Kormánya sem volt időben, még szép, hogy leégett Alonso
További Autó-motor cikkek
- Profi versenyzőként debütált Keanu Reeves
- Lewis Hamilton megnyílt a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeiről
- Kevesen beszélnek erről a támogatási rendszerről Magyarországon, pedig nagy céllal született
- Hivatalos, jövő nyáron visszatér Magyarországra a MotoGP
- Különleges elismerésben részesült a Hungaroring
Amikor Fernando Alonso 2018. november 25-én (eddigi) utolsó Forma–1-es nagydíja végén a gumit égette az abu-dzabi Yas Marina pálya aszfaltján, Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója azzal köszönt el a rádióban a spanyoltól, hogy
Gyerünk, nyerjük meg együtt a Hármas Koronát!
Brown ezzel arra utalt előre, hogy a McLaren saját csapattal, nem pedig mással együttműködve nevez majd a 103. Indianapolis 500-ra. A felelőtlen ígéret gyorsan visszaütött, amikor majdnem pontosan fél évvel később Fernando Alonso felsült az Indy 500 időmérőjén a McLaren-Chevrolet-val, és előbb sem a top 30-ba, majd sem a top 33-ba nem fért be. Ezzel még legalább egy évet kell várnia az Indy 500 megnyerésére, vagyis továbbra is csak Graham Hill hozta össze a Monacói Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás és a Indy 500 megnyeréséből álló Tripla Koronát.
Bár Alonso tudását és a McLaren hátterét nézve sokkoló volt a hétvégi kudarc, az elmúlt években számos olyan lépésük volt, ami egyenesen ide vezetett.
De hogy mekkora volt a baj, azt sejteni sem lehetett
Az Associated Press cikke hihetetlen amatörizmusról számol be a McLaren hátteréből. Hogy mit értenek ez alatt? A cikk első bekezdésében arról írnak, hogy
a McLarennél egy héttel Alonso első tesztje előtt jöttek rá, hogy nincs kormányuk a versenyautóhoz.
Ezek után nem nehéz belátni, miért rúgták ki órákkal az elbukott időmérő után a McLaren Indy-projektjét összefogó Bob Fernley-t, és miért utazott haza Angliába egyből Zak Brown. Az amatörizmus fokairól maga Brown beszélt az AP-nek.
„Nem hiszen, hogy arrogánsan fogtunk volna neki a dolgoknak, inkább felkészületlenek voltunk” – mondta Brown, aki szerint nem érdemelték meg, hogy indulási jogot szerezzenek, és erről csak ők tehettek.
Kormány, narancs festés, szenzor, átváltás
Alonso áprilisban, egy texasi versenypályán tesztelhette először a McLaren Indy-versenyautóját, de csak késéssel gurulhatott ki a garázsból, mert a kormány nem volt kész időre. Brown szerint ez már előre jelezte, hogy a csapat felkészültsége és a projektmenedzsment szervezőkészsége nem üti meg a kellő szintet. „Minden itt ment félre. Nem Zak Brownnak kellene kormány után kajtatnia” – mondta magáról harmadik személyben az elnök-vezérigazgató, aki személyes közbenjárásra tudott kormányt szerezni a Cosworthtől.
A következő, külső szemlélőként
felfoghatatlan akadály a kocsi színe volt.
A kasztnit a McLaren az Amerikában is versenyző brit csapattól, a Carlintól rendelte meg, ami ugyan narancssárga festéssel le is szállította azt, de nem a McLaren által megjelölt papajaszínben, úgyhogy továbbküldték egy műhelybe átszínezésre.
Az eredeti kasztni aztán április közepétől május közepéig érintetlenül állt az indianapolisi versenypályától 30 percre található műhelyben, és még mindig nem volt kész, amikor Alonso szerdán megtörte a kocsit. Amíg más csapatok órák alatt versenyképes állapotba tudták hozni a tartalék autót, addig a McLaren másfél napot vesztett azért, mert kifogásolták a narancssárga árnyalatát, és mert egy hónap alatt nem tudták átfestetni azt.
Ebben persze a McLaren által partnernek választott Carlin is ludas. A brit csapat eredetileg két autóval nevezett volna az Indy 500-ra, de később úgy döntöttek, három kocsit indítanak, plusz ugye kiszolgálják Alonsóékat is. Később kiderült, ez már sok volt nekik, a háromból két pilótájuk nem kvalifikálta magát, ahogy Alonso sem.
A legelső tesztnapon, amikor nem gurultunk ki a pályára reggel 9.01-kor, akkor buktuk el az Indy 500 időmérőjét
– mondja Brown, aki szerint azon is sok múlt, hogy az F1-részlegre fókuszálva csak későn kezdett jobban odafigyelni, hogyan és mit csinál az IndyCar-fele a csapatnak, és hogy szintén túl későn bízta meg a McLaren egyik legtapasztaltabb emberét, Gil de Ferrant a részleg felügyeletével. „Nem kongattuk elég korán a vészharangot, pedig az első teszt után még lett volna idő felébredni” – teszi hozzá.
