Hajszál híján tökéletes! Leteszteltük az iPhone 14 Prót
További Cellanapló cikkek
Hosszú várakozás és megannyi epekedés után múlt hét pénteken végre mi is kézbe vehettük a legújabb iPhone-modellek egyikét, név szerint az iPhone 14 Pro Maxot, melyet közel egy héten át nyüstöltünk, és használtunk elsődleges telefonként. Elöljáróban csak annyit, hogy a korábbi feltételezéseink igaznak bizonyultak: az új iPhone valóban az elmúlt évek egyik legnagyobb előrelépése lett.
Mindez annak köszönhető, hogy az Apple az elmúlt években tényleg elkezdett a felhasználókra hallgatni, és olyan újdonságokat pakolt a telefonjaiba, melyekre valóban igény volt – még ha ezt a saját tempójában is tette. Az iPhone 11 Próban bemutatkozott az ultraszéles látószögű kamera, a 12 Próban visszatért a szögletes dizájn, a 13 Pro megkapta a 120 Hz-es képfrissítésre képes ProMotion kijelzőt, és a notch is kisebb lett, míg a 14 Próban bemutatkozott az Apple Watchokból már ismert Always-on Display, a fő kamera megapixeleinek száma 48-ra nőtt, a notchot pedig felváltotta a Dynamic Island, azaz a Dinamikus Sziget, mely elemeiben változtatja meg, hogyan is használja majd új iPhone-ját. Nézzük meg együtt, mit tartogat számunkra az iPhone 14 Pro.
Nem minden a külcsín
A doboz tekintetében sok újdonságot nem kínál az új mobil, 2020 óta ugyanazokat találhatjuk meg benne: magát a telefont, minimális papírmunkát, egy Apple-logós matricát és egy USB-C végű Lightning töltőkábelt. Ami más lett: idén már az összes készülék doboza fehér, tetején az adott iPhone méretarányos mását, oldalán pedig a dobozban megbújó készülék színével azonos iPhone-feliratot és Apple logót-találunk. Mint azt már megszokhattuk, töltőadapter ezúttal sincs, ezt külön kell megvásárolni a készülékhez, amin ugyan lehet bosszankodni, változni semmi sem fog – szerencsére a készüléket szinte bármilyen, USB-C bemenettel rendelkező adapterrel tölthetjük, ha azonban mindenképp az Apple saját márkás töltőfejére fáj a fogunk, az bizony plusz 8 ezer forintba fog kerülni.
A készülék külseje nem sokat változott a 13 Próhoz képest, enyhe eltérések azonban vannak.
A hátlapi kameraszigetről például tavaly azt hittük, nagyobb már nem lehet, a 14 Pro azonban erre vígan rácáfolt, mind széltében, mind hosszában, mind magasságában nagyobb lett, Aminek köszönhetően az előző generáció tokjai nem is használhatók az új mobillal.
A keret továbbra is orvosi minőségű nemesacél, a hátlap pedig ezúttal is matt, színek tekintetében azonban történt változás. A grafit modellt az asztrofekete váltotta, mely már inkább fekete, mintsem sötétszürke; az ezüst maradt ezüst, színe azonban már hófehér és nem törtfehér. Névügyileg az aranyszínű modell is maradt ugyanaz, árnyalata azonban hidegebb az elődhöz képest, míg a sierrakék modellt a mélylila váltotta, ami egyes fényviszonyok mellett akár feketének is tűnhet, erős napsütésben azonban már észrevehetők a lilás jegyek.
Nálunk az ezüstszínű 14 Pro Max járt, mely ugyan gyönyörűen mutat, a keret elképesztően gyűjti az ujjlenyomatokat, ami sokat elvesz a látványból. A méretek tekintetében jelentős változás nem történt, a 14 Pro 0,8 milliméterrel magasabb és 0,20 milliméterrel vastagabb elődjénél, illetve 3 grammal többet is nyom. Ami a 14 Pro Maxot illeti: az új készülék 0,1 milliméterrel alacsonyabb és 0,20 milliméterrel vastagabb. Szélességéből sikerült nem egészen 0,5 millimétert lefaragni, súlya azonban még ennek ellenére is 2 grammal több – ami ugyan a mindennapi használat során egyáltalán nem észrevehető, kár lenne tagadni, hogy az elmúlt években a Pro Max modellek meglehetősen méretes darabok lettek.
