Az új Call of Dutyban egy illegális CIA-akció menti meg a szabad világot
További Godmode cikkek
Kétségtelenül sok szempontból elég különös nyáron vagyunk túl a koronavírus-járvány miatt, ez pedig a helyzethez meglepően jól alkalmazkodó videójátékipart is elérte, többek közt azzal, hogy még a szokásosnál is nagyobb uborkaszezont hozott. Pedig azt sem lehet mondani, hogy ne lettek volna próbálkozások, teljesen azért nem kellett lemondani az elmaradó expókról, a legtöbben digitális formában ugyan, de megoldották a dolgot. Az elmúlt hónapokban bejelentettek egy rakás játékot, az új PlayStationt, meg az új Xboxot is, és bár az E3 elmaradt, az alapesetben szerves részét képező PC Gaming Show és az EA Play is meg lettek tartva – utóbbi persze idén is teljesen értelmetlen volt. Ja, és kaptunk egy csomó új infót a Cyberpunk 2077-ről is.
A legnagyobb durranásnak a fentiekkel együtt is a leginkább az E3 európai tesójaként jellemezhető (normál esetben) kölni Gamescom ígérkezett, de a legnagyobb európai expó nem igazán tudott átlépni a saját árnyékán. Az idei nyitóceremónia nagyjából a tavaly elkezdett vonalat vitte tovább,
csak egy fokkal még érdektelenebb volt, és még Kodzsima Hideo és a Death Stranding sem futott be a végén, hogy megmentse az egészet.
Ezzel együtt persze nem volt teljesen hiábavaló végignézni a két órás streamet: egy sor dolog kiderült a szerdán bejelentett új Call of Dutyról, benézhettünk az új Dragon Age kulisszái mögé, végre megjelenési dátumot kapott a World of Warcraft új kiegészítője, a Shadowlands és az Age of Empires 3 újraalkotása is. Ezen túl meg idén is megvillant a Destiny 2, betekinthettünk a Star Wars: Squadrons egyjátékos kampányába és érkezett egy előzetes a tavalyi E3-on bemutatkozó Twelve Minutes nevű thrillerhez is.
Ha van valami, amit a Gamescom nyitóceremóniája egyértelműen jól csinált, az az, hogy a PC Gaming Show-val ellentétben nagyrészt mellőzték a rettenetesen debil átkötéseket, és a kínos mókázás helyett tényleg csak futószalagon szállították a különféle címeket. Azt persze hozzá kell tenni, hogy a Gamescom egy több napos esemény, így garantáltan meglesznek még ezek az elkövetkező napokban, de az, hogy ebből a streamből kihagyták a bolondozást, sokat segített abban, hogy ne tépje ki az ember a haját, miközben nézi.
Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a futószalagos módszer általában akkor működik jól, ha jó dolgokat is mutatnak, ami most azért nem nagyon jött össze. Még annyira sem, mint tavaly, pedig az sem volt egy nagy durranás. Mindenesetre mazsolázgatni azért lehet az érdekesebb címekből, de ezekből jellemzően azért a hangulaton túl sok minden nem derült ki.
Tűt keresni a szénakazalban
A szerdán egy elég király előzetesben hivatalosan is bejelentett Call of Duty: Black Ops – Cold War már most túl van egy elég kínos balhén, Kína felháborodása miatt ugyanis rekordsebességgel vágták ki a játék első előzeteséből az egy másodpercre feltűnő Tienanmen téri tüntetőket. Az Activison nyilván nem emiatt készült rá a Gamescomra, de alighanem kapóra jött nekik, hogy újabb infókkal kendőzhették el a blamát, és amúgy elég izgalmas dolgokat is mutattak. Egyrészt érkezett egy elég menő videó, ahol egy illegális CIA-akcióra rábólintó Ronald Reagan is feltűnt a színen, másrészt meg kiderült, hogy az első Black Ops közvetlen folytatásának számító játék kampányában
- saját magunk által kreált karakterrel lövöldözhetünk,
- a sztorit mi magunk is befolyásolhatjuk azzal, hogy különféle helyzetekben döntéseket hozunk, illetve azzal is, hogy megcsinálunk-e bizonyos mellékküldetéseket,
- és a Black Ops 2-höz hasonlóan ezúttal is többféle lezárása lesz majd a történetnek.
