A svájci két szettben, másfél óra alatt intézte el a cseh Radek Stepaneket, aki a második játszmában fejtett ki nagyobb ellenállást. Ezt a játszmát Federer hosszabbításban 8-6-ra nyerte. Pályafutása során eddig 14 Mesterviadalt nyert meg, 2008-ban ez lehetne az első. 2006-ban már nyert Madridban, akkor a chilei Fernando Gonzalezt győzte le. A következő körben a francia Jo-Wilfried Tsonga ellen játszik, akivel pályafutása során először meccsel majd.
A spanyoloknak szerdán sem volt szerencséjük. Egy kiemelt versenyzőjük, a hatodik Ferrer mellett Robredo és Granollers is búcsúzott. Nagy meglepetésre kiesett az ötödik helyre rangsorolt Davigyenko, akit a selejtezőből érkező Ginepri vert meg.
Zürichben, a 600 ezer dolláros női tenisztornán Szávay Ágnes párosban is búcsúzott. Ezért nem érheti őt szemrehányás, hiszen a szlovák Hantuchova oldalán a világ legjobb női duójától, a zimbabwei Black és az amerikai Huber kettősétől szenvedtek vereséget. Bemutatkozott Venus Williams is, aki könnyedén jutott a következő körbe.
Eredmények
Mutua Madrilena Masters Madrid (a pénzdíj 2,27 millió euró). Férfi egyes, 2. forduló: Wawrinka (10., svájci)-Kohlschreiber (német) 3:6, 7:5, 7:6, F. López (spanyol)-Ferrer (6., spanyol) 6:4, 7:6, Djokovics (3., szerb)-Hanescu (román) 6:7, 7:6, 3:1, Hanescu feladta, Söderling (svéd)-Karlovic (14., horvát) 6:7, 6:7, Ginepri (amerikai)-Davigyenko (5., orosz) 4:6, 6:4, 6:4, Roddick (8., amerikai)-Robredo (spanyol) 6:3, 6:4, Monfils (francia)-F. González (12., chilei) 6:3, 6:4, Nalbandian (7., argentin)-Berdych (cseh) 6:2, 6:7, 6:1, Nieminen (finn)-Del Potro (9., argentin) 2:6, 2:4, Nieminen feladta, Tsonga (16., francia)-Granollers (spanyol) 3:6, 6:3, 7:6, Stepanek (cseh)-Federer (svájci) 3:6, 6:7.
Tennis.com Zurich Open (a pénzdíj 600 ezer dollár). Női egyes, 1. forduló: Petrova (orosz)-Pennetta (olasz) 1:6, 1:6, Srebotnik (szlovén)-Bacsinszky (svájci) 6:3, 6:3, Arvidsson (svéd)-Bammer (osztrák) 0:6, 7:5, 6:4. 2. forduló: Kirilenko (orosz)-Schiavone (olasz) 3:6, 5:7, A. Bondarenko (ukrán)-V. Williams (3., amerikai) 3:6, 4:6. Páros, 1. forduló: Black, Huber (zimbabwei, amerikai)-Hantuchova, Szávay (szlovák, magyar) 6:2, 6:3.