Hiszem, hogy már csak felfelé vezethet az út

2018.08.07. 16:07

Ha valaki a szezon előtt azt jósolja nekem, hogy a WTCR nyári szünetét a bajnokság harmadik helyén töltöm, akkor kicsit csalódott lettem volna. De látva azt, hogyan alakult a szezon eddigi része, mennyi dobogós, sőt akár futamgyőzelmi esélyt veszítettem el rajtam kívül álló okok miatt, akkor inkább megnyugvással tölt el az, hogy ezzel együtt is ott vagyok a bajnoki cím legnagyobb esélyesei között, mert ez azt jelenti, hogy erős a csomagom.

Csak lehajtott fejjel menni előre

Mindig hittem abban, hogy a szerencse-balszerencse faktor hosszú távon kiegyenlítődik, és a végén a teljesítmény dönt az egyes helyezésekről. A szezon első felében nekem talán kicsit több jutott a balszerencséből, így arra számítok, hogy a hátralévő négy versenyhévégén erről a harmadik helyről már csak felfelé vezethet az utam. Nem számoltam össze, hogy hány pontot veszítettem a peches szituációk miatt, de nem is kell, mert enélkül is tudom, hogy sokkal többet, mint az a 26 pont, ami jelenleg a hátrányom az első helyezetthez képest. Rögtön a szezon első időmérőjén egy jó pole pozíciós esélytől estem el Marokkóban azzal, hogy felrobbant a motor az autómban, de az időmérőn így is elért második helyből sem lehetett dobogó, mert a motorcsere miatt a mezőny végére küldtek. Aztán Portugáliában a tömegbalesettel rajtoló futam újraindításánál az első helyről mehettem volna, de megsérült a bukókeretem, így az FIA ellenőrei leparancsoltak a pályáról. Végül Szlovákiában az első időmérőn második lettem, de egy turbókalibrációs hiba miatt három Hyundait, köztük engem is kizártak utólag.

Ez három potenciális futamgyőzelem, de rosszabb esetben is dobogós helyezés, ami elúszott. Az, hogy így is harmadik vagyok, rengeteg erőt ad, és megerősít abban, hogy mindegy mi történik körülöttem, nekem csak lehajtott fejjel mennem kell előre a célom érdekében.

Az már nem elég, ha gyorsabb vagy

Az előző szezon mélyütése, hogy a világbajnoki cím az utolsó fordulóban egy fékmeghibásodás miatt ment el Katarban, megedzett emberként és versenyzőként egyaránt.

Azt vettem észre, hogy idén ugyanolyan szenvedéllyel tudok örülni a sikereknek, mint korábban, de jóval könnyebben túllépek azon, ha valami rosszul alakul. Úgy érzem, ezzel is érettebb pilótává váltam.

Tavaly volt olyan pillanat, amikor elkeseredettségemben túlságosan könnyen kimondtam, hogy itt a vége, de idén ez nem fordulhatott elő a legrosszabb helyzetben sem. Többé nem adom fel a harcot, és ha bajnok akarok lenni, nem is tehetem. Az látszik, hogy a tempómmal nincsen gond, idén már háromszor nyertem meg az időmérőt, és a zandvoorti hétvégét kivéve, amikor a Hyundaiokat ellehetetlenítették, az összes időmérőn a legjobb háromban végeztem ebben a szezonban. De a WTCR-ben nem elég, ha gyorsabb vagy a többieknél, kell az a tapasztalat és kitartás, amivel a rosszabb esélyt is a magad javára tudod fordítani. Versenyről versenyre változnak az erőviszonyok, sokszor a favoritoknak is meg kell izzadniuk a pontszerzésért. Nem véletlen, hogy Gabriele Tarquini és Yvan Muller áll az első két helyen, akik a 2000-es évek közepén a mostani bajnoksághoz sokban hasonlító WTCC-ben edződtek.

Tarquini mindig kihívás elé állít

Még mindig sokat tanulok Tarquinitől, de már nem annyira a vezetéstechnikai részben. Sőt

óriási elismerésnek tartom, amikor látom, hogy milyen sokszor hasonlítja össze az én telemetria-adataimat a sajátjával, vagy hogy a mérnökével sokkal többször elemzi az én köreimet, mint évekkel ezelőtt, amikor a Hondánál versenyeztünk együtt.

