Mémben üzennek az IMF-nek a magyarok

2012.10.09. 15:28

Kétszázmillós kampányt indított a kormány az IMF-tárgyalásokról, ennek részeként kedden több napilapban is egész oldalas hirdetések jelentek meg. A hivatalos kommunikáció szerint azért van szükség erre az akcióra, mert hibás információk jelentek meg a Nemzetközi Valutaalap követeléseivel kapcsolatban. Azt eldönteni, hogy a magyar emberek meggyőzésének mennyire jó formája egy ilyen roham, nem a Mémeskút feladata. Az viszont hamar kiderült, hogy a kormány túl drágán dolgoztatott, mert a hazai mémtársadalom ingyen is nagyon szívesen segített volna a kommunikációban.

Reggel megjelentek az újságok, és alig néhány óra alatt tucatnyi változat született az eredetileg is meglehetősen spártai alapra. Sok üzenet megtartotta a hazafias lendületet és a kemény odamondást, esetleg az célponton változtatott picit. Persze olyan is akadt, aki inkább a világháló cicakontent-mentesítése ellen emelte fel a szavát, és a mémek alapfeltétele, a mutáció is teljesült azzal, hogy a Madách téri bocsánatkérést is sikerült egészen röviden összefoglalni. A Mémeskút csapata nem szeretné elkiabálni a dolgot, de nagyon úgy tűnik, hogy sok egyéb mellett október legjobb, magyar vonatkozású mémjét is megköszönhetjük a kormánynak.

Ha látott olyan változatot, ami nincs meg a galériánkban, ossza meg velünk!