A Blizzard mindent feltesz egy lapra

GettyImages-869917192
2019.10.31. 21:33

Az idei év egyik legnagyobb videójátékos történése volt, amikor megjelent a World of Warcraft Classic, ami milliószámra kalauzolta vissza az embereket a Blizzard online szerepjátékának hőskorába, amikor még minden sokkal jobb volt. A játék őrületes számokat produkált, és bár azóta lankadt az érdeklődés iránta, mégis csak emlékeztetett mindenkit arra, hogy a játékipar egyik nagy titánja még mindig tud váratlant és szupersikereset húzni. Azt a tényt ugyanakkor ez sem igazán tudta elfedni, hogy a legendás stúdió jó ideje nem találja önmagát. A Blizzard jó pár éve nem nagyon csinált semmi korszakalkotót, ami pedig korábban szokása volt. 

Ennek fényében különösen érdekes lesz az idei, pénteken kezdődő BlizzCon gémerfesztivál, amire a stúdió régen látott tartalomözönnel készül. Ha hinni lehet a pletykáknak, lesz itt minden a Diablo 4-től kezdve a régebbi slágerjátékok felújított változatain át az Overwatch folytatásáig. De lehet, hogy ez sem lesz elég a megváltáshoz.

Baljós árnyak

A Blizzard jelenlegi problémáinak jelentős részét a Blitzchung nevű Hearthstone-játékos elleni fellépésnek köszönheti, de ez igazából csak a felszín, nehezen lehetne azt mondani, hogy ezzel kezdődtek a gondok. Az idén 28 éves stúdió fennállása során olyan, mai napig közkedvelt szériákat tett le az asztalra, mint a Warcraft, a Starcraft és a Diablo, a kritikusok és a játékosok által is körberajongott Overwatch pedig azt is bebizonyította, hogy vannak még új ötletek a tarsolyukban. Azóta viszont eltelt három év, és a Blizzard a kötelező World of Warcraft kiegészítőket leszámítva nem adott ki új játékot.

Így persze a bevételek is elmaradtak attól, amit a céges fejesek elvárnának az általuk igazgatott stúdiótól, innen pedig egyenes út vezetett oda, hogy a kiadó-tulajdonos Activision egyre jobban elkezdett belefolyni a Blizzard életébe. Ennek legfontosabb hozománya az volt, hogy a stúdió elkezdett nyitni a mobilos játékok felé – ami a tavalyi BlizzCon alapján egyértelműen nem jött be a rajongóknak –, de jó eséllyel volt szerepe abban is, hogy az alapító Mike Morhaime tavaly nyáron lelépett a stúdiótól.

Idén februárban aztán tömeges elbocsátások borzolták a kedélyeket, májusban meg kiderült, hogy a Blizzard állítólag két projektet – egy StarCraft tematikájú lövöldözős játékot, és egy meg nem nevezett mobilos játékot – is elkaszált, hogy a fontosabb fejlesztésekre tudják átcsoportosítani az embereket. Ez azért is fontos volt, mert ennek nyomán újabb kulcsemberek hagyták ott a Blizzardot egy olyan évben, amikor egyébként is folyamatosan léptek ki az emberek a cégtől.

Tudjukmi

Októberben aztán jött Ng Wai Chung, vagyis Blitzchung, aki még jobban összekuszálta a szálakat azzal, hogy a legrangosabb Hearthstone-versenysorozat, a Grandmasters egyik meccse után egy élő streamben közvetített interjúban nyíltan kiállt a hongkongi tüntetések mellett. A Blizzard rögtön reagált, és elég komoly büntetéseket szabott ki az ügyben:

  • Blitzchungot első körben egy évre eltiltották a versenyzéstől, és megfosztották a pénzdíjától,
  • az őt meginterjúvoló két műsorvezetőt pedig azonnal kirúgták.

Saját indoklásuk alapján ehhez a Grandmasters versenykiírása alapján minden joguk meg is volt, de videójátékos körökben így is elég nagy port kavart az egész. Sokan bojkottot hirdettek a stúdióval szemben, ami szerintük azért büntette ennyire súlyosan Blitzchungot, mert féltette a saját kínai üzleti érdekeltségeit. Maguk a cég dolgozói is tiltakoztak: leragasztották a kaliforniai főhadiszállás előtt található "Gondolkodj globálisan" és "Minden hang számít" céges mottókat hirdető plaketteket.

