Egy átlagember számára totális túlzás az iPhone 17 Pro
További Cellanapló cikkek
-
Bejelentette a Samsung a nyár legnagyobb dobását - Már most biztos, hogy hiánycikk lesz a méregdrága hajtogatható iPhone
- Visszatér gyökereihez a Nokia, újra trendivé tennék a nyomógombos mobilokat
- Az iPhone-ok sem ússzák meg a memóriaválság miatti áremelést
- Forró, lassú, kikapcsol? Így tartsa hűvösen mobilját a nyári kánikulában
Ha szeptember, akkor új iPhone, ha pedig új iPhone, akkor új teszt. Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt a szerkesztőségünkbe is megérkezett az iPhone 17 Pro, ami az Apple legújabb, legjobb és – a Pro Max modell esetében – eddigi legdrágább telefonja. A hónapokkal ezelőtti szivárogtatásoknak megfelelően a külső megújult, sőt mi több, a kamerák is frissültek, és hosszú idő után a túlmelegedés sem probléma már. Röviden és tömören az iPhone 17 Pro olyannyira professzionális lett, hogy a vásárlók 99 százaléka ki sem tudja majd használni az igazi újdonságokat, a maradék egy százalék ugyanakkor valószínűleg soha nem akar majd más mobilt használni. Teszten az iPhone 17 Pro, az első olyan iPhone, amit az Apple már nem luxuscikként, hanem kvázi munkaeszközként, zsebre tehető erőházként pozicionál.
Az almás telefonok csomagolása nem sokat változott az évek alatt – továbbra is csak magát a készüléket, egy szövetborítású adatkábelt és némi papírmunkát találunk a fehér dobozban, Apple-matricák nélkül. Hosszú idő után ugyanakkor most először érezhetjük már a dobozból kivéve azt, hogy valóban egy új készülékkel van dolgunk. Az iPhone 17 Prót nemcsak belülről, de kívülről is újratervezte az Apple, az új dizájn a gigászi kamerafennsíkkal – igen, így nevezi a területet az Apple – azonnal felismerhetővé és összetéveszthetetlenné teszi az idei modellt.
Az új dizájn alapja egy hőformált, alumíniumból készített unibody készülékház, ami anyaghasználat tekintetében egyértelmű visszalépés a titánhoz képest, cserébe viszont valóban jobb lett a készülék hőelvezetése. Az Apple szerint a strapabírással sincs az iPhone 17 Prónak gondja, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az új csúcstelefonok bizony rendkívül sérülékenyek lettek. Az alumíniumház könnyen karcolódik, kisebb leejtéstől is eldeformálódhat, a színezett réteg pedig a kozmosznarancs és mélykék modellek esetében a kamerafennsík éleinél könnyen lepattoghat. Ez egy több mint félmilliós telefon esetében nem biztos, hogy elfogadható, azt ugyanakkor mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy az interneten található horror fotókkal ellentétben mi egyelőre semmilyen elváltozást nem tapasztaltunk az iPhone 17 Prón, annak ellenére sem, hogy nem vigyáztunk rá jobban, mint bármilyen más telefonra.
Kedves Apple, ez már elég lesz
Tavaly megjelent iPhone 16 Pro Max-tesztünknek a „Kedves Apple, ez egyelőre kevés lesz” címet adtuk, a tavalyi széria három legnagyobb újdonsága ugyanis az Apple Intelligence, a Kameravezérlő és a 48 megapixeles ultranagy látószögű kamera volt. Csakhogy előbbi egyáltalán nem volt használható a megjelenéskor, utóbbi kettő pedig nem hozott magával érezhető változást. Idén azonban teljesen más a helyzet. A Kameravezérlőt persze továbbra is egy teljesen felejthető gombnak tartjuk az iPhone-okon, az Apple-nek idén viszont sikerült olyan területeken is újítania, ahol azt egyébként nem vártuk – innen a tavalyi cím frissített változata.
