A huszonegy évesen elhunyt Rachel Whitear mintadiákként indult, gimnáziumban ígéretes zongorajátékos és osztályelső volt. Szülei szerint először 18 évesen próbálta ki a heroint, amikor nála idősebb, heroinfüggő barátja megkínálta. Rachel eleinte képes volt ellenőrzése alatt tartani függését, és öt egyetemre is felvételt nyert. A Bath Egyetemre ment pszichológiát és szociológiát tanulni, lassan azonban elhatalmasodott rajta a függőség.
Rachel megváltozott
Szülei szerint a vidám és önzetlen lány hamarosan boldogtalanná, bizonytalanná és megbízhatatlanná vált. Az első félév után képtelen volt folytatni az egyetemet, barátjával Exmouthba költözött, ahol szobát béreltek. 2000 májusában halt meg heroin-túladagolásban, mindössze néhány nappal azután, hogy hazatelefonált, és közölte szüleivel: hazaköltözik. Halála után három nappal bukkantak rá.
Szervátültetés helyett kampány
A filmben is bemutatott megdöbbentő rendőrségi felvételeken Rachel magzati pozícióban hever a földön, és egy injekcióstűt szorongat. "Borzasztó, hogy így kell látnom a saját lányomat. Rachel mindig is azt akarta, hogy szerveit átültetésre ajánljuk fel, ha valami történne vele, a szervezetében levő heroin miatt azonban ez lehetelen volt." - nyilatkozta édesanyja, Pauline Holcroft. "Nagyon nehezen szántuk rá magunkat a fényképek közlésére, de úgy gondoltuk, ezzel az ő testét felhasználva segítünk másokon."
Az angol Egészségügyi Minisztérium támogatásával készített filmben Rachel anyja, nevelőapja és húga meséli el a lány történetét. A filmet idén kezdik vetíteni Herefordshire középiskoláiban. Rachel szülei azt remélik, hogy hamarosan egész Angliában oktatási segédletként használják majd Rachel történetét.
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!