Erzsébet
1 °C
4 °C

Csak a csalódottság marad Alonso után

GettyImages-1003865020
2018.08.15. 15:29

2006. októberének végén úgy nézett ki, Fernando Alonso lesz tartósan a Forma-1 királya. Huszonöt évesen címet védett, önmagában már az, hogy kétszeres világbajnok volt, elég jól hangzott, de még Michael Schumacher is visszavonult, ami csak még tovább növelte az esélyeit.

86 futamból 15 győzelme (és 15 pole pozíciója) volt, azóta viszont 12 év alatt 216 versenyen csak 17 újabb sikert gyűjtött, a harmadik vb-címe pedig soha nem lett meg. Ezért pedig nagyban csak magát okolhatja: amikor lehetett, rossz döntést hozott.

Félreértés ne essék, két világbajnoki cím – az idei szezon végére – minden idők második legtöbb futamnevezése és -indulása, illetve a hatodik legtöbb nyert futam után semmiképp sem lehet kudarcként tekinteni Alonso F1-pályafutására, de örökre ott lebeg majd fölötte az, hogy

minden idők egyik legnagyobb tehetségét pazarolta el 2006 után.

És erről nem csak az tehet, hogy az elmúlt éveket uraló Sebastian Vettel és Lewis Hamilton pont Alonso 2006-os, második vb-címe után került az F1-be. De akkor hol ment minden félre?

A szuperújonc Hamilton

Alonso a 2005-ös szezon végén írt alá a McLarenhez – ez önmagában még nem volt rossz döntés, a kvázi Mercedes gyári csapatként működő istálló kocsija gyors is volt, a spanyol viszont nem bírt el a semmiből érkező újonccal, Lewis Hamiltonnal.

Ha nem a feltörekvő, de kockázatot jelentő angol, hanem egy biztosabb, de lassabb társ – például a tartalékpilóta Pedro de la Rosa kerül Alonso mellé -, szinte biztosan világbajnok lesz akkor is, így viszont, hogy Hamiltonnal egymás elől vitték el a pontokat, Kimi Räikkönen hajszálnyival meg tudta őket előzni az interlagosi, utolsó futamos győzelmével. A finn 110, Hamilton és Alonso pedig egyaránt 109 ponttal zárt.

Az örökös verseny tönkretette Hamilton és Alonso viszonyát – ezért is nem jöhetett szóba később a Mercedeshez Hamilton mellé –, a spanyolnak pedig mennie kellett: vissza a Renault-hoz, de inkább menekülés volt az. A lényeg annyi volt, hogy legyen csapata, ha már a McLarennél nem maradhatott.

A francia csapat fénye addigra azonban már megkopott, de Alonso így is összehozott velük két győzelmet 2008-ban – bár a szingapúri sikerről később kiderült, a csapattárs Nelson Piquet Jr. szándékos balesetének köszönhetően jött. A brazil a 14. körben direkt a falnak csapódott, hogy a korai kerékcserén túllevő Alonso az élre álljon a biztonsági autó mögött, amíg mindenki más kereket cserél, és így később megnyerje a futamot.

A helyzetén nyilván a McLaren 2007-es kémkedési botránya sem segített, amiben Alonso és De La Rosa titkos információkat kaptak a Ferrariról a McLaren-mérnök Mike Coughlanen keresztül. Alonso ezekkel meg is zsarolta akkor Ron Dennist, a botrány végül 100 millió fontjába került a McLarennek.

Az elbaltázott Ferrari-taktika

Egy évvel később már csak egy harmadik helyig jutott Alonso, az F1-istállók viszont nem feledték, mekkora tehetségről is van szó. A spanyol is úgy volt vele, hogy még fiatal, lesz még elég lehetősége. Így is lett, a Ferrari hívására pedig nem lehetett nemet mondani. Robert Kubica mondta nemrég, hogy egy versenyzőnek három célja lehet:

  • bekerülni az F1-be,
  • ott megragadni és megfelelő értéket, hírnevet szerezni,
  • majd világbajnokká válni, vagy a Ferrarihoz igazolni.

Alonsónak a Ferrari-szerződésen kívül minden megvolt, ráadásul az olaszokkal újra versenyképes kocsiba is ülhetett.

Csakhogy 2010 végén a csapat drámai mértékű stratégiai hibájából nem ő, hanem Sebastian Vettel lett a világbajnok.

Az abu-dzabi szezonzáró előtt Fernando Alonso 8 pontos előnnyel vezetett az összetettben, mögötte a két Red Bull, Mark Webber, illetve az ausztrál után 7, Alonsóhoz képest 15 pontos hátrányban levő Sebastian Vettel jöttek. A Ferrari Abu-Dzabiban csak a fő rivális Webberre koncentrált, amikor az ausztrál korán kiállt kerékcserére, Alonso követte, abban bízva, hogy ha a közelében fejezi be a futamot, nem lehet baj.

De baj lett, mert Vettel nyert, és ezzel négy ponttal Alonso elé került, és világbajnok lett. A bűnbak az egyik mérnök lett a Ferrarinál, Alonso pedig nyugodtan tekinthetett a jövőbe, hiszen első ferraris évében majdnem felért a csúcsra.

2012-ben jött Alonso pályafutása talán legjobb szezonja abból a szempontból, hogy egy erősen hullámzó teljesítményű Ferrariból hozta ki a maximumot. Vitathatatlanul ő volt abban az évben a legjobb pilóta a mezőnyben, de Vettel iszonyatos hajrájával nem bírt el, a német ősszel sorban négy futamot nyerve és hat dobogós helyet összehozva beérte Alonsót, majd a Brazil Nagydíj elején elszenvedett ütközése után is feljött a hatodik helyre, ami elég volt az újabb vb-címhez.

