Bemutatták a világ legvékonyabb telefonját
További Cellanapló cikkek
Szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt mutatta be a barcelonai MWC keretein belül Európában is Magic Vs nevezetű hajlítható telefonját a kínai Honor – mostanra pedig meg is érkezett az utód, a még jobb, még vékonyabb és még könnyebb Magic V2.
Mint azt februári beszámolónkban jeleztük, a barcelonai eseményre bármennyire is szerettünk volna, az utolsó pillanatban sem tudtunk bejutni, a berlini IFA-n azonban már más volt a helyzet, minden flottul működött. A bemutatót, amelynek középpontjában egyértelműen a Magic V2 állt, George Zhao, a Honor vezérigazgatója tartotta, aki az esemény végén még egy második, úgynevezett koncepciótelefont is leleplezett – de erről majd később.
Az új generációs hajítható mobil ugyanazt a formatervet követi, mint az elődök. Külső kijelzője 6,43 hüvelykes, míg a belső panel 7,92 hüvelykesre bővíthető. Mindkét kijelző támogatja a 120 hertzes képfrissítést, valamint a Honor 90-ben is jelen lévő 3840 hertzes PWM dimminget, így a készülék használata sokkal kevésbé megterhelő – legalábbis a szemek számára. Az igazi újdonságokat azonban kivételesen most nem a kijelző terén kell keresni.
Minden eddiginél vékonyabb
A Honor Magic V2 egyik legnagyobb dobása az, hogy rendkívül vékony. Kinyitott állapotban mindösszesen 4,70 milliméter vastag a készülék, összecsukva pedig 9,9 milliméter, mely az augusztusban debütáló konkurens Galaxy Z Fold5 13,4 millimétere mellett meglehetősen impozánsan hangzik, még annak ellenére is, hogy a Samsung inkább a megbízhatóságot, mintsem a folyamatos versengést tűzte ki céljául.
Kinyitott állapotban a készülék tehát csak 4,7 milliméteres vastagsággal rendelkezik, amelynek köszönhetően a jelenleg elérhető legvékonyabb mobilnak tekinthető. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, a Honor egy saját fejlesztésű akkumulátort is tervezett a készülékhez, ami a Honor Silicon-carbon battery koncepciónevet kapta.
A két részre választott telepek összkapacitása kereken 5000 milliamperóra, vastagságuk pedig mindösszesen 2,7 milliméter. Üzemidő tekintetében a Honor azt ígéri, hogy a Magic V2 egy iPhone 14 Próval szembeállítva 1,7 órával tud majd tovább üzemelni – ez azonban csak akkor igaz, ha a készüléket összecsukva használjuk, kinyitva már csak 20 perc a Honor előnye.
A vékonyság kivitelezését továbbá egy új generációs zsanér is segítette, mely a strapabíróság érdekében titánból készült külső héjat is kapott.
A bemutató során a kamerákról egyébként egy szót sem ejtett Zhao, a későbbiekben azonban kiderült, hogy a Magic V2 egy 50 megapixeles nagy, egy szintén 50 megapixeles ultra nagy, és egy 20 megapixeles telefotókamerával operál, az előlapon egy 16 megapixeles egységet találunk.
A készülékben mindezek mellett pedig szerencsére szufla is lesz, azt ugyanis egy Snapdragon 8 gen 2-es chip hajtja, egy Adreno 740-es grafikus egység és 16 gigabyte memória társaságában.
Telefonból táska?
A Honor másik nagy dobása a V Purse volt, amely egy teljesen új, úgynevezett koncepciótelefon – tehát jelenlegi formájában semmiképp sem fog a boltok polcaira kerülni. A készülék egy az egyben úgy néz ki, mint az általunk is tesztelt Huawei Mate Xs 2, annyi különbséggel, hogy a Honor egy leheletnyit változtatott a hátlapi sáv és kioldógomb kinézetén.
A V Purse-szel a kínai vállalat egyértelműen a női felhasználókat célozza meg, egy toknak köszönhetően ugyanis vállra akasztható kistáskává alakul a készülék. A koncepció mögött az a gondolat áll, hogy a technológia fejlődésével egyre több mindent végzünk a mobilunkon – például fizethetünk a rajtuk elektronikusan tárolt bankkártyákkal. Emellett egyre több igazolványt is képesek helyettesíteni a mobilok, így a Honor víziója az, hogy hamarosan fölöslegessé válik a táskák és pénztárcák magunkkal hordása – helyette a telefont kell egy stílusos kiegészítővé alakítani.
Ez a kiegészítő lett a V Purse, ami belátásunk szerint még a külső kijelzőn megjelenő stílusos, bizonyos esetekben a mozgásra és érintésre is reagáló háttérképek ellenére sem fogja megváltani a világot – mindenesetre valóban egy érdekes koncepciót képvisel.
Azt, hogy a ma bemutatott készülékek milyen áron és mikor jelennek meg – illetve hogy Magyarországon egyáltalán megjelennek-e – egyelőre nem tudni, a Honor vélhetően a következő napokban áll elő ezen információkkal.
Rovataink a Facebookon