IgNobelt ért a repülőkutyák orális szexe

Magyar idő szerint péntek hajnali fél kettőkor kezdődött a 2010-es IgNobel-díj-átadó ceremónia. A Nobel-díj görbe tükre egyre patinásabb elismerés, idén már huszadszor osztotta ki a Harvard Egyetem tudományos humorlapja, az Annals of Improbable Research. A díjat hagyományosan a Nobel-díj bejelentéseit megelőző hét csütörtökén adják át, az elismerést komolynak szánt, de haszontalannak bizonyult vagy csak egyszerűen vicces kutatási eredmények kapják (innen a díj neve is, ami az angol „ignoble”, azaz „alantas” szóra utal). Néhány kivételes esetet leszámítva csak olyan eredmény kaphat IgNobelt, amit szerzői valamilyen tudományos szaklapban, közlönyben publikáltak.

A díj 1991-es megalapítása utáni években a szervezők olyan eredményeket jutalmaztak, amiket „nem lehet vagy nem kellene reprodukálni”, de később finomítottak ezen a megfogalmazáson. Az elmúlt években már olyan felfedezések kaphattak IgNobelt, amelyek „az embert először megnevettetik, majd elgondolkodtatják”. A díjkiosztónak minden évben van egy témája, ez idén a baktérium volt, így a tíz kategóriában átadott díjak egy része is mikrobákkal kapcsolatos (a kategóriákat minden évben kicsit a győztesekhez igazítják).

Hátulról, fejjel lefelé

A díjazottak között több olyan eredmény is van, amiről az Index is hírt adott korábban. Például a mérnöki díjat elnyerő vívmány, a bálnataknyot gyűjtő helikopter. Az apró távirányítású helikoptert a brit Karina Acevedo-Whitehouse és Agnes Rocha-Gosselin, valamint a mexikói Diane Gendron tervezték, hogy könnyen tudjanak váladékot gyűjteni az egyébként nagyon félénk bálnák kifújt permetéből. A tudósok azt kutatják, hogy mennyire más az egyes bálnafajok légzőrendszeri baktériumkultúrája. Acevedo-Whitehouse a LiveScience-nek nyilatkozva azt mondta, hogy örül a kitüntetésnek, mert a kutatók túl komolyan veszik néha magukat, és a díj jó alkalom arra, hogy enyhítsék a közvéleményben a merev tudós képét.

A biológiai IgNobelt elnyerő kínai tudósokról is hírt adtunk korábban. A Li Piao-csang és Min Tan vezette kutatócsoport a repülőkutyák párzási szokásait vizsgálva megfigyelte, hogy amikor az állatok párzanak, a nőstény néha megnyalogatja a hím péniszét, és ez az orális izgatás megnöveli az aktus hosszát – átlagosan minden másodperc felláció hat másodperccel. A repülőkutyák fejjel lefelé párosodnak, és a hím hátulról hatol a nősténybe. E pozitúra tudományos neve dorzoventrális kopuláció – már ez a csodás kifejezés megérdemelte az IgNobelt.

Gyógyászat kategóriában a holland Simon Rietveld és Ilja van Beest nyertek, akik rájöttek, hogy az asztma tünetei könnyen kezelhetők néhány menettel a hullámvasúton. A közegészségügyi IgNobelt amerikai kutatók kapták: Manuel Barbeito, Charles Mathews és Larry Taylor bebizonyították, hogy a mikrobák megkapaszkodnak a kutatóhelyeken dolgozó szakállas tudósok arcszőrzetében.

Au, de beb***tam a könyököm

Az IgNobel mindig reflektál a nagyvilág történéseire is, néha egyáltalán nem vicces kutatás kapja meg a díjat, így más kontextusba kerül. Így járt idén három amerikai, Eric Adams, Scott Socolofsky és Stephen Masutani, akik azt kutatták, hogy az olaj milyen körülmények között tud oldódni a vízben. Ők a British Petroleummal megosztva kapták az elismerést, mert „megcáfolták a régi hiedelmet, miszerint az olaj és a víz nem keveredik.” Az elismerés arra is bizonyíték, hogy díjkiosztó tudósok is tudnak nagy szemétládák lenni.

