Az ember, aki legtovább bírta víz nélkül

Napokon keresztül figyelte a világ a 2023. februári földrengéssorozat okozta katasztrófát Törökországban és Szíriában. A 7,8-as erősségű rengésekben több mint 50 ezren haltak meg, több mint 160 ezer épület omlott össze vagy rongálódott meg súlyosan, és 520 ezer lakás vált lakhatatlanná.

Azonnal felmerült a kérdés: vajon meddig képesek életben maradni az áldozatok a törmelékek rabságában? Meddig lehet reménykedni, hogy találnak túlélőket a romok alatt?

Sokan azonnal meghaltak a rájuk omló épületrészek súlya alatt. Vagy ha mégsem, akkor percek alatt megfulladtak a levegőtől elzárt üregekben. Vagy kaptak ugyan levegőt, de egy-két nap alatt szomjan haltak. Ennek ellenére nyolc nappal a katasztrófa után még mindig sikerült kilenc embert élve kimenekíteni, köztük egy 26 éves tanárnőt, de még tíz nap múlva is élve találtak egy 17 éves lányt, sőt 12 nap elteltével is kiemeltek egy házaspárt és 12 éves gyermeküket a romok alól. És ez valóságos csoda volt. 

Tudományos megegyezés szerint a túlélési idő becslésére nagy általánosságban jól használható a „három szabály”, miszerint oxigén nélkül három percig, víz nélkül három napig, étel nélkül három hétig lehet életben maradni.

Persze ezek az időtartamok nem érvényesek, ha megsérült az áldozat, vérveszteség esetén ugyanis még a 24 órás túlélés is kérdéses. Ugyanígy erősen befolyásolja a kilátásokat az időjárás, 40 fokos hőségben például akár órák alatt kiszáradhat az emberi szervezet. A 8-12 napos túlélések ezért szinte hihetetlenek.

Így száradunk ki

A víz az egyik legalapvetőbb lételemünk, már csak azért is, mert testünk 60 százaléka víz, és több liter vizet veszítünk vizelettel, izzadással, kilélegzéssel naponta, és ha nincs utánpótlás, akkor elkezdünk kiszáradni. Evés nélkül akár 30-35 napot is kibírhatunk, szervezetünk belső tartalékai (zsír, glükóz, ketontestek) ugyanis egy darabig még ellátják energiával a sejteket, víz nélkül azonban napokon belül összezsugorodnak a sejtek, az elektrolit-háztartás felborul, és elkezdődik a kiszáradás végzetes folyamata.

Az első szakasz a szomjúság, amit akkor érzünk, amikor a vízveszteséggel testtömegünk 2 százalékát elveszítjük. Amikor ránk tör ez a jól ismert érzés, testünk az összes maradék nedvességbe belekapaszkodik. A vesék kevesebb vizet küldenek a húgyhólyagba, sötétebb lesz a vizelet, kevésbé izzadunk, a testünk pedig felmelegedik. A vér sűrűbbé és lomhábbá válik, és azért, hogy fennmaradhasson az oxigénszint, a pulzusszám fokozódik. Folyamatosan ivással és evéssel kell ezért pótolnunk a vizet.

Még egy enyhe kiszáradás is fáradtabbá tesz minket. És ahogy egyre több vizet veszítünk, úgy csökken az izzadás, így még jobban túlmelegedünk és tovább fáradunk. Amikor testsúlyunk 4 százalékát elveszítjük vízként, leesik a vérnyomás, és ájulás léphet fel. A testtömeg 7 százalékánál pedig

Szervezetünk ugyanis a túlélés érdekében lelassítja a véráramlást a nem létfontosságú szervekben, például a vesében és a bélben. Mivel a vese szűri a vért, leállásával gyorsan felhalmozódik a sejthulladék, ami hamar összeomláshoz vezet.

Olimpiai bajnok kiszáradó

Vannak azonban olyan emberek, akik képesek túlélni a súlyos kiszáradást is. A kubai származású amerikai hosszútávfutó, Alberto Salazar azonban nemcsak hogy túlélte, de utána is magas szinten teljesített. Az 1984-es Los Angeles-i olimpia rekkenő hőségében becslések szerint óránként 3,06 litert izzadt ki a olimpiai maraton 42 kilométere alatt,

Salazar azonban egy orvosi szakértőkből álló csapat segítségével gyorsan rehidratálódhatott a maraton után. Ha nem pótolták volna a vizet, az izzadás teljesen leállt és a túlmelegedett szervezet kiszáradt volna, és a később doppingbotrányba keveredett sportoló órákon belül meghalt volna. 

Rekordot szült a morbid történet 

Habár a tudomány kissé tanácstalan, hogy miként, de „speciális” környezetben egy egészséges felnőtt akár egy hétig vagy még tovább is kibírhatja víz nélkül. Erre mutatott szomorú bizonyítékot Andreas Mihavecz, egy 18 éves osztrák kőművestanonc, akit a sors fintoraként éppen 1979. április 1-jén tévedésből őrizetbe vett a rendőrség  egy autókarambolos ügy miatt, és egy alagsori fogdába zárták.

Mindegyikük azt hitte, hogy a másik kettő már rég kiengedte a fiút. Hiába kiabált napokon keresztül, az alagsorból senki sem hallotta kétségbeesett ordítását. Még akkor sem gyanították, hogy a fogdában felejtettek egy ártatlan rabot, amikor az aggódó anyja kereste rajtuk a fiát.

Még szerencse, hogy egy rendőrtiszt április 19-én éppen az alagsorban járt, és cellából áradó bűz miatt kinyitotta az ajtót. Andreas Mihavecz 24 kilót fogyott, és már a halál szélén állt (azaz feküdt). Ha egy nappal később fedezik fel, a másnapot jó eséllyel már nem érte volna meg. Miután megmenekült, többhetes kezelésre volt szüksége, hogy valamennyire visszanyerje az egészségét.

Kissé homályos állítás, de ennél több részletet nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy nem sokat enyhített a traumáján, hogy akaratlan megpróbáltatása bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint az az ember, aki a legtovább volt képes folyadék (és élelem) nélkül élni.

Az ezt követő büntetőperben a három rendőr egymást vádolta. Mivel nem volt bizonyíték hanyagságra és arra sem, ki felel a bizarr esetért, végül kétezer eurónak megfelelő összegű pénzbírságot szabtak ki a rendőrökre. Két évvel később azonban egy polgári bíróság körülbelül 19 ezer eurónak megfelelő osztrák schillingnyi kártérítést ítélt meg a pórul járt fiatalnak.

Csoda, hogy élünk

18 nap valószínűleg a legvégső határa a víz (és élelem) nélküli emberi életnek. És ha azt nézzük, hogy három percet oxigén vagy pár hetet élelem nélkül már nem bírunk ki, jól látszik, mennyire szűk korlátok közé van szorítva, milyen keskeny mezsgyén képes csak létezni az ember. Mennyire speciális feltételeknek kell együtt állnia ahhoz, hogy életben maradjunk. Elég egy kis kilengés, és máris a halál torkába kerülünk.