Világsiker lehet a magyar mobiltárca

2014.07.03. 12:51

Egy évvel a tesztüzem elindítása után bevezetésre kész az okostelefonokba épített bankkártya - jelentette be Pukler Gábor, a MobilTárca Szövetség elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyen kétszer több előadó volt, mint amennyi  érdeklődő újságíró. A tesztek alapján úgy becsülik, országszerte akár 400 ezer embert is érdekelhet a szolgáltatás, amit mostanáig csak a kísérlet pár ezer résztvevője tudott kipróbálni.

Az aktív tesztelők egy év alatt 41 ezerszer vásároltak az okostelefonjuk segítségével, 4 ezerszer gyűjtöttek be hűségpontokat, és összesen 120 millió forintot költöttek. A Paypass rendszert működtető Mastercard nemzetközi hátterének fontosságát bizonyítja, hogy a résztvevők Magyarországon kívül 20 más országban is vásároltak mobillal. Hiszen ahol lehet Paypass bankkártyával fizetni, ott a mobil is működik.

Így működik a mobilos vásárlás

A mobillal úgy kell fizetni a kasszáknál, mint amikor hagyományos PayPass bankkártyát használunk, tehát csak oda kell tartani a műanyag kártyát vagy az okostelefont a terminálhoz, és néhány másodperc alatt megtörténik a fizetés. A MobilTárca megoldásában a bankkártyát egy szoftver helyettesíti, és az okostelefon a rövid hatótávolságú rádiós csip (NFC) segítségével tud kapcsolatba lépni a pénztárgép leolvasójával.
  • nagyjából 2000 tesztelőt választottak ki
  • közülük 1250-en vették át a SIM-kártyát
  • közel 1000 bankkártyát és 700 SuperShop pontgyűjtő kártyát töltöttek le
  • 300-400 fős kemény mag maradt, aki rendszeresen használta
  • a kemény mag átlaga havi 9 mobilos vásárlás, 2900 forintos átlagos költéssel 

A MobilTárca pilot projektje június 30-án véget ért, és a legaktívabb tesztelők nagy sajnálatára az éles indulásig nem lehet már okostelefonnal fizetni a kasszáknál. Most azon dolgoznak a szolgáltatást támogató cégek (Vodafone, Telenor, Magyar Telekom, OTP, Supershop és Mastercard), hogy még az idén kereskedelmi forgalomba kerüljenek az okostelefonba építhető bankkártyák.

Pukler Gábor elmondta, hogy nagyon fontos a felhasználóknak a mobiltárca nemzetközi használhatósága, és arra törekednek, hogy a külföldön szerzett jegyeket is tárolni tudja majd a rendszerük. A júzerek nagyon értékelték a többlet szolgáltatásokat, például visszajelzést a tranzakció összegéről, és hogy lekérdezhették az egyenlegüket. Azt is jeleték, hogy szeretnének egyéni ajánlatokat, kuponszolgáltatásokat is kapni.

Most egyszerűbbé kell tenni a mobiltárca használatát, hogy amikor odateszi az ember a mobilját a kassza kártyaolvasójához, akkor ne aggódjon a módszer biztonsága miatt, és biztos legyen abban, hogy a megfelelő tranzakció fog megtörténni. „Azt akarjuk elérni, hogy a mobiltárca ugyanolyan fontos alkotóeleme legyen a készülékeknek, mint a kamera” – mondta Pukler Gábor.

Kevés olyan dolog van, amiben Magyarország a világ tíz legjobbja közé tud bekerülni, de a vízilabdán kívül a MobilTárca is ilyen - tette hozzá Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke. Arra utalt, hogy

a projektet a GSMA világszövetség a világ legjobb mobilos fizetési megoldásai közé válogatta be, és az indok a kivételesen nagy iparági együttműködés volt.

Nincs még egy olyan ország, ahol az összes mobilszolgáltató arra törekedett volna, hogy ilyen egységes fizetési megoldás jöjjön létre. A Vodafone egyébként az NFC-okostelefonokhoz már mindegyik új előfizetőnek olyan SIM-kártyát ad, amelyre később telepíthető lesz a élesben elinduló MobilTárca.

Most jön a munka legkomolyabb része, mert olyan rendszert kell összerakni, ami mindig megbízhatóan működik, hiszen az előfizetők pénzét kezeli a mobiltárca – mondta Takács Zoltán, a Telenor vezérigazgató-helyettese, és hozzátette, hogy a cégcsoportjukon belül is ez a legkomolyabb ilyen pilot projekt: a norvég anyacégnél csak egy bank és egy szolgáltató vesz részt a kísérletben.

Szetnics lászló, a Mastercard üzletfejlesztési vezetője néhány ígéretes számmal zárta le a sajtótájékoztató:

  • most 35 ezer terminál fogadja el a Paypasst
  • 25 százalékkal több bankkártya van a lakosságnál, mint egy évvel ezelőtt
  • több mint 250 különféle mobil alkalmas arra, hogy pénztárcát építsenek bele
  • 2014 végén 600 ezer NFC-s mobil lehet a magyar felhasználóknál, ami jövő év végére akár 1,5 millióra is nőhet

Döcögve indult

A kezdetekben voltak nehézségek a MobilTárca használatával, amiről már írtunk néhány beszámolót. De végül is ez egy pilot projekt lényege, hogy egy korlázott ügyfélkör segítségével megtalálják és kigyomlálják a hibákat. Például finomhangolni kellett a kasszák termináljait, hogy elfogadják a mobilokat is, gyorsan reagáljanak a készülékekre. Emellett nagyon fontos a felhasználók oktatás, és ez alatt nemcsak a vevőket kell érteni, hanem az eladókat is, hogy ne csodálkozzanak tágra nyílt pupillákkal, ha valaki a mobiljával akar fizetni.

Mennyibe került a MobilTárca kísérlete? Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: ezt egyáltalán nem számolták ki. Szerinte az a lényeg, hogy nagyon nagy ugrást tettek a kasszák fejlesztésében, a Paypass-elfogadóhelyek számának növelésében, és közelebb jutottunk ahhoz, hogy kevesebb készpénzt használjunk.

A nehézségek azonban csak most jönnek. Ami a pilotban még jól működött, az egyáltalán nem biztos, hogy élesben is így lesz, mert mindegyik cég előtérbe fogja helyezni a saját érdekeit, és megpróbál majd minél nagyobb részesedést és irányító szerepet szerezni a mobilos vásárlások piacán.