Ez az új pesti hotel nem is néz ki épületnek

A Meininger olyan, mintha csak odanőtt volna a Csarnok térre

DSC 0794
2019.06.12. 14:15
14 hozzászólás

Tök jó ez a ház, csak kár, hogy pont ideépült.

- én.

Tök jó, hogy ideépült valami, csak kár, hogy pont ez.

- újságíró kolléga.

A fenti idézetekből is látszik, hogy a Csarnok téri Meininger Hotel épülete meglehetősen megosztó, a szó eredeti értelmében. Mármint, manapság arra szokták mondani, hogy megosztó, amit senki nem szeret, de ez a ház nem ilyen - ez tényleg megosztja a közönséget. Van, aki lelkesedik érte, van, aki fanyalog rajta. Ha nem nézem az előzményeket (márpedig nem kéne), akkor egyértelműen az előbbiek közé tartozom: üdítő látvány ilyeneket látni Budapesten.

Ezekre a helyzetekre szoktam azt írni, hogy egy nem igazán jól megfogalmazott kérdésre ez volt a legjobb válasz. Na de lássuk, hogy is került ide ez a különös szálloda.

Mit veszített a Csarnok tér?

A Csarnok tér, ahogy mi ismertük mostanáig, egy nem túl nagy tér volt a Vásárcsarnok mögött, amit határozott téglahomlokzattal egy 1963-ban Léstyán Ernő által tervezett trafóház zárt le délről. Hosszú szalagablakával, előtte a nagyra nőtt fákkal nem úgy tűnt, mint egy foghíjtelekre néző tűzfal. Aztán egyszer csak kiderült, hogy

amiről azt hitte mindenki, hogy a tér egyik fele, az papíron egy építési telek,

és ott az Imre utca utolsó házának kéne állnia, amely soha nem épült fel. Az önkormányzat már vagy tíz éve belengette, hogy egy hotel kerül majd ide, ami kiverte a biztosítékot a városlakóknál.

A Vásárcsarnok mögötti terület 2014-ben
A Vásárcsarnok mögötti terület 2014-ben
Fotó: Google Street View

Egyrészt, mert mégiscsak egy budapesti belvárosi tér felét építették be. Bár a Csarnok tér rendkívül elhanyagolt volt, sokaknak csalódást jelentett, hogy néhány fa és pad, meg a kötelező mélygarázs helyett egy újabb hotelt kaptak a nyakukba.

Másrészt, mert egy igen színvonalas homlokzatot tüntettek el ezzel. Persze egy teljes egészében vörös téglával burkolt, szalagablakos modern épület még csak nem is megosztó. Nincs mese, az átlagember nem szereti az ilyet, hiába tartja jónak a szakma, hiába kapott érte Ybl-díjat a tervező, és hiába igyekezett megmenteni a Csarnok téri házat az alkotó unokája.

Én mindkét okból sajnálom a beépítést: nagyon meg kell becsülni minden zöld vagy zöldíthető - meg egyáltalán, minden szabad - teret a városban, és hát annak a vagány homlokzatnak az eltűnése is elszomorít. De megszületett a döntés, hogy ide egy hotelnek kell épülnie. A trafóház marad (mert hisz ma is működik), szóval az volt a nagy kérdés, hogy mi kerül elé.

Mit nyert a Csarnok tér?

Vadász Bence és Miklós Zoltán feladata nem volt annyira magától értetődő, a környék ugyanis elképesztően eklektikus. A telekkel szemben Pecz Samu neoromán Központi Vásárcsarnoka, mellette Ybl Miklós neoreneszánsz Fővámháza (a "Közgáz"), aztán jönnek a századfordulós ipari építészet emlékei, a Közraktárak, meg a már emlegetett modern transzformátorház. És akkor ezek még csak a téglahomlokzatok! 

A többi, méretben, eleganciában és stílusban is eklektikus századfordulós házáról, a Bálna, meg a Corvinus kortárs építészetéről most ne is beszéljünk. Ehhez a sokszínű környezethez illeszkedni éppolyan nehéz, mint kitűnni belőle.

