
Kiszivárgott, hogyan néz majd ki az új Android, rá sem lehet ismerni
Már jó ideje tudni, hogy a Google gőzerővel dolgozik az Android 16-on, olyannyira, hogy az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a nyár folyamán ki is adhatják. Bár a keresőóriás mindezt még egyszer sem erősítette meg, a színfalak mögött több árulkodó jelet találni. Ilyen például az, hogy az első fejlesztői verziót már tavaly novemberben kiadták, azóta pedig folyamatosan érkeznek a kisebb-nagyobb – de inkább kisebb – változtatások. Emellett az is gyanakodásra ad okot, hogy a Samsung már a One UI 8-at teszteli a legújabb Galaxy-telefonokon.

Ahogy arról az Indexen is írtunk, ennek ellenére mindeddig az újításokról keveset lehetett hallani, most azonban úgy tűnik, felfedte magát az, amivel a Google eladhatja az Android 16-ot, ez pedig nem más, mint az új külső. Egyre valószínűbb, hogy az Apple-höz hasonlóan a Google is 2025-ben érezte úgy, hogy itt az idő kicsit gatyába rázni operációs rendszerük felületét, így az iOS 19 mellett most már szinte borítékolható, hogy az Android 16 is új megjelenést kap. A helyzet különlegessége pedig ezúttal az, hogy a szivárogtatás ezúttal nem valamilyen külső forrásból, hanem egyenesen a Google egyik hivatalos blogjából származik.
Az új felületet minden bizonnyal a Google szokásos, májusi eseményén leplezték volna le, az azonban már idő előtt felkerült a vállalat felületeire. Persze egy pillanat alatt el is távolították azokat, az internet viszont nem felejt, a Wayback Machine-nek köszönhetően pedig egy az egyben visszanyerhetők lettek a Material 3 Expressive névre hallgató felületről készült képek és videók.
Középpontban az önkifejezés
A Google szerint a Material 3 Expressive a vállalat dizájnrendszerének eddigi legátfogóbb frissítése. Céljuk az volt, hogy túllépjenek a steril, unalmas felületeken, és olyan vizuális élményt teremtsenek, amely érzelmileg is megszólítja a felhasználókat. Az új irány még a Material You-nál is merészebb színhasználattal, játékos formákkal, mozgással és markáns vizuális hierarchiával dolgozik, hogy ne csak szép, hanem jól használható felületeket hozzon létre. A fejlesztés három évvel ezelőtt indult egy egyszerű kérdéssel:
Miért néznek ki az alkalmazások annyira hasonlóan és unalmasan?
A válasz megtalálása érdekében a Google 46 különböző kutatást végzett, több mint 18 ezer résztvevő bevonásával – a tesztek során szemmozgáskövetést és fókuszcsoportokat is alkalmaztak. Ennek eredménye lett a szivárvány összes színében pompázó Material 3 Expressive – írja a 9to5Google. Mint az alább is látható, az új felület valóban expresszív lett, megállás nélkül váltogatják egymást a végtelenségig személyre szabható színek, formák és betűtípusok.
Google Material 3 Expressive
— Shishir (@ShishirShelke1) May 6, 2025
A bold new direction for design pic.twitter.com/QGHeVogJy1
Az eredmények szerint ráadásul a Material 3 Expressive nem csupán szebb, de hatékonyabban is lett, mint a korábbi változatok – ha hihetünk a Google-nek, az új felületen négyszer gyorsabban lehet majd tájékozódni. Az persze már más tészta, hogy a Material 3 Expressive gyárilag, kis túlzással, csak a Pixel-telefonokon lesz elérhető – a legtöbb androidos gyártó ugyanis már saját felületet használ. Ettől függetlenül viszont örömmel látott az újítás, bár egyesek számára az már-már túlzó is lehet.
Más területeken is újítanak
Az Android 16 másik nagy újdonsága a Gemini asszisztens továbbfejlesztése lesz. Az új „app functions” API lehetővé teszi majd, hogy az asszisztens közvetlenül alkalmazásokban hajtson végre műveleteket – például ételrendelést vagy üzenetküldést – anélkül, hogy a felhasználónak manuálisan meg kellene nyitnia az adott appot. A fotósok és videósok is örülhetnek – az új hibrid automatikus expozíciós mód ugyanis lehetővé teszi majd az alkalmazások számára, hogy egyszerre használják az automatikus és manuális beállításokat, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a fényképezés során.
Emellett a Google bevezeti az Ultra HDR-támogatást a HEIC-formátumú képekhez, a videók terén pedig érkezik az Advanced Professional Video (APV) kodek, amely támogatja a 4K- és 8K-felbontású HDR10+-felvételeket, jobb színminta-vételezéssel és 10 bites kódolással. Az értesítési rendszer is jelentős változáson esik át – az Android 16 ugyanis végre hivatalosan is bevezeti a Live Updates értesítéseket, amelyek valós időben frissülnek, például ételkiszállítás esetén. Ez a fejlesztés már most is elérhető számos gyártó készülékein, az alap Androidba azonban mindeddig nem volt beépítve.
Az Android 16 pontos megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, az viszont igen, hogy a Google második negyedéves debütálással számol – tehát az Android 15-höz viszonyítva sokkal korábban megérkezhet a frissítés. Az új szoftververzió elsőként a Google saját gyártású Pixel-telefonjain lesz elérhető, és az előrejelzések szerint a Samsungokra is villámgyorsan megérkezik majd a One UI 8 formájában.

Rovataink a Facebookon