Az egyik ilyen a kijelző. Az iPhone 17 Próban két tényezőt leszámítva ugyanazt a panelt találjuk, mint az iPhone 16 Próban, a különbség mégis számottevő. A 6,3 hüvelykes, 1206 × 2622 képpontos, 120 hertzes LTPO Super Retina XDR panel továbbra is első osztályú, ezúttal viszont sokkal fényesebb is – akár 3000 nites csúcsfényerő kibocsátására is képes, ha a környezeti viszonyok ezt megkövetelik. Ez pedig nem csak marketingszöveg. A kijelző valóban fényesebb, az előlap igazi sztárja mégis a Ceramic Shield 2 fantázianévre keresztelt üvegborítás, ami az alumínium unibody házzal ellentétben valóban ellenáll a karcoknak és repedéseknek, ráadásul egy tükröződésgátló bevonatot is kapott – bár a Samsung Galaxy S25 Ultrában utóbbi még mindig sokkal látványosabb. Mi magunk nem álltunk neki tönkretenni az iPhone 17 Prót, a különböző közösségi oldalakon és videómegosztókon viszont számos olyan tartalommal találkozni, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az új iPhone-ok kijelzője mérföldekkel ellenállóbb, mint az előző generáció vagy a konkurencia készülékeit borító üveg.
Ujjlenyomatos feloldás egyébként továbbra sincs, a biometrikus azonosításért ezúttal is a Face ID felel, amit a belülről újratervezett Dynamic Islandben találunk – de erről majd később.
És hogy pontosan miből lesz elég? A teljesítményből. Az iPhone 17 Pro lelke az Apple A19 Pro lapkája, ami a szintetikus teszteket nézve alig 15 százalékkal erősebb, mint az előd, cserébe viszont sokkal energiatakarékosabb – tehát hozzátesz a hosszabb üzemidőhöz –, és sokkal tovább képes csúcsteljesítményt is leadni; igaz, ez inkább az új hűtési megoldás érdeme. Az Apple végre az androidos vetélytársakhoz hasonlóan egy párakamrát rejtett a készülékházba, ami egyenletesen szétoszlatja a hőt, meggátolva ezzel a túlmelegedést és a teljesítmény-visszafokozást, ami erőteljesen jelen volt az előző két szériában. Újdonság továbbá, hogy a mobilban nyolc helyett már 12 gigabyte memória ketyeg, amit teljes egészében nem is tud kihasználni a mobil – ez majd a következő években érkező, Apple Intelligence-alapú funkciók bevezetésekor lehet hasznos. És ha már Apple Intelligence, az Magyarországon hivatalosan továbbra sem elérhető, de ha angolra állítja a készülék által használt nyelvet, akkor probléma nélkül működnek a funkciók, természetesen angolul – magyar nyelvű Sirivel vagy Apple Intelligence-szel véleményünk szerint még évekig nem fogunk találkozni.
Háromszemű szörnyeteg
Ahogy az várható volt, az Apple a kamerákat is frissítette. A hátlapon található 48 megapixeles (f/1,8, 24mm, 1/1,28", 1.22µm, dual pixel PDAF, sensor-shift OIS) nagy és 48 megapixeles (f/2,2, 13mm, 120˚, 1/2,55", 0.7µm, PDAF) ultranagy látószögű egység hardveresen maradt változatlan az iPhone 16 Próhoz képest, a telefotó-kamerát viszont teljesen újratervezte az Apple. Az egy 56 százalékkal nagyobb, 48 megapixeles (f/2,8, 100mm, 1/2,55", 0.7µm, PDAF, 3D sensor‑shift OIS) szenzort kapott, a korábbi öt helyett pedig négyszeres optikai zoomot tesz lehetővé, 100 milliméteres gyújtótávnak megfelelően. Az Apple azonban itt is beveti a szenzorzoomot, így az iPhone 17 Pro nyolcszoros optikai minőségű közelítésre is képes. A hangsúly ugyanakkor itt erősen a „minőségű” kifejezésen van – bár az iPhone 17 Pro minden korábbi iPhone-nál tisztább és élesebb képeket készít akár nyolcszoros közelítésnél is, rossz fényviszonyok mellett a részletek ugyanúgy eltűnhetnek.