A közgazdasági IgNobelnek is van aktualitása, a díjazottak ugyanis a Goldman Sachs, az AIG, a Lehman Brothert, a Bear Stearns, a Merrill Lynch és a Magnetar igazgatói. A pénzintézetek vezetői új befektetési lehetőségek felfedezésével érdemelték ki a díjat. „Maximizálták az anyagi hasznot, és minimalizálták a pénzügyi kockázatokat a világgazdaságban, vagy legalábbis egy részében” – szól a hivatalos indoklás. Bár nem ide kapcsolódik, itt említenénk meg a vállalatirányítási kategória olasz győzteseit: Alessandro Pluchino, Andrea Rapisarda és Cesare Garofalo matematikailag igazolták, hogy a vállalatoknak sokkal hatékonyabb véletlenszerűen előléptetni embereket, mint ha valamilyen rendszert követnének.

A fizikai IgNobelnek új-zélandi kutatók – Lianne Parkin, Sheila Williams és Patricia Priest – örülhettek, ők a díjátadón be is mutatták felfedezésüket: az emberek ritkábban csúsznak el a jégen, ha kívülről is zoknit húznak a cipőjükre. Az IgNobel-békedíj győzteseiről is írtunk már: a brit Richard Stephens, John Atkins és Andrew Kingston igazolták, hogy a káromkodás elviselhetőbbé teszi a fizikai fájdalmat.

Nyálkagomba, a vasúti mérnök

Végül közlekedésmérnöki kategóriában is kiosztották az elismerést egy népes japán–brit kutatócsoportnak. Nakagaki Tosijuki, Kobajasi Rijo, Tero Acusi, Ito Kentaro, Takagi Szeidzsi, Szaigusa Tecu, Jumiki Kendzsi, Dan Bebber és Mark Fricker arra jöttek rá, hogy nyálkagombákkal érdemes megterveztetni a vasútvonalakat. Nakagaki, Tero és Kobajasi már 2008-ban kapott IgNobelt egy nyálkagombás kutatásért, akkor egy magyar kutatóval Tóth Ágotával, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Kémiai Tanszékének docensével együtt (az a nyertes cikk egyébként az egyik legrangosabb lapban, a Nature-ben jelent meg).

Tóthot akkor megkerestük, és ő készségesen elmagyarázta, mire jó a nyálkagomba. „Ez valójában matematikai probléma, a legrövidebb út keresése. A nyálkagomba biológiai megvalósítása ennek, egy ilyen egyszerű lény is képes megtalálni a legrövidebb utat. Ezt a benne található kémiai anyagok határozzák meg, én ennek kapcsán kerültem a kutatásba, aminek számos gyakorlati haszna van, például vasúthálózatok tervezésénél” – fogalmazott akkor a magyar kutató. A próféta szólt belőle, a nyálkagomba pedig ezek szerint még mindig vicces élőlény az IgNobel-bizottságnak.

Egyébként korábban is voltak már magyar IgNobel-díjasaink. Az első béke-IgNobelt 1991-ben (még az eredeti mottó szellemében) Teller Ede nyerte, általában az egész életművéért. 2005-ben Gál József fizikus is részesült az elismerésben, amiért a Brémai Egyetemen kutató kollégáival leírta, hogy a pingvinek milyen nagy nyomással lövik ki székletüket.

Randi egy Nobel-díjassal

A harvardiak idén hétezer jelölésből választották ki a nyertes tízet, és az idei ceremónián szokás szerint elismert Nobel-díjasok adták át az IgNobeleket: Sheldon Glashow (fizika, 1979), Roy Glauber (fizika, 2005), Frank Wilczek (fizika, 2004), James Muller (békedíj, 1985) és William Lipscomb (kémia, 1976).

A díjjal nem jár pénz, csak a kétes dicsőség, mégis egyre többen átveszik – idén a tíz díjból nyolcat átvettek, pedig mindenkinek saját költségen kellett a ceremóniára utaznia. Hagyomány az is, hogy a győztesek legfeljebb egyperces köszönőbeszédet mondhattak, az egy perc lejártát egy nyolcéves kislány jelezte azzal, hogy bekiabált: „Fejezze be, unatkozom!”

A gálán volt műsor is, például egy szintén tradicionális miniopera, ami ezúttal egy nő fogain élősködő baktériumól szólt. Idén is megrendezték a „nyerj randit egy Nobel-díjassal” tombolát, a nyertes William Lipscombbal tölthet majd el pár kellemes órát. És volt papírrepülő-dobálás is – az elmúlt években biztonsági okok miatt ez elmaradt, de idén megrendezték. A papírrepülőket szokás szerint a Nobel-díjasok takarították fel. A ceremóniát a YouTube-on élőben lehetett követni, Marc Abrahams, az Annals of Improbable Research szerkesztője így búcsúzott el: „Ha nem nyertek idén IgNobelt – és különösen, ha nyertek –, talán több szerencséjük lesz jövőre.”