A részeg pék, aki utolsóként hagyta el a Titanicot

A brit Charles Joughin pék volt, és ebben a minőségében több hajón is teljesített szolgálatot. A leghíresebb munkája viszont kétségkívül az volt, amikor 32 évesen a Titanic főpékje lett, ahol 13 pék dolgozott a keze alatt.

A tervezői által elsüllyeszthetetlennek titulált Titanic 1912. április 11-én indult el Nagy-Britanniából az Egyesült Államok felé, de három nappal később jéghegynek ütközött, és mégiscsak elsüllyedt, 1517 ember halálát okozva. Bár hivatalosan csak ezt az egyetlen utat érte meg, Joughin kettőn is vele tartott, mert a legénységgel a fedélzeten volt akkor is, amikor a belfasti hajógyárból a southamptoni kikötőbe szállították, ahonnan elindult New Yorkba, ahová sosem érkezett meg.

A késő esti baleset szolgálaton kívül érte a főpéket, aki az ütközésre ébredt a kabinjában. Amikor elkezdett terjedni, hogy a tisztek már a mentőcsónakokat készítik elő, Joughin utasította a pékeket, hogy hordjanak élelmet a csónakokra. Később ő maga is a fedélzetre ment, és segített a nőknek és gyerekeknek beszállni a mentőcsónakokba. Ők viszont egy idő után ezt nemigen szerették volna, mert úgy hitték, a hajón nagyobb biztonságban vannak. Joughinnak ennél több esze volt, így fogta magát, és elkezdte akaratuk ellenére ledobálni az utasokat a hajóról. Ki is nevezték az egyik mentőcsónak kapitányának, de mivel azon már voltak néhányan a személyzet tagjai közül, ő nem szállt fel rá – hanem visszament a kabinjába, hogy “igyon egy kortyot”, vagy ahogy később pontosította, valójában inkább fél üveg brandyt.

Mikor visszaért a fedélzetre, már az összes csónakot vízre bocsátották. Elkezdett hát székeket dobálni a vízbe, a vallomása szerint azért, hogy legyen mibe kapaszkodnia a vízben. Aztán az orrával a vízbe forduló hajó hátuljába menekült, és a hajótat külső felén állva várta a süllyedést – így ő volt a legutolsó túlélő, aki elhagyta a Titanicot.

Miután a hajó utolsó darabja is elmerült alatta, Joughin két órán át úszott a jéghideg vízben, míg el nem ért egy felborult mentőcsónakot, rajta nagyjából huszonöt túlélővel. Ide sem fért már fel, de egyikőjük felismerte és a kezét nyújtotta neki; egy darabig így kapaszkodott, a felborult csónak oldalán, a lábaival továbbra is a vízben. Végül feltűnt egy másik mentőcsónak, ahol volt még hely, így odaúszott, és ezen várta meg a túlélők mentésére érkező Carpathiát.

A visszaemlékezése szerint Joughin nem nagyon érezte a hideget, így egyes elképzelések szerint az alkohol mentette meg az életét. Valójában a közhiedelemmel ellentétben alkohol nem melegít át, sőt kifejezetten kontraproduktív, mert tágítja az ereket, ezzel növeli a hőleadást, vagyis gyorsítja a kihűlést, miközben csökkenti a hidegérzetet, így abban a hamis tudatban ringatja az embert, hogy nincs is éppen kihűlőben, pedig dehogynem. Akárhogy is, de Joughin túlélte, és annak ellenére, hogy extrém hosszú időn át volt a jeges vízben, végül megúszta komolyabb károsodás nélkül.

Később az Egyesült Államokban telepedett le. A tragédia nem vette el a kedvét a hajóktól, olyannyira, hogy az Oregon fedélzetén szolgált, amikor az elsüllyedt a bostoni kikötőnél. A második világháborúban is hajón szolgált 1944-ig. 1956-ban, 77 évesen halt meg.

Bár James Cameron filmjében nem kapott hangsúlyos szerepet a róla formázott karakter, ebben a kivágott jelenetben azért találkozhatunk vele:

Korábban egyébként többször írtunk már Titanic-túlélők történetéről:

• R. Norris Williams úgy átfagyott, hogy mindkét lábát amputálni akarták, de nem egyezett bele, inkább felépült, és teniszbajnok lett.
• Violet Constance Jessop nemcsak a Titanic, de a Britannic és az Olympic baleseteit is túlélte.
• Hoszono Maszabumit, az egyetlen japán utast a hazájában meghurcolták azért az erkölcstelenségért, hogy túlélte a katasztrófát.
• A tudomány mai állása szerint Jacknek se kellett szükségszerűen meghalnia, hacsak nem azért, hogy stimmeljen a forgatókönyv.