A kijelzőméretek nem változtak, a Pro modell esetében maradt a 6,1, míg a Pro Max esetében a 6,7 hüvelyk, a kijelző alatt megbúvó technológia azonban nem kis ráncfelvarráson esett át. A panel ezúttal is egy 2796 × 1290 képpontos, 120 Hz-es adaptív frissítési gyakoriságot biztosító, ProMotion-technológiával ellátott Super Retina XDR kijelző, a HDR-tartalmak megtekintése során azonban már akár 1600 nites fehérfényerőt is képes kibocsátani, ami kültéri napsütés esetén 2000 nitig is felszökhet. Ezzel a specifikációval az iPhone 14 Pro kijelzője jelenleg a legvilágosabb, mely mobiltelefonba került, a láthatóságra pedig valóban nem lehet panasz, a legnagyobb napsütésben is tökéletesen látni mindent a készüléken.
Éveket vártunk rá, de megérkezett
A kijelzőt érintő legnagyobb újdonság persze az Always-on Display, mely az androidos szférában már évek óta fellelhető, az Apple azonban csak 2022-ben látta jónak a bevezetését – és sikerült megint valami olyat alkotniuk, mely a konkurenciánál nem fellelhető. A mindig bekapcsolt kijelző ugyanis nem csupán egy fekete alapon mutatja az időt és az értesítéseket, hanem az Apple Watchhoz hasonlóan visszaveszi a fényerőt, a képfrissítést 1 Hz-re állítja, és pontosan azt jeleníti meg, mint amit maga a zárképernyő is megjelenítene – tehát a háttérképünk, az értesítéseink és a kihelyezett widgeteink is mind-mind láthatók maradnak.
A megszokásához persze elkél két-három nap, a kijelző ugyanis „kikapcsolt” állapotban is olyan világos, hogy az ember az első néhány alkalommal akarva-akaratlanul is rápillant, hogy nem érkezett-e új értesítése. Az Always-on Display használata ráadásul az akkumulátort is terheli, az egyhetes teszt alapján körülbelül 10-15 százalékos eltérést tapasztaltunk attól függően, hogy a funkciót bekapcsoltuk-e, vagy sem. A kijelző azonban nem feltétlenül marad mindig ébren, ha például a zsebünkbe vagy képernyővel lefelé helyezzük a telefont, az Always-on Display kikapcsol – illetve ha Apple Watch-tulajok vagyunk, az iPhone azt is képes érzékelni, hogy milyen közel állunk hozzá,
így ha eltávolodunk tőle, esetleg átsétálunk egy másik szobába, a kijelző szintén automatikusan kikapcsol.
Mérföldekkel a versenytársak előtt
Az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max lelke az Apple új, 4 nm-es technológián alapuló, 16 milliárd tranzisztorral operáló, A16 Bionic névre keresztelt rendszerchipje, melyről már akkor tudni lehetett, hogy nem lesz egy túl nagy eresztés, amikor az Apple a szeptemberi termékbemutatón a lapka teljesítményét nem az előző generációs A15 Bionichoz, hanem az iPhone 11-ekben ketyegő A13-hoz hasonlította.
Mindezek ellenére az A16 nem csalódás, a hat processzormag, melyek közül kettő továbbra is a nagyobb, négy pedig az alacsonyabb erőforrás-igényű feladatok elvégzéséért felel, körülbelül 10-15 százalékkal nyújt jobb teljesítményt. A Neural Engine továbbra is 16 magos, annak számítási teljesítménye 15,8 TOPS-ről 17-re nőtt, így a mesterséges intelligenciát is igénybe vevő feladatok elvégzése még gyorsabb, bár a gyakorlatban ebből konkrétan semmit sem érezni – egyelőre. Akárcsak az A15-ben, az integrált grafikus motor továbbra is 5 magot kínál, a legérezhetőbb újdonság azonban talán az 50 százalékkal gyorsabb memória-sávszélesség lehet, melyből egyébként 6 GB-ot találunk mindkét modellben.
