Felcsillant a remény, hogy Magyarországnak újra lesz pilótája a Formula–1-ben

2024.01.31. 16:03
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer gokartversenyzője, Hideg Ádám idén a spanyol Formula Winter Series-ben, valamint az olasz Formula–4-es bajnokságban folytatja pályafutását. A fiatal magyar pilóta a Jenzer Motorsport színeiben versenyez, és eltökélt célja, hogy beverekedje magát az autósport királykategóriájába, a Formula–1-be.

Az alig 16 éves kaposvári fiatal 2022-ben ezüstérmes lett az FIA- (Nemzetközi Automobil Szövetség) gokart-világbajnokságon a 12–14 évesek OKJ (Original Kart Junior) kategóriájában, amely a legrangosabb gokartsorozat előszobájának tekinthető. Magyar pilóta korábban sosem ért el ilyen kimagasló eredményt.

Hideg Ádám pályafutását az idei évtől magyar szakemberek irányítják. A szisztematikusan felépített, hosszú évekre kidolgozott fejlődési terv alapján abban bíznak, hogy a versenyző a 2029-es esztendőben akár a Forma–1-ben is szerepelhet.

A Hungarian Motorsport Academy (HMA) által támogatott Hideg Ádám tavaly a Formula–4-es versenyzésre készült, több csapatnál is tesztelt, és megállapodott a svájci Jenzer Motorsporttal az idei szezonra.

A következő években az álom valósággá válhat, és újra lehet Magyarországnak versenyzője a Forma–1-ben. Ádám pályafutásának megtervezésében különös figyelmet fordítunk arra az építkezésre, amely manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges versenyző eljusson az autósport elitkategóriájába. Ehhez természetesen komoly anyagi támogatásra is szükség van, de hiszünk abban, hogy Ádám eddigi eredményei, kitartása és hozzáállása, valamint tehetsége lehetőséget biztosít arra, hogy az egyébként nagyon magas költségeket minden évben az előzetesen kalkulálható [szint] alá szorítsuk

– nyilatkozta Ferencz Krisztián, Hideg Ádám menedzsere. 2003-ban és 2004-ben Baumgartner Zsolt versenyzett a Forma–1-ben.

Lépésről lépésre akar haladni a szupertehetség

A versenyző elmondta: nagy várakozásokkal tekint az idei szezon elé, és tisztában van azzal, hogy a Forma–1-be csak úgy juthat el, ha minden lépcsőfokot eredményesen végigjár.

„Nagyon örülök, hogy az idén már a Formula-4-ben tudok versenyezni, ráadásul rögtön két sorozatban is, hiszen a spanyol téli kupa mellett az olasz bajnokságban is részt veszek olyan pályákon, amelyek a különböző versenysorozatokból, így a Forma–1-ből is ismerősek lehetnek mindenkinek. Nagy álmom eljutni az F1-be és, ott Magyarországot képviselni, de egyelőre csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok, és szeretnék az idén minél jobb eredményeket elérni a Jenzer Motorsporttal” – mondta Hideg Ádám.

„Szisztematikusan, lépésről lépésre haladunk a HMA utánpótlás-nevelési rendszerben. Még 2021-ben annak érdekében indítottuk el a programot, hogy felkutassuk, felmérjük és felkaroljuk a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. A fiatal tehetségek egyre jobb eredményeket érnek el. Hideg Ádám az egyik legjobb példa arra, hogy következetes munkával komoly eredményeket érhetünk el. Ehhez a versenyző megfelelő hozzáállásán túl alapfeltétel a család maximális támogatása, és az egyéni szponzorok hosszú távú elköteleződése, kitartása. A HMA ehhez a professzionális szakmai támogatáson túl azzal járul hozzá, hogy gyorsítja a versenyzők karrierépítését, velünk előbb léphetnek eggyel magasabb szintre” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke.

Elérhető távolságba került az F1 előszobája 

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról beszélt, nem titkolt céljuk, hogy tíz éven belül újra legyen egy versenyzője az országnak a Formula–1-ben. „Bízom benne, hogy Ádám valóra tudja váltani azt az álmát, hogy már 2029-re a száguldó cirkusz mezőnyébe kerüljön. Már az nagy siker, hogy a legendás Jenzer Motorsportnál folytathatja karrierjét” – tette hozzá Szujó Zoltán.

Hideg Ádám azt mondta, hogy a Winter Seriesben szeretne minél több tapasztalatot gyűjteni, hogy aztán a Formula–4-es bajnokságban a futamgyőzelmekért tudjon harcolni. Célja, hogy a szezon végén bekerüljön a Top 5-be.

Ferencz Krisztián menedzser az álomforgatókönyvet is felvázolta: eszerint Hideg a Formula–4 után a Formula–3-ban és a Formula–2-ben is lehúzna 2-2 szezont, mielőtt bemutatkozna a királykategóriában. A Formula–2 számít az F1 igazi előszobájának, aki ott nagyon jól megy, szinte biztosan kap szerződést valamelyik F1-es istállótól.