Büszke vagyok rá, hogy azóta sikerült annyit fejlődnöm, hogy ma már egy ilyen kaliberű, világbajnok versenyző szemében is referencia tudok lenni. Ugyanakkor Tarquini minden aspektusát ismeri annak, hogy mi teszi a bajnokot bajnokká, és rendkívül rutinosan kezeli az autón kívüli dolgokat. Azért is szeretek a csapattársa lenni, mert nagyon intelligens pilóta, aki minden területen tud újat mutatni és kihívás elé állítani. Zseniálisan fordítja a javára azt a helyzetet, hogy ő a rangidős a BRC Teamben, így mindenki kíváncsi a véleményére. A tanácsait pedig rendszerint úgy fogalmazza meg, hogy azokkal a saját érdekeit erősíti, és az ilyen politikai játszmák legalább olyan sokat hoznak, minthogy a kulcsfontosságú kanyarban ki tapos a fékbe néhány tizedmásodperccel később.

Gyorsasággal kivívott tisztelet

Ebben persze hiába próbálnám utánozni Tarquinit, hiszen olyan évtizedes szakmai és emberi kapcsolatok fűzik a csapat tagjaihoz, akikkel már az Alfa Romeó-s időkben, évtizedekkel ezelőtt együtt dolgozott, amiket nem lehet csak úgy kihagyni a receptből. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy a pályán mutatott gyorsaságommal és eredményeimmel kivívom a hasonló tiszteletet. Fél év ehhez kevés idő, de jó úton járok, mert azt érzem, hogy megkedveltek a BRC-nél. Tudja az ember, ha valaki megjátssza magát, de ezek a srácok őszinték velem, ami nagyon jól esik. Hibák persze vannak, mint minden csapatnál, ám az a fontos, hogy mindenki azon dolgozik, hogy ezeket kijavítsuk. Ez alól én sem lehetek kivétel, mert nem csak rajtam kívülálló okokból veszítettem fontos pontokat ebben a szezonban. Az, hogy a Hungaroringen megszerzett két pole pozíciómból az egyiket sem tudtam futamgyőzelemre váltani, a mai napig fájó pont. Sokat tettem azóta azért, hogy a rajtjaim javuljanak, és legutóbb a Slovakia Ringen már nem volt gond velük, de én még nem vagyok teljesen elégedett. Máshogyan kell terhelni a kuplungot a rajtnál, mint amihez korábban hozzászoktam, és még nem mindig érzek rá azokra a finomságokra, amik a tapadáskülönbségekből adódnak. Erre továbbra is nagy hangsúlyt fektetek majd.

Nagyobb az esély, mint tavaly

Túl a szezon felén azt már ki lehet jelenteni, hogy jó döntést hoztam, amikor a Hyundait választottam 2018-ra. A már említett zandvoorti versenyhétvégét leszámítva csak egy olyan időmérő volt idén, amit nem hyundaios pilóta nyert meg (Rob Huff), és a bajnokság első hat helyezettjéből négy a dél-koreai márka autóját vezeti. Ezekből egyértelműen látszik, hogy a Hyundai a legjobb autó a mezőnyben, de persze azt nem tudhatjuk, hogy a BoP és a kompenzációs súlyok változásai miatt hogyan alakulnak a továbbiakban az erőviszonyok.

Zandvoortban esélytelenek voltunk, és a csapatnál mindenki arra számít, hogy lehet még ehhez hasonlóan negatív hétvégénk a szezon hátralévő részében.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor lehetőségem lesz a jó eredmény elérésére, akkor arra lecsapjak. Abszolút pozitívan látom az esélyeimet a bajnoki címre, amiben persze az is benne van, hogy legutóbb a Slovakia Ringen futamgyőzelmet arattam és még ennek a hatása alatt vagyok. Ugyanakkor 2017-ben sem sok hiányzott ahhoz, hogy bajnok legyek, de most jobb helyzetben vagyok, mint tavaly ilyenkor. Nagyon motiváltan várom a folytatást!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?