Ezeken felül részleteibe menve nincs értelme az új chipről beszélni, az ugyanis továbbra is a leggyorsabb az okostelefon-piacon, egy- és többmagos teljesítményben is könnyedén lehagyja a konkurencia készülékeiben futó Snapdragon 8+ Gen 1-et is. A Geekbench 5 általunk végzett stressztesztjében például a következő pontszámokat érte el a chip:
- A16 Bionic, egymagos teljesítmény: 1881
- A16 Bionic, többmagos teljesítmény: 5411
- Snapdragon 8+ Gen 1, egymagos teljesítmény: 1310
- Snapdragon 8+ Gen 1, többmagos teljesítmény: 4055
Landolás a kameraszigeten
Mielőtt landolnánk a Dinamikus Szigeten, érdemes egy rövid kitérőt tenni a kameraszigetekre is, itt ugyanis meglehetősen nagy előrelépés történt az Apple részéről. Mint arról már korábban beszámoltunk, a készülék fő kamerájának felbontása hét év után 12-ről 48 megapixelesre nőtt, ami egyértelmű előrelépés, ahhoz azonban, hogy teljes potenciáljában ki tudjuk használni a kamerát, először a Beállításokat kell meglátogatnunk. Itt tekerjen le, koppintson a Kamera menüpontra, ezen belül pedig a Formátumokra. Az új ablakban engedélyezze a Fotókészítés menüpont alatt a ProRAW-formátumot, majd győződjön meg, hogy a ProRAW-felbontás 48 megapixelre van állítva.
Ezek után térjen vissza a Kamera alkalmazásba, majd a Fotó fülön kattintson a jobb felső sarokban lévő RAW feliratra – ezzel tudja engedélyezni a 48 megapixel felbontású nyers képek készítését, melyeknek a méretére érdemes lesz felkészülni: méréseink alapján 55–80 MB közötti tárhelyet foglal egyetlen kép. Az előbb említett lépések nélkül az iPhone 14 Pro azonban „csak” 12 megapixeles képeket készít, melyek ugyan az új quad pixel technológiának köszönhetően részletgazdagabbak, mint a 13 Próval lőtt fotók, a teljes potenciált korántsem használják ki.
A teljes kameraarzenál egyébként a következőképp néz ki: 48 megapixeles fő kamera (f/1.8, 24 mm, 1/1.28", 1.22µm, 2. generációs szenzormozgatásos optikai képstabilizálás), 12 megapixeles ultraszéles látószögű kamera (f/2.2, 13 mm, 120˚, 1/2.55", 1.4µm), 12 megapixeles telefotó-kamera (f/2.8, 77 mm, 1/3.5", optikai képstabilizálás, háromszoros optikai zoom) és a 12 megapixeles szelfikamera (f/1.9, 23 mm, 1/3.6"), mely már képes az autofókuszálásra is.
Az Apple szerint továbbá a gyenge fényviszonyok mellett készült képek minősége is javult, méghozzá nem is akármilyen mértékben: az ultraszéles látószögű kameránál háromszoros, a fő és a telefotó-kameránál pedig szerintük kétszeres a javulás – ugyan nem jöttünk rá, hogy ezt milyen mérések alapján állapították meg: egy biztos, a javulás érzékelhető.
Videós fronton szintén érkezett újdonság, a Filmszerű mód például most már 24 fps-ben is képes felvenni, ami azonban minket jobban érdekelt, az az Akció mód volt. Ezt szintén a Kamera alkalmazásban, majd a Videó fülre lapozva, a jobb felső sarokban lévő futó emberke ikonjára koppintva tudja aktiválni. Az Akció mód lényege, hogy némi szoftveres utómunkával a lehető legstabilabb felvételt kapjuk, ahol a kéz általi remegések és az esetleges, futás közbeni rázkódások mind-mind minimálisra vannak csökkentve. Tapasztalataink alapján a módtól nem szabad csodákat várni, ha futás közben rázkódni fog a telefon, magában a felvételben is rázkódni fog. Sétálás közben (ügyelve arra, hogy a kezünk ne mozogjon túl sokat) azonban már meglehetősen stabil felvételek készíthetők, melyek bármikor megállnák helyüket például egy-egy igényesebb vlogvideóban.
