Ákos, Bátor
4 °C
10 °C

Ha molesztált is Kicsi bácsi, az már elévült

2014.01.16. 09:42

A 83 éves Bacsa Istvánt, azaz Kicsi bácsit nem lehet felelősségre vonni, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság elévülésre hivatkozva lezárta a nyomozást, így sosem derül ki, hogy a gyúró zaklatta-e valaha az úszókat, írja a Blikk.

Az ügy Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című botránykönyvének megjelenése után kezdődött, melyben a sokszoros magyar bajnok és Eb-bronzérmes úszónő többek között arról írt, hogy a gyúrójuk (nem nevezte néven Kicsi bácsit, de a férfi önmagát azonosította később) szexuálisan zaklatta őt és társait a Spartacus uszodájában. Szepesi akkor még 13 éves sem volt, vagyis könyvében pedofíliával vádolta meg a masszőrt.

Az úszószövetség vizsgálatot indított, a rendőrség ismeretlen személy ellen indított szemérem elleni erőszak ügyében nyomozást, mely a sok kihallgatás miatt hónapokig húzódott.

Bacsa végig tagadott, azt állította, csak masszírozta a kislányokat. Ezzel szemben Szepesin kívül mások mellett Kicsi bácsira az unokahúga, Bacsa Edina is vallott. A nyomozást azonban lezárták, ha igazak is voltak a vádak, közel tizenkét év távlatából a gyúró már nem büntethető.

„A büntethetőség elévülése azt jelenti, elképzelhető, hogy megállapították bárkinek a büntetőjogi felelősségét, ám a büntethetőség kizárása miatt megszüntetik a nyomozást, mert bekövetkezett az elévülés. A szóba jöhető gyanúsított már nem vonható felelősségre. A nyomozás megszüntetése annyit jelent, hogy mindenféle következmény nélkül befejeződik az eljárás" – mondta dr. Kamarás Péter a lapnak.