Bedőlt a Hondának

Ekkor még mindig csak 31 volt Alonso, ami az F1-ben még nem kor, azzal viszont nem számolhatott, hogy kisebbfajta káosz jön a Ferrarinál. A 2013-as kocsi nem volt valami jó, de úgy érezték a csapatnál, hogy kemény munkával meg lehet menteni a szezont.

Az első öt futamból kettőt Alonso nyert, a szezon vége viszont brutális Vettel-fölényt hozott, az utolsó 13 versenyből 11 a németé lett, ebből sorban kilenc a szezon legvégén. A 2013-as kocsi fejlesztésére fordított erőfeszítések miatt a 2014-es új motorral és vázzal is elmaradt a Ferrari Luca di Montezemolo döntése miatt, Alonso pedig futamgyőzelem nélkül, két dobogós hellyel kezdte meg a V6-os turbóérát.

A 2013-14-es feszültségek szinte menthetetlen szintre sodorták a spanyol és a Ferrari viszonyát, de még lett volna visszaút,

csak hogy Alonso súlyosan alábecsülte a júliusban meghalt új Ferrari-elnök, Sergio Marchionne képességeit, és inkább a McLaren-Honda együttműködés mögé állt be.

Nem nagyon kell magyarázni, mi jött azóta: 2017-re Marchionne felhozta a Mercedes szintjére a Ferrarit, és pár baleset, illetve elkapkodott fejlesztés miatt lett csak sima a Merci számára a tavalyi szezon vége.

Idén viszont kőkemény verseny van a két topcsapat között, miközben Alonsóra nagyjából csak a Honda-motor elleni heves, majd a Renault-motor elleni mérsékelt kifakadásai, és persze a napozós mém miatt emlékezhetünk az elmúlt négy évből.

Persze csalódott volt, a Ferrari a nevét és a múltját nézve szokatlan lejtmenetben volt, valahol érhető, hogy elege lett, és kiszállt. A Honda a csillagokat is leígérte az égről, és ha nem is nagy, minimális esély volt arra, hogy a váltás olyasmi lesz, mint amikor Hamilton a Mercedes mellett döntött, akkor sem sokan gondolták volna, hogy a McLarent elengedve külön gyári csapattá váló Merci ilyen domináns lehet.

A Hondával nem jött be a dolog Alonsónak, de túl sokat az idei Renault-motor sem segített rajta, az Ausztrál Nagydíjon elért ötödik hely a legjobbja.

Ketrecbe zárt oroszlán lett belőle a McLarennél, érezte ezt ő is, ezért kezdett el új kihívásokat keresni. Ebből lett a 2017-es Indy 500-indulás, az eddig kettőből két győzelmet jelentő endurance-vb-nevezés – ahol ugye megnyerte a Le Mans-i 24 órást az LMP1-kategória két versenyképes autójának egyikével, a gyári Toyotával.

Amikor Alonso bejelentette a visszavonulását, azt mondta, már régen meghozta a döntését. Nem tudni, pontosan mikor, de elég közel lehetett a Le Mans-i győzelemhez, ami rádöbbenthette, hogy ha az F1-ben nem is, máshol még lehetnek sikerei.

Juan Manuel Fangióról mondják, hogy az öt vb-címét nagyban annak is köszönhette, hogy mindig érezte, mikor és mire kell váltani:

  • 1951-ben Alfa Romeóval
  • 1954-ben két futamot Maseratival, majd hatot Mercedesszel teljesítve
  • 1955-ben tisztán Mercedesszel
  • 1956-ban Ferrarival
  • 1957-ben pedig újra Maseratival lett világbajnok.

Ha így nézzük, Alonso 2006 után az anti-Fangio lett, aki nem nagyon érzett rá, hogy ki lesz erős a mezőnyben, enélkül viszont bármilyen jó pilóta valaki, lehetetlen nyerni a mai Forma-1-ben. Lewis Hamilton 21 győzelemmel állt, mielőtt a Mercedeshez igazolt volna, 2014 óta 67-re növelte ezt a számot.

Michael Schumacher öt éven át a mezőny legjobbjának számító Ferrariban ült. Alonsónak két szezon jutott az adott év vitathatatlan legjobb kocsijában, a 2005-06-os Renault-ban, de a fentebb említett okok miatt 2007-ben a McLarennel, 2010-12 között a Ferrarival is lehetett volna világbajnok. Talán.

A legrosszabbkor jött a legjobb kor

Alonso kálváriájához az is hozzátartozik, hogy pilótaszempontból az F1 talán legerősebb évtizedében maradt világbajnoki cím nélkül. Vettel, Hamilton, Kimi Räikkönen, Daniel Ricciardo és Max Verstappen – még a ralibalesete miatt a top pilóták közül kieső Robert Kubica nélkül is – már akkora a merítési kör, hogy a maga mögött elég sok hidat felégető Alonso (illetve menedzsere, Flavio Briatore) telefonja meg se csörrenjen, amikor egy topcsapatnál üresedés van.

Utólag persze könnyen okos az ember. Nem kellett volna otthagyni a Ferrarit, nem kellett volna Hamilton ellen hergelni, nem kellett volna örülni, hogy 2007-ben ő és Hamilton is egy Ferraritól kaptak ki a McLarenben.

Az akkor olyan soknak tűnő lehetőség mind elfogyott, így marad várhatóan a Triplakorona üldözése Alonsónak az IndyCarban. Bármi is történt 2006 óta, az F1 szegényebb lesz a távozásával.

Forrás: Autosport

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?