Rómában a világelső nem, a Garroson a 200. kifogott Marozsán Fábiánon

2023.05.24. 14:07
Nem jutott a francia nemzetközi teniszbajnokság selejtezőjének döntőjébe Marozsán Fábián, mivel két szettben kikapott a kínai Sang Csün-csengtől.

A Rómában az azóta újra világelső Carlos Alcarazt is búcsúztató 23 éves magyar játékos a selejtező felső fordulójában 6:3, 6:4-re legyőzte az ausztrál színekben versenyző Tu Lit.

A második meccsét viszont rosszul kezdte a világranglista 200. helyén álló Sang Csüng-csennel szemben, kínai ellenfele rögvest elvette az adogatását, sőt 4:2-nél újabb bréklabdához jutott.

Bár Marozsán ezt a játékot megfordította, és labdája is volt az egyenlítéshez, ezzel nem tudott élni, majd elbukta a saját szerváját, ezzel együtt pedig a szettet is (3:6).

A folytatásban a 18 éves kínai 2:2-nél inogott meg legközelebb, ekkor három esélye is volt a magyar játékosnak a brékre – mindhiába.

Ráadásul Sang Csün-cseng egyből ezt követően újra elvette Marozsán szerváját, aki fogadóként az ötödik és hatodik bréklabdáját is kihagyta, innentől pedig már nem volt visszaút (3:6).

A hölgyek mezőnyében bravúrral kezdőJani Réka két szoros szettben kapott ki. A francia Alice Robbe egy gyors brékváltást követően a rövidítésben 4–0-ra ellépett, és hozta is a játszmát (6:7, 4–7).

A második felvonásban nagyon beragadt a magyar játékos, két elbukott adogatással 0:3-at mutatott az eredményjelző, és bár innen 5:5-re még visszajött, innentől már csak a hazai játékos nyert gémet (5:7).

ROLAND GARROS
SELEJTEZŐ, ELŐDÖNTŐ
FÉRFIAK
Marozsán (magyar, 25.)–Sang Csün-cseng (kínai) 3:6, 3:6
NŐK
Jani (magyar)–Robbe (francia) 6:7 (4–7), 5:7