További Üzlet cikkek
Március végén kiírta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a digitális földfelszíni televízió és rádió műsorszóró-hálózatának üzemeltetésére vonatkozó tenderét, de mindeddig csak egy cég jelezte, hogy biztosan megpályázza a 12 évre szóló lehetőséget, az Antenna Hungária. A társaság az elmúlt években többször is kísérletezett a digitális műsorszórással.
A mobil is tévé
A napokban azonban újabb lehetséges pályázó jelent meg a színen. A Pannonnál azt válaszolták az Index.hu kérdésére, hogy vizsgálják a pályázaton való indulás lehetőségét, de egyelőre nem kívántak többet elárulni a digitális tévézéssel kapcsolatos terveiről. Érdekes módon a Pannon eddig látványosan távol maradt a nyilvános tesztektől, két riválisa, a Vodafone és a T-Mobile azonban részt vett az Antenna Hungária kísérleteiben. A Pannon persze mindig azt nyilatkozta, hogy ettől függetlenül érdekli a technológia.
Fontos megjegyezni, hogy a digitális tévéadások nemcsak nagykijelzős otthoni készülékeken lesznek foghatók, hanem tévévevővel felszerelt mobilokon is, ezért érdeklődnek iránta a mobilszolgáltatók. A három társaság közül csak a T-Mobile nem indulhat a tenderen, mert kizáró ok, ha egy cégcsoportnak több mint háromszázezer előfizetője van a televíziós műsorterjesztési piacokon - a szintén a Magyar Telekom tulajdonában levő T-Kábel miatt igaz ez az állítás. A Vodafone-nál az Indexnek elmondták, hogy nem fókuszálnak a digitális földfelszíni sugárzásban való önálló részvételre.
A Pannon a pályázat megnyerésével igen jó üzleti pozícióba kerülne, hiszen üzemeltetőként tárgyalhatna a riválisaival, hogy azok milyen feltételek és árak mellett indíthatnak mobiltévés csatornákat. A minimum 300 millió forintos pályázati díjat feltehetően ki tudná fizetni, hiszen nemrégiben pontosan ennyi pénzt költött el egy egészségügyi portál kifejlesztésére.
A Pannon nagyon visszafogottan nyilatkozott az Indexnek arról, hogy milyen lehetőségeket lát a mobiltévézésben, ellenben a Vodafone és a T-Mobile bőbeszédű volt, és mindkét cég úgy látja, hogy Magyarországon van igény a szolgáltatásra. Szerintük körülbelül 12-25 csatorna lesz elérhető mobilon, és a kábeltévés csomagokban megismert műsorszolgáltatók mellett megjelenhetnek majd a mobiltévé egyedi lehetőségeit - például az online szavazást - kihasználó csatornák is.
Mobilra optimalizált csatornákra azért is szükség lehet, mert a telefonnal feltehetőleg más időszakban és körülmények között néznek majd tévét. Egyelőre azonban kérdéses, hogy mennyibe kerülne egy ilyen különleges csatorna működtetése, és hogy a mobilozók hajlandóak-e a megfelelő árat fizetni érte.
Első körben a technológiai újításokra fogékonyabb fiatal nézőkre számítanak a mobilszolgáltatók, ugyanakkor a fizetőképesség is meghatározó lesz, mert kezdetben csak a drága csúcskategóriás mobilokban lesz tévévevő.
Mindegy, csak jó legyen
Az NHH egyébként felkészült arra, hogy kevés lesz az érdeklődő, ezért a kiírást eleve úgy fogalmazták meg, hogy kevés pályázó esetén is érvényesüljenek a leendő felhasználók érdekei. Rozgonyi Krisztina, az NHH tanácsának alelnöke korábban példaként említette azt az előírást, amely szerint a nyertesnek vállalnia kell, hogy az ügyfelek havi 600 forint körüli összegért bérbe ad egy olyan set top boxot, aminek segítségével fogható a digitális adás.
Az NHH pár hónapon belül kihirdeti a pályázat eredményét, és még az idén elindul a műsorszórás.