"Az internet elősegíti azoknak az innovatív termékeknek és szolgáltatásoknak a kifejlődését, amelyek néhány évvel ezelőtt még a képzeletünkben sem léteztek. Ugyanakkor előfordulhat, hogy ezen előnyök nem érvényesülnek, ha a fogyasztók a csalók terepének tekintik az internetet" - mondta el a Cnetnek Deborah Majoras, az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság elnöke.
A Hálócsapda Hadművelet elnevezésű akcióban a hatóságok százhatvan ügyben indítottak nyomozást, száztizenhét ember ellen emeltek vádat, és ötvenhárom embert már el is ítéltek. A most elfogott bűnözők százötvenezer embert összesen kétszázmillió dollárral károsítottak meg, tehát az internetes bűnözőknek csak a töredékét kapták el. Az Egyesült Államokban ugyanis csak a személyes adatok ellopása ötvenmilliárd dolláros kárt okoz évente, mondta el Ashcroft.
Ügyes fogások
Az esetek igen változatosak: szerdán például azzal gyanúsították meg egy massachusettsi kommunikációs vállalat vezérigazgatóját és öt másik személyt, hogy az interneten megtámadták más cégek számítógépes hálózatát. A vádirat szerint Jay Echouafni amerikai és brit hackerek segítségével megbénította három versenytársának weboldalát, amellyel kétmillió dolláros bevételkiesést illetve többletköltséget okozott nekik.
Augusztus huszadikán a szövetségi ügyészek vádat emelt egy férfi ellen, aki szerintük majdnem nyolcszázezer dollárt lopott össze az interneten; az eBay kereskedelmi oldalán ötezer internetezőt vert hát hamis eladásokkal.