A svájci szövetségi kormány arról határozott szerdán, hogy egymilliárd frankos (267 millárd forint) állami támogatást nyújt a szervezőknek, amennyiben Sion pályázata elnyeri a 2026-os téli olimpia rendezési jogát.
Ezzel a döntéssel határozottan kiállt a kandidálás mellett, de a jelentkezési szándékot még több kantonra kiterjedő népszavazásnak kell megerősítenie. A kabinet szerint a téli olimpia sportszakmailag, gazdaságilag és szociális vonatkozásaiban is nagy lehetőség lenne az ország számára.
Az állásfoglalás három nappal azután született meg, hogy Ausztriában, a tiroli referendumon a helyiek többsége elutasította Innsbruck pályázatát.
Svájc korábban kétszer rendezett téli játékokat, 1928-ban és 1948-ban is St. Moritz volt a házigazda. Ez a város is tervezte, hogy ismét versenybe száll, de ott a helyiek már februárban elutasították népszavazáson a pályázati szándékot.
A NOB Sion mellett Stockholmmal és Calgaryval is egyeztet, illetve elképzelhető, hogy egyesült államokbeli helyszín is beszáll a versenybe, de Kazahsztán, Törökország és Japán is érdeklődött.
Jövőre a dél-koreai Phjongcshang, 2022-ben pedig Peking rendezi a téli olimpiát. (MTI/Index)
Mivel egyre kevesebb olyan város van, amelyik eljut addig, hogy pályázatot nyújtson be olimpiarendezésre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) lépnie kellett. Most a 2026-os téli olimpiára ígér olcsóbb és gyorsabb pályázati rendszert.
Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának második állomásán, a hollandiai Dordrechtben.
Az 500 méter tavalyi világbajnokát csak a múlt hétvégi, budapesti verseny második helyezettje, a dél-koreai Hvang Dae Heon tudta megelőzni a fináléban, melyben a fiatalabbik Liu testvér, Shaoang negyedikként végzett.
Utóbbi később az 500 méteres döntőben is érdekelt volt, és ott is negyedik helyen zárt.
A nők egyéni versenyeiben mindkét távon Jászapáti Petra szerepelt a legjobban magyar részről: 1500 méteren a B döntőben a negyedik, összesítésben a 10. helyen zárt, míg 500 méteren 12. lett.
Jelenleg a férfiak közül mindkét távon három magyar korcsolyázó szerezne kvótát, míg a nők mezőnyében a vk-sorozat féltávjánál 1500 méteren csak Jászapáti, 500 méteren pedig rajta kívül Keszler Anna is phjongcshangi induló lenne, írja az MTI.
A nap zárószámában, a férfi váltók elődöntőjében az idén vb-bronzérmes magyar csapat utolsóként zárt, így a B döntőbe sem került be. A női váltó már korábban, a negyeddöntőben búcsúzott.
Eredmények:
férfiak:
1500 méter:
1. Hvang Dae Heon (dél-koreai) 2:12.479 perc
2. Liu Shaolin Sándor 2:12.539
3. Charles Hamelin (kanadai) 2:12.571
4. Liu Shaoang 2:12.961
...21. Burján Csaba
A vk állása 2 forduló után (még 2 van hátra): 1. Hvang 18 000 pont, 2. Liu Shaolin Sándor 10 621, ...5. Liu Shaoang 8397, ...29. Burján 123
Kulcsár Krisztián szerint az októberi innsbrucki népszavazás után kezdődhetnek tárgyalások arról, hogy Magyarország vállalna-e szerepet a 2026-os téli olimpiai rendezésében az osztrákok mellett.
A magyar férfi váltó a kisdöntőt megnyerve ötödik, míg a női hatodik helyen zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.
A férfi staféta Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang összeállításban szerepelt a B fináléban. A vb-bronzérmes kvartett a táv feléig a negyedik pozícióban korcsolyázott, majd kazahokat megelőzve feljött harmadiknak. Liu Shaolin majdnem elesett az egyik egyenesben, így ismét leghátulra csúszott vissza a magyar négyes, amely nem adta fel, és egyszer a váltásnál rögtön két pozíciót javított, majd Liu Shaolin már az élre tört. Ennek ellenére Liu Shaoang befejező emberként másodikként vágott neki az utolsó másfél körnek, de bravúros előzéssel elsőként hozta be a magyar váltót az amerikaiak, a kazahok és az oroszok előtt.
A magyar női váltó Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállításban lépett jégre a kisdöntőben, ahol az elődöntős kizárások miatt csupán a franciákkal kellett megküzdenie. A vb-ezüstérmes négyes az első tíz körben a második pozícióban utazott, majd egy váltásnál előre tört. A vezető helyet aztán az utolsó előtti váltásnál visszavették a franciák, s bár a befejező embereknél Jászapáti mindent megpróbált, végül a magyarok 43 ezreddel kikaptak, így hatodikként zártak.
A férfiak 5000 méteres versenyében óriási csatában Kanada csapata diadalmaskodott mindössze öt ezreddel megelőzve a kínai négyest, míg a nők 3000 méteres versengésében a dél-koreaiak győztek, akik így a budapesti vk nyolc számából hatot nyertek meg. Egyéniben kizárólag Liu Shaolin Sándor törte meg a dominanciájukat 500 méteren aratott sikerével.
A négy állomásból álló vk-sorozat végén a legjobb nyolc váltó szerez olimpiai kvótát a jövő februári, phjongcshangi játékokra. (MTI)
Férfi 5000 méteres váltó:
1. Kanada 6:46.191 perc
2. Kína 6:46.196
3. Japán 6:47.825
...5. Magyarország
női 3000 méteres váltó:
1. Koreai Köztársaság 4:08.393 perc
2. Kanada 4:09.817
3. Oroszország 4:10.382
...6. Magyarország
A rövidpályás gyorskorcsolya budapesti olimpiai kvalifikációs világkupa-állomásán két magyar is ott volt a férfi 1500 méteres döntőben, de végül egyikük sem tudott érmet szerezni, hiába szerepeltek jól az elődöntőben. Liu Shaolin Sándort egy buta hiba miatt kizárták 1500-on, de 500-on már nagyon magabiztosan nyerte a döntőt.
1964-ben és 1968-ban nyerte meg az olimpiát párosban a szovjet Protapopov házaspár. Ljudmilla Bjelouszova pénteken, 82. születésnapja előtt meghalt, ezt adták hírül az orosz honlapok.
A budapesti világkupával indul a rövidpályás gyorskorcsolyázók kvótaszerző időszaka a phjongcshangi téli olimpiára. Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a férfiaknál és a nőknél is teljes létszámmal kvalifikáljon a 2018-as játékokra.
A biztonsági kockázatok ellenére az Egyesült Államok sportolói rajthoz állnak a februári téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban.
Az amerikai álláspontról az ország nemzeti olimpiai bizottságának biztonsági főfelelőse, Nicole Deal nyilatkozott az AP hírügynökségnek. Két napja a franciák közölték, hogy a csapatuk nem utazik el Phjongcshangba, ha túl nagy lesz az esemény biztonsági kockázata.
"Ha a krízis elmélyül és a biztonság nem lesz garantált, akkor a francia csapat itthon marad" - jelentette ki Laura Flessel sportminiszter, hozzátéve, hogy jelenleg azért nem tart itt a helyzet.
A dél-koreai játékokat az veszélyezteti, hogy a Koreai NDK hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember elején pedig bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát. A phjongcshangi téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik.
A műkorcsolyázó olimpiai bajnok, Julija Lipnyickaja 19 évesen visszavonult, részletesen nem indokolta miért, de anorexiája és mentális problémai miatt dönthetett így. Lipnyickaja 15 évesen volt a csúcson, két évbe sűrűsödött össze egész felnőtt karrierje. Az oroszok rövid időn belül a második olimpiai bajnokukról kénytelenek lemondani a phjongcsangi olimpia előtt, hétvégén az egyéni bajnok Angyelina Szotnyikova jelentette be, hogy sérülése miatt nem tudja megvédeni címét 2018-ban.
A német NOB-elnök, Thomas Bach így látja, mert a béke és barátság mindent felülír.
Sikeres havas edzésen van túl világkupa dobogós alpesisízőnk, Miklós Edit a svájci Saas-Fee gleccseren. Hét hónappal brutális síbalesete után állt ismét munkába
A síszövetség közleménye szerint Miklós Edit januári térdsérülése rendbe jött, és a rehabilitációt sikerrel végigcsinálta, az utóbbi hónapokban a kondicionáló edzéseken volt a hangsúly. A héten havas edzéseket végez vezetőedzőjével, Stefan Abplanalppal és a magyar válogatott csapattal a Saas-Fee gleccseren.
„Jól sikerült az első sízésem. Kontrollált tempóval csúsztunk, mindig figyelve a helyes technikára, pozíciótartásra. A térdem nagyon jól reagált az első napra, különösebb fájdalmat nem éreztem. Stabilnak éreztem a térdeimet, a jobb lábamon térdortézist használok, hogy még biztonságosabbnak érezzem. Nagyon meg voltunk elégedve az első síedzéssel, a tervünk az, hogy fokozatosan növeljük a tempót és a terhelést” – mondta Miklós Edit.
A világkupa sorozatba a tervek szerint december elején tér vissza Miklós Edit a Lake Louise-ifutamon, Kanadában.
Otthoni sérülést szenvedett, így várhatóan csak novembertől versenyezhet ismét a műkorcsolyázó Tóth Ivett, aki az elmúlt idény világbajnokságán kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi, phjongcshangi olimpiára, írja az MTI.
Napokon belül elkezdi a felkészülést Miklós Edit, hét hónappal azután, hogy súlyos térdsérülést szenvedett zauchensee-i sívilágkupa-futam hivatalos edzésén.
Sporttörténelmi ambíciókkal vágna neki a 2018-as phjongcshangi téli olimpiának a kanadai Glenn Howard, aki ugyanazon az eseményen két országot is képviselne.
Szépen csendben nagyhatalommá vált Magyarország egy nem tradicionális sportágban, a februári téli olimpián még nagyobb dobásra készülnek. Először is kezdjük pár fontos adattal.
Súlyos sérülése után augusztusban síelhet újra Magyarország legjobb alpesi sízője, Miklós Edit.
Egy friss megvalósíthatósági tanulmány szerint Innsbruck mindössze 1,175 milliárd euróból (364 milliárd forint) megrendezhetné a 2026-os téli olimpiát, írja az MTI.
A Magyar Sí Szövetség (MSSZ) az egyik legsúlyosabb büntetést mérte két tehetséges és eredményes alpesi síelőjére. A Szőllős testvérek nem megfelelő orvosi igazolás miatt kétéves eltiltást kaptak, pedig a 2018-as pjongcsangi téli olimpiában is reménykedtek.
Szőllősék úgy érzik, bosszút állt rajtuk az MSSZ, mert a támogatási rendszerről kérdezősködtek. A szövetség ezt tagadja.
Öt hónappal súlyos edzésbalesete után csütörtökön felébredt a kómából Anna Holmlund, aki bronzérmet nyert a szocsi téli olimpia síkrossz számában.
Steven Holcomb halálhíre sokkolta Amerikát, egyelőre rejtély, mi történt a 37 éves olimpiai bajnokkal.
Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára.
Tóth Ivett 14. helyen áll a nők rövidprogramját követően a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság szerdai nyitónapján, így közel került ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, írta az MTI.
Régen volt olyan jó sífutója Magyarországnak, mint amilyen a 24 éves Kónya Ádám. Nagy versenyeket ugyan még nem nyert, de már van olyan eredménye, amellyel mehetne a jövő évi, pjongcsangi téli olimpiára, és ahhoz sem kell túl sok neki, hogy kiharcolja a világkupákon való indulást. Akkor aztán hétről hétre lehetne látni az Eurosport közvetítéseiben.
Stefan Kraft nyerte a síugrók világkupa-sorozatának utolsó sírepülő-versenyét vasárnap a szlovéniai Planicán, és ezzel az összetettben is győzött.
Az osztrák versenyző legnagyobb riválisa, Kamil Stoch, a lengyelek kétszeres olimpiai bajnoka ezúttal csak ötödik lett. Másodikként a német Andreas Wellinger, harmadikként a 44 éves Kaszaj Noriaki zárt, a japán versenyző tovább javította a vk-dobogósokra vonatkozó saját korrekordját.
A versenyen csak egy sorozatot ugrottak a versenyzők, miután az erős szél miatt a második kört törölték.
Eredmények:
1. Stefan Kraft (osztrák) 244,3 pont (250 méter)
2. Andreas Wellinger (német) 236,2 (238,5)
3. Kaszaj Noriaki (japán) 223,9 (239)
A vk végeredménye: 1. Kraft 1665 pont, 2. Kamil Stoch (lengyel) 1524, 3. Daniel-Andre Tande (norvég) 1201
(MTI)
A Prevc családban három fivér is síugró, eddig a legnagyobbról, a Négysáncot is nyerő Peterről lehetett a legtöbbet hallani, de egyik öccse, Domen is egyre érdekesebb. Lazaságának köszönhetően nagyon különleges technikával ugrik.
Miklós Edit január közepén szenvedett súlyos sérüléseket a zauchensee-i világkupafutam edzésén. A rehabilitációja jól halad, a reméltnél is gyorsabb a gyógyulása. Célja változatlan, 2018-ban olimpiai bajnok akar lenni Pjongcsangban.
Nagy Konrád gyorskorcsolyázó egy héttel azután, hogy 500 méteren megdöntötte saját országos csúcsát, kedvenc távján, 1500 méteren is rekordot döntött.
A magyar szövetség tájékoztatása 1:44.16 perces idejével lett első a 168 fős mezőnyben a Calgaryban. Az 1:45.22 perces régi csúcsot tavaly októberben érte el. (MTI)
Martin Fourcade úgy nyert biatlon-világkupafutamot, hogy nem is vitt magával lőszert. Volt, aki ezért ki is záratta volna, de gyorsan lezárták az ügyet, megtarthatta aranyérmét a holmenkolleni versenyén.
Norvégiában, ahol a síugrás is olyan fontos, mint nálunk a futball, senki nem lepődik meg azon, hogy a sajtó élénken érdeklődik egy férfi fenék, illetve az azon lévő folt iránt. Azt nyomozzák, hogy érvényes lehet-e az osztrák Stefan Kraft világcsúcsa.