Az előrelépés számottevő, az androidos konkurensek – mint a Xiaomi, a Honor és legfőképp a Vivo – viszont továbbra is mérföldekkel előrébb járnak ilyen téren.
Alább arra láthat példát, hogyan szuperál az iPhone 17 Pro új telefotó-kamerája. Az első kép az ultranagy látószögű egységgel készült, míg a második 15-szörös közelítéssel, a 48 megapixeles telefotóval.

Alább pedig arra láthat példákat, hogy összességében milyen képek készíthetők az új almás mobil fúziós kamerarendszerével.
Van azonban egy terület, ahol senki más nem tudja felvenni a versenyt az Apple-lel – ez pedig a mobilos videózás. Az iPhone Prók már korábban is képesek voltak olyan dolgokra, amiket szinte csak a filmes szakmában dolgozók tudtak igazán kihasználni, az iPhone 17 Pro pedig még magasabb szintre emeli a profi mobilos videórögzítést. A készülék az okostelefonok között elsőként támogatja az Apple saját fejlesztésű videokodekjét, a ProRes RAW-t, amely kiemelkedő szabályozhatóságot és minőséget biztosít. Újdonság az Apple Log 2-támogatás is, ami szélesebb színtartomány-rögzítést tesz lehetővé, akár tévéközvetítésre alkalmas képkockasebességgel és a képérzékelő teljes területét kihasználó felvételekkel. És akkor ne is beszéljünk a genlock- és timecode-támogatásról, amelyek eddig szinte kizárólag professzionális kamerarendszerekben voltak elérhetők.
A genlock lényege, hogy több kamera képfrissítését egy közös szinkronjelhez igazítja, így azok tökéletesen azonos időben rögzítenek minden egyes képkockát. Ennek óriási jelentősége van például élő közvetítéseknél, többrészes kameraállásokkal készített koncert- vagy sportfelvételeknél, illetve bármilyen olyan produkciónál, ahol több képi forrás váltogatása közben elengedhetetlen a képek közötti teljes szinkron. Többek között erre gondoltunk akkor, amikor a cikk elején azt írtuk,
hogy az iPhone 17 Pro kamerás képességeinek jelentős részét egy átlagember egyszerűen nem tudja kihasználni.
Az Apple célja egyértelműen az a készülékkel, hogy profi filmes környezetben is megállja a helyét, leváltva a csillagászati árú kamerákat. Az egyébként nem újdonság, hogy az Apple telefonjai forgatásokon tűnnek fel. Maga a gyártó is iPhone-okkal rögzíti saját eseményeit, de mozivászonra is került fel az elmúlt hónapokban olyan alkotás, amit szinte kizárólag almás telefonnal vettek fel. Többek között ilyen volt a Danny Boyle által rendezett 28 évvel később című film is, amit profi filmes kamerák helyett iPhone 15 Pro Max készülékkel rögzítettek, úgy, hogy az a végeredményen egyáltalán nem látszik meg.
Ezzel ellentétben az új előlapi kamerát viszont mindenki értékelni fogja. Az egység 12-ről 18 megapixelesre nőtt, igazi különlegessége azonban, hogy egy nagyobb, négyzet alakú szenzort használ. Ennek köszönhetően anélkül tudunk teljes felbontású, fekvő tájolású szelfiket készíteni, hogy elfordítanánk a telefont, így a képeken mindenki a kamerába néz majd, és nem oldalra. A továbbfejlesztett Rivaldafény funkció már magától észleli, hányan állnak a kamera előtt, és ennek függvényében csökkenti vagy éppen növeli a látószöget – csoportkép esetén pedig automatikusan képes módosítani a kép tájolását is. Ezek mellett pedig adott a kettős rögzítés is – az új iPhone-okon már a beépített kameraalkalmazásban is lehetőségünk van arra, hogy egyszerre készítsünk felvételt az elő- és hátlapi kamerákkal, bár erre már a korábbi modellek is képesek voltak harmadik fél által fejlesztett appokkal.