Érdekesség, hogy a mód bekapcsolásával a látószög összeszűkül, éppen ezért a készülék automatikusan átvált az ultraszéles kamerával való filmezésre, mi azonban azt tanácsoljuk, hogy nyugodtan váltson vissza az 1× gombbal a fő kamerára. Igaz, a kivágás nagyobb lesz, a videó minősége tapasztalataink szerint azonban jobb.
Bírja, csak nem eleget
Az iPhone 13 Pro Max 2021-ben új sztenderdet teremtett abból a szempontból, hogy a szoftver és a hardver megfelelő optimalizálásával milyen mértékű üzemidő nyerhető ki egy készülékből, az iPhone 14-re és a 14 Pro Maxra azonban idén ez nem igaz. Félreértés ne essék: az üzemidő továbbra is rendben van, az Always-on Display használata mellett azonban már alulmarad a 13-as széria tagjaival szemben. Az általunk tesztelt iPhone 14 Pro Max modell esetében a gyakorlatban ez körülbelül 7-8 órás képernyőidőt eredményez egy teljes feltöltéssel, vegyes felhasználás (tehát telefonálás, videóhívás, játék és közösségi oldalak böngészése) mellett.
Ezeket tudva most már egyértelmű, hogy az Apple miért az október 7-én megjelenő iPhone 14 Plust reklámozta be az új akkumulátorkirálynak, abban a készülékben ugyanis a 120 Hz-es képfrissítés és az Always-on Display hiánya miatt minden bizonnyal sokkal jobb üzemidőt érhetünk majd el, közel azonos akkumulátormérettel.
Üdv a Dinamikus Szigeten!
Tesztünk végéhez közeledve megérkezünk végállomásunkra is, a Dinamikus Szigetre, mely az iPhone 14 Pro és Pro Max egyik, ha nem a legnagyobb újdonsága, a fejlesztés ugyanis teljesen megváltoztatja, hogyan használja majd új telefonját.
A Dynamic Island az Apple szerint a hardver és a szoftver hibátlan együttműködésének eredménye, amivel nehéz lenne vitába szállni. A kis sziget kapszula alakban helyezkedik el a kijelzőn, a valóságban azonban nem is egy, hanem két szigetről beszélünk – az előlapi kamera ugyanis egy saját, különálló, kör alakú kivágást kapott, melyet a szoftver köt össze úgy, hogy a kimaradó helyen nem világítanak a pixelek.
És hogy miért változtatja meg ez a parányi újítás azt, hogyan használja majd iPhone-ját? Nos, a Dynamic Island, mint ahogyan a neve is mutatja, dinamikusan igazodik ahhoz, hogy épp mit csinál a telefonjával – egyaránt a megjelenített információ milyensége és a sziget méretének értelmében. Ha épp hívása érkezik, a sziget megnövekszik, hogy egyszerűen fogadni tudja azt; automatikus kitöltéseknél vagy bankkártyás fizetésnél a Face ID ikonikus arcává alakul át; ha pedig épp egy videó vagy zene fut a háttérben, a sziget meghosszabbodik. Hosszan rábökve pedig egy minialkalmazást nyit le, melyben kezelheti az adott lejátszást, anélkül hogy megnyitna bármilyen alkalmazást.
Mindezek mellett ezentúl a sziget jeleníti meg, ha merülőben van a telefonunk, ha épp némára állítjuk, vagy ha az AirPodsunkat csatlakoztatjuk hozzá, de feloldás közben is alakot vált – szinte mindig izeg-mozog, a lehető legigényesebb módon értve ezt.
Érdekesség egyébként, hogy az A16 Bionic chipben külön egység dolgozik azért, hogy a Dynamic Island animációi a lehető legfolyékonyabbak és legzökkenőmentesebbek legyenek. Az Apple elmondása szerint ráadásul ez mind még csak a kezdet, a jelenlegi pletykák szerint például az iPhone 15-ös széria összes tagja megkaphatja a jelenleg csak Pro modellekre korlátozott fejlesztést, így kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő, potenciál ugyanis rengeteg van a fejlesztésben.
Összefoglalás
Az iPhone 14 Pro kétségkívül az elmúlt évek egyik legizgalmasabb frissítése, utoljára talán 2017-ben, az iPhone X bevezetésekor érezhettük így magunkat. Számtalan újítás érkezett, melyek mindegyikére még a cikk sem tért ki – ilyen például az új autóbaleset-érzékelés, melyet, őszintén reméljük, hogy soha nem kell majd használnia, illetve a műholdas vészjelzés, mely egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában érhető el.
Az új készülékek elképesztő mértékben drágultak, a tavalyi árakhoz képest körülbelül 100-200 ezer forintos a növekedés attól függően, hogy mely modellekről beszélünk. Ennek fényében az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max hazai árai a következőképp alakulnak:
iPhone 14 Pro:
- 128 GB – 569 990 Ft
- 256 GB – 629 990 Ft
- 512 GB – 749 990 Ft
- 1 TB – 869 990 Ft
iPhone 14 Pro Max:
- 128 GB – 629 990 Ft
- 256 GB – 689 990 Ft
- 512 GB – 809 990 Ft
- 1 TB – 929 990 Ft
A cikk nem minden esetben tért ki a készülékek pontos specifikációira, az új iPhone-ok részletes jellemzőit alább találja:
iPhone 14 Pro | iPhone 14 Pro Max | |
Ház mérete, jellemzői: | Magasság: 147,5 mm Szélesség: 71,5 mm Mélység: 7,85 mm Tömeg: 206 g |
Magasság: 160,7 mm Szélesség: 77,6 mm Mélység: 7,85 mm Tömeg: 240 g |
Kijelző: | Super Retina XDR-kijelző: 6,1 hüvelyk 2556 × 1179 képpont OLED-technológia 1000 nites maximális fényerő (tipikus) 1600 nites csúcsfényerő (HDR) 2000 nites csúcsfényerő (kültéren) 2 000 000:1 kontrasztarány 120 Hz-es képfrissítés Mindig bekapcsolt kijelző HDR, True Tone Széles színtartomány (P3) |
Super Retina XDR-kijelző: 6,7 hüvelyk 2796 × 1290 képpont OLED-technológia 1000 nites maximális fényerő (tipikus) 1600 nites csúcsfényerő (HDR) 2000 nites csúcsfényerő (kültéren) 2 000 000:1 kontrasztarány 120 Hz-es képfrissítés Mindig bekapcsolt kijelző HDR, True Tone Széles színtartomány (P3) |
Rendszerchip és grafikus egység: | 4 nm-es A16 Bionic chip: 6 magos CPU 2 nagy teljesítményre és 4 energiatakarékosságra optimalizált maggal 5 magos GPU 16 magos Neural Engine 5G hálózati modem |
4 nm-es A16 Bionic chip: 6 magos CPU 2 nagy teljesítményre és 4 energiatakarékosságra optimalizált maggal 5 magos GPU 16 magos Neural Engine 5G hálózati modem |
Rendszermemória és tárhely: | 6 GB memória 128 GB, 256 GB, 512 GB, 1 TB tárhely |
6 GB memória 128 GB, 256 GB, 512 GB, 1 TB tárhely |
Akkumulátor és töltés: | 3200 mAh-s akkumulátor Gyorstöltés (50%, 30 perc alatt) 15 W-os vezeték nélküli töltés MagSafe-fel 7,5 W-os vezeték nélküli töltés Qi-töltőkkel |
4323 mAh-s akkumulátor Gyorstöltés (50%, 30 perc alatt) 15 W-os vezeték nélküli töltés MagSafe-fel 7,5 W-os vezeték nélküli töltés Qi-töltőkkel |
Kamerák | Pro kamerarendszer: 48 megapixeles fő kamera (f/1.8, 24 mm, 1/1.28", 1.22µm) 12 megapixeles ultraszéles kamera (f/2.2, 13 mm, 120˚, 1/2.55", 1.4µm) 12 megapixeles telefotó kamera (f/2.8, 77 mm, 1/3.5", 3x-os optikai zoom) Második generációs szenzormozgatásos optikai képstabilizálás Háromszoros optikai zoom nagyításhoz Kétszeres optikai zoom kicsinyítéshez Akár 15-szörös digitális zoom Adaptív TrueTone vaku Photonic Engine, Deep Fusion, Smart HDR 4 Éjszakai mód, portré mód, makro mód Apple ProRAW Videófelvétel: Filmszerű mód (4K/HDR, akár 30 képkocka/s) ProRes-videófelvétel (akár 4K felbontásban, 30 képkocka/s sebességgel) Makrovideózás Akár 4K felbontású 60 képkocka/s sebességű Dolby Vision HDR-videórögzítés Akció mód Szenzormozgatásos optikai képstabilizálás Hangzoom QuickTake-videók Lassított videók (1080p, 120 vagy 240 képkocka/s sebességgel) Time-lapse videók éjszakai módban Time-lapse videók képstabilizálással Sztereó hangfelvétel Előlapi TrueDepth-kamera: 12 megapixeles fotók f/1,9-es fényrekesz Retina Flash vaku Photonic Engine, Deep Fusion, Smart HDR 4 Éjszakai mód, Portré mód, Makro mód Filmszerű mód (4K/HDR, akár 30 képkocka/s) ProRes-videófelvétel (akár 4K felbontásban, 30 képkocka/s sebességgel) Makrovideózás Akár 4K felbontású 60 képkocka/s sebességű Dolby Vision HDR-videórögzítés Lassított videók (1080p felbontásban 120 képkocka/s sebességgel) QuickTake-videók Animoji és Memoji |
Pro kamerarendszer: 48 megapixeles fő kamera (f/1.8, 24 mm, 1/1.28", 1.22µm) 12 megapixeles ultraszéles kamera (f/2.2, 13 mm, 120˚, 1/2.55", 1.4µm) 12 megapixeles telefotó kamera (f/2.8, 77 mm, 1/3.5", 3x-os optikai zoom) Második generációs szenzormozgatásos optikai képstabilizálás Háromszoros optikai zoom nagyításhoz Kétszeres optikai zoom kicsinyítéshez Akár 15-szörös digitális zoom Adaptív TrueTone vaku Photonic Engine, Deep Fusion, Smart HDR 4 Éjszakai mód, portré mód, makro mód Apple ProRAW Videófelvétel: Filmszerű mód (4K/HDR, akár 30 képkocka/s) ProRes-videófelvétel (akár 4K felbontásban, 30 képkocka/s sebességgel) Makrovideózás Akár 4K felbontású 60 képkocka/s sebességű Dolby Vision HDR-videórögzítés Akció mód Szenzormozgatásos optikai képstabilizálás Hangzoom QuickTake-videók Lassított videók (1080p, 120 vagy 240 képkocka/s sebességgel) Time-lapse videók éjszakai módban Time-lapse videók képstabilizálással Sztereó hangfelvétel Előlapi TrueDepth-kamera: 12 megapixeles fotók f/1,9-es fényrekesz Retina Flash vaku Photonic Engine, Deep Fusion, Smart HDR 4 Éjszakai mód, Portré mód, Makro mód Filmszerű mód (4K/HDR, akár 30 képkocka/s) ProRes-videófelvétel (akár 4K felbontásban, 30 képkocka/s sebességgel) Makrovideózás Akár 4K felbontású 60 képkocka/s sebességű Dolby Vision HDR-videórögzítés Lassított videók (1080p felbontásban 120 képkocka/s sebességgel) QuickTake-videók Animoji és Memoji |
Egyéb tulajdonságok: | Apple Pay IP68-as víz- és porállóság (legfeljebb 6 méteres mélységig, legfeljebb 30 percig) Ceramic Shield borítás az előlapon |
Apple Pay IP68-as víz- és porállóság (legfeljebb 6 méteres mélységig, legfeljebb 30 percig) Ceramic Shield borítás az előlapon |
Operációs rendszer: | iOS 16 | iOS 16 |
Ár: | 128 GB (569 990 Ft), 256 GB (629 990 Ft), 512 GB (749 990 Ft), 1 TB ( 869 990 Ft) | 128 GB (629 990 Ft), 256 GB (689 990 Ft), 512 GB (809 990 Ft), 1 TB (929 990 Ft) |
Rovataink a Facebookon