A játék november 13-án érkezik majd, ezek alapján talán érdemes lesz várni rá.
Nem sokkal később a Dragon Age rajongói kaphatták fel a fejüket, hogy aztán rögtön el is illanjon a lelkesedésük, egyelőre ugyanis még mindig nem érkezett semmi konkrétum a Dragon Age 4-hez. Cserébe viszont betekintést nyerhettünk a fejlesztési folyamatba egy egészen hosszú videóban, ahol a sok blablán túl azért elég izgalmasnak tűnő concept artok, szinkronhangok, animációk és kezdetleges játékbeli környezetek tűntek fel. Ha valaki tényleg rajong a sorozatért, az valószínűleg már ettől is el lesz telve, a többieknek viszont még várnia kell egy kicsit.
A következő izgalmas bejelentést egyértelműen a Blizzard szállította, akik amúgy eléggé szeretnek is a Gamescomon bejelenteni dolgokat. Ezúttal a következő World of Warcraft kiegészítő megjelenési dátumával érkeztek, mint kiderült, a Shadowlands október 27-én jelenik majd meg, ami egyben azt is jelenti, hogy nagyjából egy hónapon belül érkezik a pre-patch, ezzel együtt pedig a játék történetének egyik legnagyobb változtatása, a karakterek szintjeinek alapos megvágása is.
Emellett megérkezett az új kiegészítőben bemutatkozó négy covenanthöz (szövetség?) készített rövidfilmek közül az első, amelyben a Bastionhöz kerülő Uther the Lightbringer kalandjait követhetjük végig, akit Arthas Menethil, alias a Lich King gyilkolt meg, emiatt pedig erős vágy ébredt benne a bosszúra az igazságszolgáltatásra. Fogalmuk sincs, hogy miről van szó? Sebaj, nézzék meg ezt a videót, és ha továbbra is úgy érzik, hogy elképzelésük sincs az egészről, csak nyálazzák át a Wowheadet, higgyék el, jó móka!
Star Warsos vonalon három dolog is érkezett, de ezek közül egyértelműen a Star Wars: Squadrons volt a legizgalmasabb, ahol ezúttal az egyjátékos kampány került terítékre egy elég hangulatos előzetesben. Emellett bemutatkozott a minden millenial gyerekkorának fontos sarokkövét jelentő Lego Star Wars legújabb része, a The Skywalker Saga, és a show egyik legnagyobb wtf pillanataként egy Star Wars tematikájú Sims 4 kiegészítő, a Journey to Batuu is, amit még most sem igazán tudok hova tenni.
Ezeken túl a stream nagy része langyos lábvíz volt, de egy két kivétel azért így is akadt, ezek közül pedig egyértelműen a 12 Minutes vitte a prímet. A tavalyi E3-on bemutatkozó időhurkos thriller előzetese önmagában is elég érdekes lett, az igazán nagy durranásra azonban a végéig kellett várni, kiderült ugyanis, hogy a szinkronszínészek Daisy Ridley, James McAvoy, és Willem Dafoe lesznek majd.
A maradékból a VR-ra épülő új, második világháborús tematikájú, erősen sztori alapú Medal of Honort, az Above and Beyondot érdemes még kiemelni, ami elég ígéretesen nézett ki. De jött még videó az Outridershez, a Destiny 2 vészesen közelítő új kiegészítője kapcsán bemutatkozott a játékban újonnan feltűnő negyedik elem, és a hozzá kapcsolódó szuperképességek, volt egy kis Project Cars 3, az Age of Empires 3: Definitive Edition meg 4K-val villogott. A kiválóan sikerült Doom Eternal első DLC-je is beköszönt, az augusztus slágerjátékának számító Fall Guys második szezonjáról pedig kiderült, hogy a középkor kerül majd a fókuszba. A teljes közvetítésben persze ennél is több mindenről esett szó, ha valakit behatóan érdekel a dolog, itt vissza lehet nézni.
Rovataink a Facebookon