör után. Nem volt könnyű ezt a helyzetet néhány másodperc alatt végiggondolni és elemezni, de végül úgy döntöttünk, hogy nem jövök még ki. De a legvégéig sem húzhattuk, mert egy ilyen pályán bármikor történhet olyan baleset, ami miatt be kell jönnie a safety carnak, a biztonsági autó mögött pedig nem lehet kijönni dzsókerkörre… Végül a hatodik körben jöttem ki, és Björk is követett, így sikerült visszajönnöm az első helyre.

Egy óráért nem éri meg a leggyorsabb kör

Ezután csak arra figyeltem, hogy meglegyen a biztonságos előnyöm a Volvo előtt az élen. Nem kellett ehhez a határon autóznom, mert alapvetően jobb volt a tempóm Björkénél, beoszthattam az erőmet. Annak semmi értelme nem lett volna, hogy erőfitogtatásból a szükségesnél gyorsabban menjek, mert Vila Realban könnyű nekimenni a falnak. Az első futamon így is elkövettem azt a hibát, hogy megfutottam a leggyorsabb kört. Ez kétes dicsőség, mert bár adnak érte egy szép órát és a szurkolók is értékelik, de ha valaki tudatosan gondolkodik előre, az látja, hogy saját magának okoz gondot a következő versenyre, hiszen emiatt több büntetősúlyt kaphat a márkája.

Ezért amikor csak lehet, odafigyelek arra, hogy ne az enyém legyen a leggyorsabb kör akkor sem, amikor egyébként képes lennék rá.

Ez volt az első WTCC-s futamgyőzelmem Európában a Hungaroringen kívül, és hihetetlen feszültség szakadt ki belőlem vele. Az első három forduló szerencsétlen történései után kicsit el voltam keseredve, de a Nürburgringen és most Vila Realban visszatértem a helyes útra. Ezen kell mennem tovább, így tartom magam ahhoz, hogy nem érdekel a pontverseny állása, bár a sajtótájékoztatón persze közölték velem… De nem számít, hogy 30, 20 vagy 5 pont a lemaradásom éppen, mindig csak az a fontos, hogy a soron következő versenyen senki se gyűjtsön nálam több pontot. Vila Realban ez sikerült, és ezt tervezem július közepén Argentínában is.

Tassi Attikáéknak is hasznos volt az út

A portugáliai hétvége az eredményeken túl két dolog miatt volt különleges. Az egyik a már említett, debütáló dzsókerkör volt. Vegyes volt az elfogadottsága a boxutcában, még az utolsó pillanatban is átépítették rajta egy-két dolgot, amit én kicsit feleslegesnek gondoltam. Nem éreztem, hogy sokat számított a kiszélesített kijárat. Összességében viszont nekem tetszett a dzsókerkör. Egyrészt, mert valószínűleg kevesebb előzés lett volna nélküle, másrészt, mert versenyzőként ez is új szituáció volt, megint meg kellett tanulni valamit, és szeretem az ilyen kihívásokat.

A másik különlegessége a portugáliai útnak az volt, hogy a M1RA képviseletében Bári Dávid és Tassi Attika is utazott velem. Mindig élvezem a társaságukat, de emellett a csapatunk szempontjából is fontos volt egy ilyen túra, hiszen mindketten nyitott szemmel járó emberek, biztos vagyok benne, hogy ellestek néhány dolgot abból, amit láttak a Hondánál. Talán már a jövő hétvégén, Németországban is hasznosítanak valamennyit belőle, ahol a M1RA tovább folytatja harcát a TCR bajnoki címéért.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft