Téli sport

Szinte biztos, hogy megvan az olimpiai kvóta Nagy Konrádnak

2017. december 10., 12:48 Módosítva: 2017.12.10 15:27

Nem sikerült javítania az 1500 méteres eredményén a gyorskorcsolyázó Nagy Konrádnak az idénybeli negyedik, Salt Lake Cityben zajló olimpiai kvalifikációs világkupaversenyén, de várhatóan így is kvótás lesz ezen a távon, jelenti az MTI.

A nemzetközi szövetség (IUS) jövő hét elején hirdeti majd ki a kvótás versenyzők névsorát, Nagy pedig jó eséllyel köztük lesz a még múlt héten, Calgaryban elért 1:45.42 perces eredményével. Salt Lake Cityben a második vonalban a 38 nevezett közül 22. lett 1:46.90 perces idővel.

Tovább

Gut bukott, Miklós Edit nem villant St. Moritzban

2017. december 9., 13:03 Módosítva: 2017.12.15 11:09

2015-ben lesiklásban harmadik helyzet szerzett a világkupán St. Moritzban Miklós Edit, aki ezúttal szuperóriás-műlesiklásban szerepelt a svájci helyszínen. A program jelentősen csúszott szombaton a szél miatt, míg pénteken az erős köd miatt kellett törölni a kombinációt.

A program elején a sérülésből visszatérő Lara Gut bukott nagyot, de rontott az olasz Sofia Goggia is. 

Tovább

Az oroszok szerint az alapvető emberi jogaiktól fosztják meg sportolóikat

2017. december 8., 16:02 Módosítva: 2017.12.09 08:57
2

A phjongcshangi olimpia esetleges bojkottja hosszú időre kiiktathatja Oroszországot az olimpiai mozgalomból - figyelmeztetett Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke, helyettes házelnök, az orosz parlament alsóházának pénteki plenáris ülésén.

Tovább

Három héten belül a második síprofi halt meg Kanadában

2017. december 7., 12:24 Módosítva: 2017.12.08 10:49
4

Néhány héttel David Poisson, a francia, világbajnoki bronzérmes alpesi síző halála után újabb síelő halt meg Kanadában, edzés közben.

A 17 éves Max Burkhart, a német sísport nagy reménysége kedden a kanadai Lake Louise-ban lesiklás közben a védőhálóba esett. 

Mentőhelikopter szállította kórházba, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét, szerdán belehalt súlyos sérüléseibe.

A védőháló egy különösen nehéz szakaszt biztosított. A kerítést úgy tervezték, hogy akár 2 tonnányi súlyt is meg tud tartani, a fiatal versenyző viszont olyan szerencsétlen szögben érkezett a hálóhoz, hogy a léce szétvágta azt - mondta  Wolfgang Maier,  a német síszövetség elnöke a Bildnek.  

Burkhart a német pertenkircheni síklub versenyzője volt, de az Észak-amerikai Kupán a Sugar Bowl Academy kollégiumi csapatának tagjaként akart rajthoz állni.  

Nem a szuperóriás-műlesiklás Miklós Edit kedvenc száma

2017. december 3., 21:00 Módosítva: 2017.12.09 13:04

A liechtensteini Tina Weirather nyert a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Lake Louise-i szuperóriás-műlesiklásában vasárnap, ahol Miklós Edit a 39. helyen végzett.

Tovább

Miklós Edit a sívilágkupán megmutatta, számolni kell vele

2017. december 2., 23:00 Módosítva: 2017.12.03 20:58
5

Miklós Edit a várakozásokat felülmúlva a tizennegyedik helyen végzett a Lake Louise-i sívilágkupa szombati lesiklásában. Ez volt az első igazi versenye súlyos térdsérülései után.

Tovább

Lindsey Vonn kiszúrt Miklós Edittel visszatérő versenyén

2017. december 1., 21:38 Módosítva: 2017.12.02 22:16
6

Miklós Editnek nem volt esélye megmutatni, milyen formában van sérülése után. A Lake Louise-i sívilágkupán futama közben állították meg. A megismételt startnál pedig már pocsék viszonyok voltak. 

Tovább

120-szal csúsztunk, jó volt újra érezni az adrenalint

2017. november 30., 15:17 Módosítva: 2017.12.01 20:22

Hosszú kihagyás után pénteken versenyez újra alpesisí-világkupán Miklós Edit. A 2017/18-as szezont a kanadai Lake Louise-ban kezdi meg, két lesikló és egy szuper-óriásműlesikló futamon indul.

Tovább

Két szocsi aranyérmest eltiltott a NOB

2017. november 27., 21:10 Módosítva: 2017.12.01 20:22

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az országot érintő doppingbotrány miatt öt újabb orosz sportolót, köztük két szocsi aranyérmest tiltott el a további olimpiáktól.

A 2014-es olimpiai eredményeiktől is megfosztott sportolók közül Alekszej Negodajlo és Dmitrij Trunyenkov a négyes bobcsapat tagjaként volt aranyérmes Szocsiban. Utóbbit egy másik eset miatt az év elején négy évre tiltotta el hazája sportági szövetsége.

A másik három, most megbüntetett sportoló között van a sílövő Jana Romanova és Olga Viluhina: előbbi váltóban, utóbbi pedig a váltó mellett sprintben nyert ezüstérmet Szocsiban.

Az ötödik érintett versenyző a vb-bronzérmes szkeletonos, Szergej Csudinov. A NOB ebben a hónapban 19 orosz versenyzőt tiltott már el, és semmisítette meg eredményeiket doppingvétség miatt.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Nem sokon múlt egy végzetes baleset

2017. november 27., 11:50 Módosítva: 2017.11.27 21:21
2

Az olasz Theo Grubernek szerencséje volt a winterbergi világkupa-futamon, amikor egy balkanyarban találkozott egy pályamunkással.

Tovább

Félni nem volt ideje síugrás közben, de aztán sokkot kapott

2017. november 21., 17:32 Módosítva: 2018.01.04 15:52
137

Csúnya balesetet szenvedhetett volna Johannes Rydzek síugróedzés közben Finnországban, de lélekjelenlétének köszönhetően megúszta a bukást. A sáncon keresztbe fekvő síléc okozott gondot.

Tovább

Megvan a síszövetség éléről lemondó Orbán-főtanácsadó utódja

2017. november 20., 21:49 Módosítva: 2017.12.01 20:22

Maratoni, több mint hatórás ülésezés Bajai Andrást választotta meg elnöknek hétfői tisztújító közgyűlésén a Magyar Sí Szövetség, jelentette az MTI. A beszámoló szerint személyeskedő vitáktól sem mentes tanácskozáson három elnökjelölt volt, végül Gótzy Antal visszalépett Bajai javára, akit így 52-en támogattak a 11 szavazatot kapott Vámos Attilával szemben. Az alelnök végül pont a Bajai javára visszalépő Gótzy lett Vámossal szemben.

A július 13-án megválasztott előző elnök, Megyesy Jenő, Orbán Viktor főtanácsadója múlt héten mondott le, de ezúttal mindenképpen tisztújításra került volna sor, mivel az elnökség mandátuma október végén lejárt.

Szép csendben olimpiai favorittá emelkedett Liu Shaolin

2017. november 20., 08:53 Módosítva: 2018.01.08 10:28
503

A rövid pályás gyorskorcsolya történetében még nem jutott ki soha az olimpiára teljes létszámban a magyar férfi és női válogatott. 2018. februárjában Phjongcshang emiatt is különleges lesz.

Tovább

Az utolsó pillanatig izgulhatott, de ott lesz az olimpián a férfi korcsolyacsapat

2017. november 19., 08:44 Módosítva: 2018.01.08 10:28
754

A női után a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó is kijutott a 2018-as phjongcshangi olimpiára. A férfi csapat nem harcolhatott az utolsó futamon a kvótás helyért, Kazahsztán ellen kellett szurkolniuk.

Tovább

Kizárták a koris váltót, az utolsó pillanatig remeghetünk

2017. november 18., 12:46 Módosítva: 2017.11.19 08:16
3

Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán.

Mégsem igazán boldogok - jelentette az MTI.

Tovább

Nagy tragédia lenne innen elbukni öt olimpiai kvótát

2017. november 17., 14:04 Módosítva: 2017.11.19 08:16

A női rövidpályás gyorskorcsolyázó váltó elődöntőbe jutásával megszerezte a kvótát a 2018-as phjongcshangi olimpiára. A férfiak is közel nagyon közel kerültek hozzá, csak úgy bukhatják el a kvótát, ha a mögöttük lévő csapatok csodát csinálnak.

Tovább

Nigéria a bobozás új színfoltja

2017. november 17., 07:55 Módosítva: 2017.11.17 13:12
410

A téli olimpiák történetében először fordult elő, hogy afrikai csapat jusson ki. 

Tovább

Kidobhatják az oroszokat a téli olimpiáról

2017. november 16., 10:58 Módosítva: 2017.12.05 14:24

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint továbbra sem megfelelőek az oroszországi doppingellenes intézkedések, így a phjongcshangi téli olimpiáról is kizárhatják az országot.

Tovább

Orbán főtanácsadója lemondott a síszövetség éléről

2017. november 16., 08:49 Módosítva: 2017.11.16 11:35
43

Azonnali hatállyal lemondott Megyesy Jenő a Magyar Sí Szövetség vezetéséről, három hónapon át volt elnök. Hétfőn már új elnököt kellene választani.

Tovább

Edzés közben életét vesztette a franciák vb-bronzérmes lesiklója

2017. november 13., 21:38 Módosítva: 2017.11.14 14:46
6

Edzés közben bukott, és belehalt sérüléseibe David Poisson, a franciák világbajnoki bronzérmes alpesi sízője.

A Francia Síszövetség közleménye szerint a 35 éves versenyző a kanadai Nakiska síterepen szenvedett balesetet.

Poisson 2013-ban lesiklásban lett vb-bronzérmes.

(MTI)

Csak az arany nem jött össze a rövidpályás gyorskorcsolya vk-n

2017. november 12., 10:55 Módosítva: 2017.11.17 11:09
1

Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett vasárnap 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Sanghajban rendezett harmadik versenyén, írta az MTI.

Tovább

Magyar indulója is lesz a hétvégi alpesisí-vk futamának

2017. november 11., 13:38 Módosítva: 2017.11.12 00:31

Magyar indulója is lesz az alpesi sí világkupa szezonbeli első műlesikló futamának a férfiak versenyében, olvasható a síszövetség közleményében. 

Samsal Dalibor, aki 2016-ban a svájci Wengenben 22. helyezésével a magyar férfi műlesiklás első világkupa pontjait szerezte meg, az alpesi sí legtechnikásabb számban idén is VK-pontszerzésre hajt.  Az előző szezonban térdsérülés miatt nem tudta százszázalékos formáját visszanyerni, de nyárra sikerült felépülnie. 

A magyar szlalomos szeretne minél többször pontszerző helyen végezni a világkupa sorozatban, az elsődleges célja, hogy részt vehessen a februári téli olimpián. Idén először a finnországi Leviben bizonyíthat: a világkupa mezőnye számára a hétvégén rendezik az első szlalom versenyeket. A nők szombaton, a férfiak vasárnap állnak rajthoz.

Lyukat ütött a korcsolya Knoch Viktor derekába, de így is vk-elődöntős

2017. november 10., 15:58 Módosítva: 2017.11.12 10:55
9

A magyar férfi és női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó is közelebb került az olimpiai kvótához azzal, hogy bejutott a sanghaji világkupa elődöntőjébe. A férfiaknál Knoch Viktor sérülten, mély sebbel az oldalán segítette csapatát.

Tovább

Csak úgy levágtak 97 milliárdot a tokiói olimpiáról

2017. november 7., 10:54 Módosítva: 2018.11.15 11:03
1

Japánban nem csak amolyan ígéretként kezelik, hogy viszonylag emészthető keretből kihozzanak egy világszintű sporteseményt, a 2020-as téli olimpia szervezőinek tényleg sikert komolyan megvágni a költségvetést. Most épp 97 milliárd forintnak megfelelő összeggel sikerült vágni a büdzsén, méghozzá az eredeti tervekhez képest eltérő építkezési módszerekkel, illetve pár állandó nézőtér ideiglenes lelátóval történő kiváltásával.

Tovább

Örökre eltiltottak két orosz sífutót, érmet is buktak

2017. november 1., 18:35 Módosítva: 2017.12.05 14:24
1

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán életre szóló eltiltással büntetett két orosz sífutót, akik pozitív doppingtesztet produkáltak a szocsi téli játékokon.

A NOB azt nem közölte, milyen doppingvétség miatt hozta meg a döntést Alekszandr Legkov és Jevgenyij Bjelov ügyében, és előbbit megfosztotta a Szocsiban 50 kilométeren nyert arany- és a 4x10 kilométeres orosz váltó tagjaként begyűjtött ezüstérmétől is.

Utóbbi esetben az egész stafétát kizárta. Legkov mögött két honfitársa végzett második és harmadik helyen 50 kilométeren, míg váltóban a franciáké lehet az ezüst és a norvégoké a bronz. Bjelov nem állt dobogóra a 2014-es játékokon.

Legkov és Bjelov lett az első, akiknek az ügyében ítélkezett a NOB, mely 28 orosz versenyző ellen vizsgálódik, mert a vád szerint manipulálták a Szocsiban adott vizeletmintájukat.

A NOB szerint a napokban további ítéletek várhatók, amint befejeződnek a vizsgálatok. A szervezet korábban elrendelte valamennyi orosz sportoló Szocsiban adott doppingmintájának újraelemzését. Az orosz sportolók phjongcshangi részvételéről a végrehajtó bizottság december 5. és 7. közötti ülésén születhet döntés, írja a MTI 

Közelítő tél: világkupát rendeztek a sízőknek

2017. október 28., 14:50 Módosítva: 2017.10.28 16:02

Lindsay Vonn a 30-ba sem fért be.

Tovább

Phjongcshang már most utcahosszal veri Szocsit

2017. október 27., 17:38 Módosítva: 2017.12.05 14:24
19

Miközben a 2014-es szocsi téli olimpia előtt rohamtempóban kellett mindent befejezni az orosz munkásoknak – már amennyire ez sikerült –, addig Dél-Korea példamutatóan jár el, és bő 100 nappal az olimpia kezdete előtt minden létesítmény elkészült. Erről a napokban beszélt Ri Hi Beom, a szervezőbizottság vezetője, aki az olimpiai láng elindítása miatt látogatott Olümpiába.

A láng november 1-én ér majd Szöülba, onnan három hónapig turnézik majd az országban. Eközben viszont Phjongcshangban minden készen áll, egyedül a hó hiányzik csak a kültéri rendezvényekhez.

Tovább

Háromtonnás ventilátor kevert szelet Miklós Editnek

2017. október 25., 14:59 Módosítva: 2017.11.30 13:03
17

A phjongcshangi téli olimpiára készülő Miklós Edit az Audi győri gyárának szélcsatornájában végzett teszteket, hogy megtalálják az alpesi sízőnek azt a testtartását, amellyel a leggyorsabb tud lenni a legkisebb légellenállással.

Tovább

Tartalék lánggal gyújtották meg a téli olimpiai fáklyát

2017. október 24., 13:07 Módosítva: 2017.10.24 14:10

 A görögországi Olümpiában kedden gyújtották meg a pjhongcshangi téli olimpia lángját. Hagyományosan ezt napsugarakkal szokták megtenni, de az esős, borús idő miatt a hétfői főpróba lángját kellett használniuk.

Tovább

Súlyos térdsérülés miatt kihagyja az olimpiát Miklós Edit világbajnok ellenfele

2017. október 23., 14:16 Módosítva: 2017.10.25 10:20
1

Súlyos térdsérülést szenvedett edzésén Ilka Štuhec, így a lesiklás világbajnoka szinte biztosan kihagyja a 2018-as téli olimpiát.

Tovább