Az új kamerával készített szelfik összességében élesebbek és részletgazdagabbak lettek, a jó hír pedig, hogy ugyanez az egység az iPhone 17-ben és az iPhone Airben is megtalálható, tehát egy átlagfelhasználónak nem kell a Pro modellre beruháznia a szelfikamerát érintő új funkciók miatt.
Bírja a gyűrődést
Az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max az Apple szerint az eddigi leghosszabb iPhone-üzemidőt garantálja, amivel nehéz vitatkozni – a kérdés sokkal inkább az, hogy hogyan bírják a hétköznapok során a készülékek. Jó hír, hogy az iPhone 17 Pro az elődhöz képest egy nagyobb, 3988 milliamperórás telepet kapott, amivel az elmúlt napokban egy töltéssel körülbelül 7-8 órás képernyőidőt értünk el, vegyes felhasználással. Ez kifejezetten jónak mondható, a tavalyi iPhone 16 Pro Maxszal viszont nem veszi fel a versenyt az iPhone 17 Pro. Pontosabban felvehetné, ha az Apple az Európai Unióba is a nagyobb akkumulátorral ellátott modelleket szállítaná.
Mint ismeretes, az Egyesült Államokban az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max az iPhone Air mellett csak és kizárólag eSIM-es változatban kapható – tehát fizikai SIM-kártyát nem lehet a készülékbe helyezni. Az ezzel felszabaduló helyet az Apple most először egy még nagyobb akkumulátorral töltötte ki – az USA-ban kapható iPhone 17 Próban például egy 4252 milliamperórás telep pihen, ami a külföldi tesztek alapján akár fél órával hosszabb üzemidőt is garantálhat. A töltéssel viszont nem variált az Apple, az új készülékeket PD3.2-es szabvánnyal rendelkező töltőkkel akár 20 perc alatt 50 százalékra tölthetjük, míg Qi2.0-s, vezeték nélküli töltőkkel 30 perc alatt garantálja ugyanezt az Apple.
Összegezve
Az iPhone 17 Pro mindennél jobban bizonyítja, hogy az Apple készen áll mobilos portfóliójának teljes átalakítására. Az új modell egy tökéletesen összerakott, bár kissé sebezhető erőmű lett, ami megjelenésével és funkcióival is az átlagember helyett a professzionális felhasználókat célozza, olyan megoldásokat kínálva, amelyek korábban ilyen formában nem voltak számukra elérhetők. Az iPhone 17 Pro olyan lett, mint az Apple Watchok esetében az Apple Watch Ultra. Tekintélyt parancsoló megjelenése miatt garantáltan sokan fogják választani, a minden eddiginél jobb specifikációkkal felruházott iPhone 17-hez képest viszont nem éri meg a 150 ezer forintos felárat, egy átlagfelhasználó számára legalábbis semmiképp sem.
Az új presztízstelefon – aminek szerepét egészen mostanáig az iPhone Pro töltötte be – idén az iPhone Air lett, a jövőben pedig az iPhone Fold lesz az, ami előreláthatólag már 2026-ban megjelenik.
Az iPhone 17 Pro ajánlott fogyasztói árát 550 ezer forintra lőtte be az Apple, amiért cserébe 256 gigabyte alaptárhelyet adnak. Az 512 gigabyte-os modell 650 ezer jó magyar forintba kerül, míg az egy terabyte-os kiadásért 750 ezret kérnek el. Ezzel szemben az idei alapmodell, az iPhone 17 már 400 ezer forintért beszerezhető ugyancsak 256 gigabyte tárhellyel, és nem sokkal kap kevesebbet – egy picivel gyengébb chip, eggyel kevesebb hátlapi kamera és minimálisan rövidebb üzemidő különbözteti meg csak egy átlagfelhasználó számára az iPhone 17-et az idei csúcsmodellektől.
Az iPhone 17 Pro ezüst, kozmosznarancs és mélykék színekben érhető el – fekete modell tehát nincs –, mi az utóbbi variánst használtuk.
Rovataink a Facebookon