Háromból három, Silverstone-ban is Alonsóék nyertek a WEC-ben
További Autó-motor cikkek
- Profi versenyzőként debütált Keanu Reeves
- Lewis Hamilton megnyílt a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeiről
- Kevesen beszélnek erről a támogatási rendszerről Magyarországon, pedig nagy céllal született
- Hivatalos, jövő nyáron visszatér Magyarországra a MotoGP
- Különleges elismerésben részesült a Hungaroring
A pole pozíciót ugyan nem sikerült megszerezni a silverstone-i 6 órás versenyre Fernando Alonsóéknak, a futamgyőzelem így is meglett az endurance-világbajnokság angliai futamán.
Alonsóék kocsijában, vagyis a 8-as rajtszámú Toyotában Sébasiten Buemi kezdett, de a rajtnál nem tudott bravúrral az időmérőt nyerő másik gyári Toyota elé kerülni, onnantól pedig sokáig 1-3 mp-es hátrányt tartott Kobajasi Kamui mögött.
Kicsivel egy órával a rajt után állt Alonsóék 8-as kocsija az élre, nem hiba, hanem csapatutasítás miatt, Kobajasi jobbra húzódott a Hangar egyenesben, és elengedte a svájcit. Buemi 20 percig maradt az élen, akkor cserélt sorban egymás után mindkét Toyota pilótát, jött Fernando Alonso és Mike Conway, utóbbi gyorsabban került az autóba, és visszavette a vezetést.
Alonso a tankolás és kerékcsere után sem tudta megelőzni Conwayt, aki a kiállással még növelte is előnyét. Egy hosszabb egészpályás sárga zászló – törmeléktakarítás miatt – alatt Alonso beérte Conwayt, és onnan tapadt a másik gyári Toyotára, a harcosságának pedig meg is lett az eredménye, 2,5 óra verseny után a Wellington egyenes végén, a pálya középső szakaszán meg tudta előzni a brit pilótát, és immár csapatutasítás nélkül is élre tudott állni a kétszeres F1-világbajnok.
Innen Alonso meg is lépett, és azok után, hogy vagy 80 körig együtt haladta két Toyota, villámgyorsan előbb öt, majd nyolc másodperces előnyt szedett össze a 8-as rajtszámú autóval.
Sokáig nem örülhetett a hirtelen jött előnynek, az egyik Ferrari jobb hátulját ugyanis lebontotta egy defekt, így a törmelékek eltávolításának idejére megint jöhetett a mezőnyt összetömörítő biztonsági autó. Az elvesztett előny egy részét aztán a remek pilótacserével hozták vissza, Alonsót Nakadzsima Kazuki, Conwayt José María-López váltotta a két Toyotában, Alonso japán pilótatársa viszont 3 másodpercnél nagyobb előnnyel térhetett vissza a másik kocsi elé valamivel túl a futam felénél.
A korábbi háromszoros túraautó-világbajnok argentin López viszont őrült tempót diktált, és gyorsan beérte a japánt, akitől a 110 kör után visszavette a vezetést a 7-es Toyotának, majd egyre nagyobb előnyt autózott ki magának, ami a következő boxkiállás után közel 20 másodpercre is megnőtt. Ezen a pilótacsere után Buemi sem tudott változtatni, aki újra Kobajasi ellen ment. Ekkor úgy tűnt, hogy a 7-es Toyota elhúzhat, és megszerezheti első győzelmét a szezonban, de Buemi rákapcsolt, majd a kerékcsere után 6 másodpercre hozta le a hátrányát, köszönhetően annak, hogy a másik Toyotán cserélni kellett a hátsó elemet.
Buemi a friss gumikon egyre közelebb ért Kobajasira, a japán a nyomás alatt hibázott is, így az utolsó 50 perchez érve újra centikre volt egymástól a két Toyota. Végül a csapattól érkező kérésre engedte el Kobajasi a csapat másik autóját, ami láthatóan gyorsabb volt egyébként nála – pár kör alatt 3 másodpercnél is több előnyt szedett össze, amiből az utolsó kerékcsere és tankolás utánra 12 mp lett, és a végéig meg is tartotta ezt a különbséget.
Az előzés után már zavartalanul ment végig Buemi, aki a szezon harmadik futamán a 8-as Toyota harmadik győzelmét szerezte, így a spái 6 órás a Le Mans-i 24 órás verseny után a silverstone-i 6 órás és Alonsóéké lett az LMP1-es kategóriában.
Fernando Alonso ezzel egyelőre hibátlan a WEC-ben, háromból hármat nyert, vagyis 3,5 hónap alatt több világbajnoki futamgyőzelmet szerzett a sorozatban, mint a Forma-1 előző 5,5 idényében.
A szezon október 14-én a fudzsi 6 órás versennyel folytatódik majd.
Az endurance-vb silverstone-i 6 órás versenyének dobogósai kategóriánként
LMP1
- Toyota Gazoo Racing #8 – Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki (Toyota TS050 Hybrid)
- Toyota Gazoo Racing #7 – Mike Conway, Koabajasi Kamui, José María-López (Toyota TS050 Hybrid)
- Rebellion Racing #3 – Thomas Laurent, Mathias Beche, Gustavo Menezes (Rebellion R13)
LMP2
- Jackie Chan DC Racing #38 – Ho-Pin Tung, Gabriel Aubry, Stéphane Richelmi (Oreca 07)
- Jackie Chan DC Racing #37 – Jazeman Jaafar, Weiron Tan, Nabil Jeffri (Oreca 07)
- Signatech Alpine Matmut #36 – Nicolas Lapierre, André Negrao, Pierre Thiriet (Alpine A470)
GTE Pro
- AF Corse #51 – James Calado, Alessandro Pier Guidi (Ferrari 488 GTE Evo)
- Porsche GT Team #91 – Gianmaria Bruni, Richard Lietz (Porsche 911 RSR)
- Ford Chip Ganassi Team UK #67 – Andy Priaulx, Harry Tincknell (Ford GT)
GTE Am
- Dempsey-Proton Racing #77 – Matt Campbell, Christian Ried, Julien Andlauer (Porsche 911 RSR)
- TF Sport #90 – Charlie Eastwood, Salih Yoluc, Jonathan Adam (Aston Martin Vantage GTE)
- Aston Martin Racing #98 – Paul Dalla Lana, Pedro Lamy, Mathias Lauda (Aston Martin Vantage GTE)