A két tervező az utóbbi mellett döntött, és elengedték a hagyományos, szögletes házformát (ami amúgy a korai terveken még szerepelt), és inkább egy ilyen izét alkottak.

Valami furcsaságot, ami csak úgy odanőtt.

Elsőre talán szokatlanok a betonból formált szerves alakzatok, amelyek egyszerre idézik meg az organikus és a brutalista építészetet. Pedig valójában nem áll egymástól távol a kettő, elég csak Makovecz Imre korai alkotásaira gondolni, mondjuk az 1969-es, csodálatos Bodrog Áruházra. Ez az épület is ilyesmi: egyéni hangulatú, jó ránézni, észrevenni a homlokzatán a játékokat, közben van az egésznek egy kellemes hetvenes éveket idéző hangulata. Miközben abszolút kortárs.

Vadász Bence elmondása szerint a homlokzatnál kifejezetten a műemléki tervtanács vetette fel, hogy mi lenne, ha látszóbetont használnának. Ezt a különös hullámzást ugyanis csak valamilyen homogén anyagból vagy apró elemekből kirakva lehet megvalósítani. A tégla már kicsit túl sok lett volna a környéken. A beton szürkesége még megy is a szomszéd téglavöröséhez. Persze ez még csak a szín, de mi van a többivel?

Építéskor a két ház nagyon ijesztően nézett ki egymás mellett, hiszen a hotel egyik oldalon tökéletesen illeszkedik a trafóház falához, a másik oldalon viszont egyszerűen nekimegy a homlokzatának. Ráadásul ott volt a régi ablaksor, amitől építés közben nagyon buherakinézete volt az egésznek. Azóta az ablak egy részét elfalazták, így már kevésbé vad a két ház találkozása.

Sőt, ha nagyon jó indulatú akarok lenni, így legalább maradt valami a homlokzatból, nem telepedtek rá teljesen. (Egy keveset amúgy a belső udvarán is villantanak a téglafalból, az arra néző olcsóbb szobáknak.)

Mi is van benne tulajdonképpen?

A Meininger olyan, mint egy luxus kollégium: megspórolnak maguknak és a vendégeknek egy csomó szállodai szolgáltatást, amitől olcsóbb az egész. Ugyanakkor nem egy leszakadt, lomokkal berendezett youth hostelben kínál szállást, hanem egy menő házban a belvárosban. Nagyjából így lehetne összefoglalni a lényeget. Van bár, étterem, miegymás, de van egy hatalmas közös konyha is. A lobbi elmehetne egy dizájnhotelének is, de fenn hatszemélyes, emeletes ágyas szobákból nyílik a panoráma. Az elég beszédes, hogy csak 184 szoba van benne, amiben 750 fő kaphat szállást.

A földszint - némi szinteltolással az elsőn keresztül - körbejárható, közben ejtőzőhelyek vannak, sűrűn megszórva konnektorokkal és USB-portokkal. Az építészek elképzelése szerint jobban nyitott lett volna mindkét irányba, de végül a szállodavezetés úgy döntött, az Imre utca felé zárva tartja a teret biztonsági okokból. Kár.

A telken az utóbbi időben parkoló működött, és az önkormányzat az épülethez kötelezően egy 500 férőhelyes parkolót írt elő. Ez elég sok, tekintve, hogy a ház vendégei közül szinte senki nem érkezik saját kocsival. Hosszas huzavona után végül 130 helyet alakítottak ki négy szinten. Ezeket persze továbbra sem a vendégek használják elsősorban. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy

ha a teret lefelezték, és építettek egy mélygarázst, akkor minek hagytak ennyi felszíni parkolót mindkét határoló utcácska mindkét oldalán, amikor a környék teljes autómentesítése is bőven megvalósítható lett volna.

Persze ez már egyáltalán nem a hotel sara. 

Összefoglalva, izgalmas épület lett a Meininger, ebből a helyzetből ezt lehetett kihozni. Ismerve a budapesti felhozatalt, nagyon is jól jártunk. Hogy ismételjem magamat: Tök jó ez a ház, csak kár, hogy pont ideépült.

Ha érdekelnek a Budapest házak, kövess Facebookon és Instagramon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!