Félelem a tetszhaláltól

Orvosi történetírók többnyire a könnyebbik utat választották, és nem foglalkoztak az élet és halál közti különbségtétel eljárásainak megbízhatóságával. Ezen a területen igen kevés tankönyv készült - jelentette ki Jan Bondeson, a Wales Egyetem orvosi karának 38 éves professzora. A Wired által ismertetett Buried Alive (Élve eltemetve) című könyve szerzője a kötetben 'urban legend' típusú történeteket éppúgy szerepeltet, mint a halál megállapítására szolgáló eljárások pontos leírását. A könyv természetesen nem nélkülözi az iróniát.

Forró piszkavas, nyelvhúzogatás

Az Élve eltemetve című könyv boritója

Az Élve eltemetve részletesen ismerteti a régmúltban használt eljárásokat, amellyel a valódi holtakat megkísérelték megkülönböztetni a tetszhalottaktól. Például a dohányfüst végbélbe szivattyúzását javalló eljárás a 17. és 18. században sok követőre talált.

Más doktorok a forró piszkavas különböző testnyílásokba helyezése mellett foglaltak állást, a mellbimbók fogóval szorítását, illetve a megboldogult nyelvének erőteljes húzogatását javasolták. A nyelvhúzogatás egyébként olyan népszerűvé vált, hogy készüléket is készítettek az eljárás automatizálására. A használati utasítás úgy szólt, hogy a tesztelő az elhunyt nyelvének rögzítése után a készülék hajtókarjával a nyelv gyors ki-be rántását idézheti elő. Ezt a folyamatot legalább három órán keresztül kellett végezni, így érthető az eljárás gépesítése.

Az egyetlen és valódi jel

Bár a beszámolók szerint néhányan valóban feléledtek a hasonló orvosilag elrendelt kínzások hatására, a korabeli orvosok egy része szerint a halál egyetlen és valódi jele csak a rothadás elindulása lehet.

Úgy rendelték, hogy a halottnak hitt embert valami nagyon meleg helyen kell tárolni, és a temetés előtt figyelni rajta a bomlás jeleit. Mivel kevesen hajlottak arra az élményre, amit szeretteik oszlásnak indulása okozhatott, a 18. század végén Franciaországban és Németországban sok helyütt berendezték a "vitae dubiae asylum"-ot (a 'kétes halál' kórházát), vagyis a megfigyelő hullaházakat. Ezekben az intézményekben a holttesteket olyan körülmények között helyezték el, amelyek segítették a gyors bomlást. A megboldogultakra zsinórt erősítettek, hogy bármely önkéntelen mozdulatukkal jelezhessék a feléledésüket.

Sajnos, a valódi holttestek is képesek zavaró rángásokat és görcsöket produkálni, így a megfigyelő csarnokokat gyakran a csengettyűk folyamatos csilingelése töltötte be. A figyelmeztető rendszert így kiiktatták, de a központi hullaházak a következő század közepéig fennmaradtak.

A kétes halál kórházai a történelem sötét fejezetét jelentik, amiről még csak sejtelmünk sem lehet - írja Bondeson, aki a kutatásai során ezt találta a legzavaróbbnak. A köznép soha nem lelkesedett a halottak 'kórházaiban' való megfigyeltetésért, hiába figyelmeztették őket: a szeretteik feléledhetnek a koporsóban, és akkor csak maguknak tehetnek szemrehányást. Szerencsére hamarosan új alternatíva jelent meg, az úgynevezett biztonsági koporsó.

A biztonsági koporsó gyorsan kiment a divatból

A speciális koporsóból a feléledt személy saját erejéből kiszabadulhatott, illetve csengővel, zászlókkal, kürtökkel figyelmeztethette a temetőőrt. A jelzőkészülékeket úgy alkották meg, hogy könnyedén beindíthassa a sötét koporsóban, sokkos állapotban kapálózó személy. Viszont a felhasználóbarát kezelési mód itt is megmutatta a hátulütőit. A valódi holttesten végbemenő változások szintén elindították a hamis riasztást, és a temetőkben számos kínos jelenetet okoztak. Így a biztonsági koporsó gyorsan kiment a divatból.

Bondeson szerint a mai orvostudomány sem kínál hibamentes vizsgálati módszert a halál megállapítására. És valószínűleg téves az a boldog vélekedés, hogy a 21. században nem történhet meg élve eltemettetés. A szerző szerint az eltemettetés elkerülésére a legjobb eljárás, ha a szabadban, hideg időben kerüljük a kábítószer-túladagolást. Ezt a kombinációt ugyanis halálra utaló szimptómákkal hálálja meg az emberi test.

Bondeson szerint egyébként igencsak valószínű, hogy elvétve most is felébrednek emberek néhány lábbal a föld alatt, koporsóba zárva.