Az ominózus eset, ami miatt Blitzchungot büntette a Blizzard
Az ominózus eset, ami miatt Blitzchungot büntette a Blizzard
Fotó: screenshot / youtube

A Blizzard hosszas hallgatás után végül visszatáncolt, J. Allen Brack, a stúdió elnöke maga jelentette be, hogy csökkentik Blitzchung büntetését, de ezzel már nem lehetett megfékezni az indulatokat. A botrány azóta sem csillapodott, sőt, odáig fajult, hogy amerikai demokrata és republikánus politikusok vállvetve írták meg az Activisiont igazgató Bobby Koticknak, hogy mennyire elítélik a történteket. Az első vonalbeli politikusok, például Marco Rubio és Alexandra Ocasio-Cortez által is aláírt levélben a politikusok azt hangsúlyozták, hogy a szólásszabadság mellett kiálló cégnek az amerikai értékeket kellene képviselnie a kínai pénznek történő behódolás helyett.

Több népszerű Hearthstone-kommentátor hagyta ott a versenysorozatot, a Blizzard két viszonylag fontos eseményt is lemondott, és az is felmerült, hogy idén jóval keményebben lesznek moderálva a kérdezz-felelek panelek a BlizzConon. Ez a botrány egyébként azért lehet majd különösen fontos a BlizzConra nézve, mert benne van a pakliban, hogy a helyszínen is minden erről fog szólni. Az pedig tényleg elég kellemetlen lenne, ha a kínai elnökre utaló Micimackó-jelmezben jelennének meg tömegek a helyszínen, és a bejelentésektől függetlenül kizárólag Hongkong lenne a téma az online közvetítések csetszobáiban.

Mindent egy lapra

A Blizzardnál ugyanakkor a jelek szerint így is mindenki optimista, vagy legalábbis erre enged következtetni a cégnek a Kotakuhoz eljuttatott közleménye. Mint írták, a korábbi évekhez hasonlóan most is arra ösztönöznek mindenkit, hogy mondják el a véleményüket, egyébként pedig nagyon várják már, hogy megmutathassák a legfrissebb újdonságaikat a rajongóknak.

A lap a Blizzard dolgozói közül is megkérdezett néhányat, és ők is úgy érezték, hogy az idei programban lesz annyi erő, hogy mindenkivel elfeledtesse a borzasztóan sikerült év botrányait. Ez nem is tűnik annyira meglepőnek annak fényében, hogy az idei BlizzConon jelen állítólag

  • lerántják a leplet a Fenris kódnevű projektről, vagyis a Diablo 4-ről,
  • illetve a Calypso munkacímra hallgató játékról, ami – ha hinni lehet az ESPN információinak – az Overwatch 2 lesz, és új játékmódokkal, tárgyakkal, kooperatív móddal és sokkal jobban kibontott történettel érkezik majd.
i
Fotó: Blizzard Entertainment

A két nagy bejelentés mellet egyébként pletykálnak még a Diablo 2 felújított változatáról, és arról is, hogy a tavaly bejelentett, de azóta elzárva tartott Warcraft 3 Reforged megjelenési dátumot kap, vagy akár hatalmas meglepetésre rögtön meg is jelenik.  Az biztos, hogy a hétfőn előzetessel is belengetett új Hearthstone-kiegészítőről minden kiderül, ahogy az is, hogy bejelentik a World of Warcraft következő kiegészítőjét. Utóbbiban egyébként egy kiszivárgott kép alapján ismét nagy szerepe lehet majd a Lich Kingnek, sőt, egyesek azt is tudni vélik, hogy Shadowlands lesz majd a neve.

Ha ezek közül minden bejön, simán lehetséges, hogy vasárnapra mindenki megbocsátja a Blizzardnak a botrányokat. Az ugyanakkor biztos, hogy nemcsak emiatt kell teperniük az újdonságok terén: a League of Legendset fejlesztő Riot Games a bő két hete megvillantott játékaival elég határozottan jelentette be, hogy a szupersikeres MOBA után készen állnak arra, hogy minden téren a Blizzard babérjaira törjenek.

(Borítókép: BlizzCon 2017-es rendezvénye Kaliforniában. Fotó: Joe Scarnici / Getty Images Hungary)