Amerika legveszélyesebb versenypályája megint lecsapott
További Autó-motor cikkek
- Profi versenyzőként debütált Keanu Reeves
- Lewis Hamilton megnyílt a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeiről
- Kevesen beszélnek erről a támogatási rendszerről Magyarországon, pedig nagy céllal született
- Hivatalos, jövő nyáron visszatér Magyarországra a MotoGP
- Különleges elismerésben részesült a Hungaroring
Óriási balesettel indult az amerikai formaautós széria, az IndyCar vasárnapi, poconói futama, amiben öt pilóta is érintett volt, de csak kettő esett ki azonnal – igaz, a felvételek alapján utóbbi kisebb csodának tűnik.
A rajt után a kettes kanyarban történt a baleset. Itt Szató Takuma, Alexander Rossi és Ryan Hunter-Reay hármasa próbált meg elférni egymás mellett, sikertelenül. Először Szató és Rossi koccantak össze, majd Hunter-Reay is belekeveredett az ütközésbe, ami után ő és Szató már a belső falról visszapattanva csapták el a tehetetlen Felix Rosenqvistet. A svéd kocsija fel is repült a levegőbe, elkapva a pályát szegélyező kerítést, míg Szató kocsija fejtetőre fordult a balesetben.
A baleset után Hunter-Reayt, Rossit és Szatót is elengedték egy gyors kivizsgálás után, Rosenqvistet viszont egy közeli kórházba szállították további vizsgálatokra, de a svéd pilóta maga jelentette később Twitteren, hogy rendben van, nagy szerencséje volt, és már ki is engedték.
Meddig maradnak még a veszélyes pályán?
Szintén Twitteren szóltalt meg a kanadai IndyCar-pilóta Robert Wickens, aki egy éve a pennsylvaniai Pocono Racewayen versenyezve szenvedett nagyon súlyos sérüléseket, többek között a gerince és a nyaka is eltört, megsérült a gerincveleje, és mind a négy végtagjában több törése is volt, csoda, hogy egyáltalán túlélte a balesetet, amiben apró darabokra szakadt az autója.
Wickens, aki jelenleg épp újra járni tanul, azt kérdezte, hogy miért nem szakítanak már ezzel a mérgező hangulatú pályával, és felejtik el a versenyzést itt.
How many times do we have to go through the same situation before we can all accept that an IndyCar should not race at Pocono. It’s just a toxic relationship and maybe it’s time to consider a divorce. I’m very relieved (to my knowledge) that everyone is okay from that scary crash
— Robert Wickens (@robertwickens) August 18, 2019
A futamot a 2018-as Indianapolis 500-győztes ausztrál Will Power nyerte, szezonbeli első, összesen 34. IndyCar-győzelmét szerezve. A versenyt a rossz időjárás miatt korán leintették, abban, hogy az eső elérte a pályát, nagy szerepe volt a fenti súlyos balesetnek, illetve utána a takarításnak is. A bajnokságot – amihez jövőre teljes kapacitással, egész szezonra csatlakozik a McLaren is –, Josef Newgarden vezeti jelenleg.