Ehelyett csak a kudarc várt rájuk. A május 16-i, szerdai baleset mellett volt két elektronikai hibájuk, az egyik után ki is rúgták a felelőst. A szombati időmérőn Alonso első próbálkozását lassú defekt miatt bukták. Mint kiderült, a csapat rossz szenzorokat vett a kerekhez, különben már előre felfedezhették volna a defektet.
Right rear tire puncture for Alonso. (Photo via @MattKryger) pic.twitter.com/dG6I4XbVDV
— Jim Ayello (@jimayello) May 18, 2019
Vasárnap az utolsó sorba való bekerülésért menő szétlövésnek már totális pánikban vágott neki a csapat. A Penske csapattól lengéscsillapítót, Andrettiéktől beállításokat könyörögtek, ám a nagy kapkodásban rosszul váltottak át egy értéket az angolszász rendszerről metrikusra, úgyhogy Alonso végigszántotta a pályát a McLaren padlólemezével. Mire helyrehozták volna a kocsit, eleredt az eső, így Alonso lényegében teljesen új, kipróbálatlan beállításokkal ment éles bevetésre. Brown és De Ferran tudták, hogy nagy kockázatot vállalnak, 50-50 volt, hogy összejön-e az indulás. Nem jött.
De nem a Penske, Andretti vonalon érkezett tanácsokkal volt a gond.
Rosszul állították be a váltófokozatokat, és bár a kocsi 229 mérföld/órára (368,5 km/h) lett volna képes, a sebességkiosztást 227,5 mérföld/órához kalibrálták.
A McLaren tanácstalan, vagy ahogy Brown mondta, felkészületlen helyzete nem a véletlenek műve persze. Ha az F1-ben nem égetik fel a Hondához vezető hidat, lett volna partnerük a 2019-es szezonra, és nem a sötétben tapogatózva kellett volna megtalálniuk minden kérdésre a választ.
Tetszettek volna szebben beszélni a Hondáról!
A McLaren és a Honda 2015-ben társult a Forma–1-ben, a cél az volt, hogy a japán gyártóval kerüljenek vissza az élmezőnybe, és legalább tíz évig közösen dolgozzanak, bármit is hoz a jövő. A csapat és a motorgyártó viszont szinte alig kommunikált egymással, kompromisszumra egyik fél sem volt hajlandó, és ami a legfontosabb:
a McLaren nem volt hajlandó megérteni, hogy a Honda a saját ütemterve alapján halad, és nem azonnal fogja visszalőni őket a dobogóra.
A kapcsolat elmélyülését az egyik oldalon az sem segítette, hogy Alonso a 2017-es Indy 500-at is a Honda motorhibája miatt volt kénytelen feladni, a másik oldalon pedig örök tüske maradt, hogy a McLaren–Alonso páros ott rúgott a Hondába, ahol csak lehet. Ennek csúcsa az volt, amikor Alonso F2-es motornak titulálta a kocsijába épített gépet.
Amikor a McLaren 2018-ra Renault-ra cserélte a Hondát, szokatlan arroganciával kezelték a váltást, a 2018-as Ausztrál Nagydíj után például büszkén hirdették (a Renault-ra utalva) az ötödik helyen végezve, hogy már újra versenyképesek, hogy aztán az első öt futam után összesen öt pontszerző helyet összehozva nagyot koppanjanak. A 2018-as gyenge szereplés már csak azért is fájó volt, mert előtte mindent a Hondára toltak, mondván a japán gyártón múlik minden, ők vetik vissza a „mezőny legjobb autójának” teljesítményét.
A McLaren azóta azt tudja felmutatni, hogy öt futammal a 2019-es idény kezdete óta ők a középmezőny legjobbjai, a Honda viszont már két dobogónál jár az idényben a Red Bull-lal társulva, az idő tehát a japánokat igazolta.
Amerikában is üt a japán harag
A Hondával való szakítás viszont az F1-es szenvedésen túl is hagyott fontos lenyomatot. Amíg 2017-ben a McLaren gond nélkül társulhatott a Honda-motorokkal induló Andretti Autosporttal, addig 2019-ben erről már szó sem lehetett, a korábbi csatározások miatt ugyanis a Hondának esze ágában sem volt motort tenni Alonso mögé.
Ez önmagában persze még nem lenne gond, hiszen a rajtrács első négy helyére Chevrolet-motorokkal kvalifikáltak vasárnap, és a legjobb kilencbe is csak három Honda jutott be, a gond ott adódott, hogy a McLarennek mindent egyedül kellett megoldania Amerikában, hiszen Andrettiéken kívül mással nem voltak jóban.
Emiatt a huzavona miatt döntöttek végül úgy, hogy nem vállalnak teljes IndyCar-szezont, pedig korábbi bajnokokkal, Scott Dixonnal és Will Powerrel is tárgyaltak a csapatindításról.
Amíg 2017-ben rengeteget tanulhattak Michael Andretti csapatától, addig idén teljesen önerőből kellett volna jönnie a megoldásnak, ami, mint vasárnap kiderült, sehogy sem akart összeállni.
(Boírtókép: Michael Hickey/Getty Images Hungary)