Menjen fel a páternoszterrel a negyedikre - mondták állítólag ifjú korában a nagynénémnek, aki vagy félórát várt, hogy a különös tisztségű úr megérkezzék és felkísérje. Lehet, hogy ezt a sztorit mindenki a saját nagynénjével ismeri, de nem is ez a lényeg. A páternoszter remek dolog, az ember mikor először utazik rajta (esetleg később is) be van tojva mi lesz, ha túlmegy. Pedig igazából semmi, de mire a legfelső szintre ér, annyi ijesztő tábla sokkolja, hogy amint lehet kiugrik. Amúgy meg remek szórakozás a megjelenő láb alapján kitalálni a hölgyek-urak többi részét, amint az internet hőskorában a harminc perc alatt letöltődő pucér nők testét a fej alapján. Na de hány páternoszter van még Budapesten és hol?
Itt a hétvége: arcomba húzom a fekete sísapkám, kezembe veszem a zseblámpám és a vászonmetsző zsebkésem, hogy az Indafotó aranyozott kereteiből kivagdossam és összeraboljam a hét legjobb képeit. Most is elsősorban az Urbanista-címkével ellátottak, másodsorban pedig mindenféle városos, épületes, ingatlanos kép közül jöjjenek a legjobbak.
Ingatlanguru néven indított ígéretes új blogot tegnap Izoom, aki civilben maga is ingatlanos. Combos kezdésként első nap 15 postot nyomott ki, amiben megtalálható egy kis szemle innen-onnan és persze saját lakásai is. A legizgalmasabb alighanem az a penthouse, amely a Vörösmarty téri irodaház tetején található. Kétmilliós négyzetméterárral (520 millió Ft) nem nagyon találkozni Budapesten, igaz, ilyen ingatlannal sem! Döntse el mindenki maga, hogy megéri-e az árát.
"A kirajzolódó részletek egy 250-280 szobás, 800 fős konferencia-központtal és a szállóvendégek rendelkezésére álló éttermen túl, üzleti találkozók helyszínéül is alkalmas vendéglátóhellyel felszerelt, 5 csillagos hotel képét vetítik előre, amelynek üzemeltetéséről több lánccal is folynak a tárgyalások." - írja a mai Napi Gazdaság a Moszkva téri Postapalotáról, mely még tavaly tavasszal került (állítólag négymilliárd forintért) a Wing Zrt. tulajdonába. Bár egyelőre az irodai hasznosítást sem vetették el, egyelőre az idegenforgalmi tűnik csábítóbbnak. Látványtervek még nincsenek, de Dave 1031 feltöltött pár belső képet Skyscraper Cityre, ezeket szépen idetesszük, hogy lássuk hogyan néz ki most belülről az épület és milyen a kilátás a tetjéről. Íme:
Nem graffiti, nem vadplakát. Nem kell lemosni, letépni és mostanában a színesfém ára is alacsony a válság miatt. Szóval egy darabig biztos itt maradhat a Széna téren, a két Mammut között. Kinek tetszik?
(Közelebbi képek alább)
Annyi mindenkit bántottunk már meg okkal vagy ok nélkül, akarva és akaratlanul, hogy úgy döntöttünk, ma vezeklésül egy pozitív Urbanista-napot tartunk. A kifejezetten sokkoló vagy csak félrerajzolt alaprajzok után jöjjön tehát egy példa a másik végletről. Itt aztán nem panaszkodhat az érdeklődő, hogy nem ilyennek képzelte a lakást! A színes szagos alaprajz mellé egy komplett térbeli makett fényképét is feltette a hirdető.
Hogy mit álmodnak a Corvin Áruház tetejére, azt már láttuk, lássuk mi van ott most. Underground szórakozóhelyeket bemutató sorozatunkat egy tulajdonképpen egyáltalán nem undergrounddal, a ma első szülinapos Corvintetővel kezdjük. Rövid épülettörténettel fűszerezve következzen egy kis kirándulás a legfelső szinten, bekukkantva a régi dolgozók gyermekeinek óvodájába és kisétálva olyan tetőrészekre, ahová a vendégeknek nem is szabad - bibibi.
Budapesten
Drágul a parkolás Budapesten (index)
Építési engedélyt kapott a bálna (index) /IX.//kép/
Végre járható az Óhegy parki bringaút! (bringaút) /X./
Graffiti: levél a Szebutól (8ker) /VIII./
Államilag támogatott szappanopera (belváros) /V./
Az Elephant Holding közcélú fejlesztése (resource) /XVII./
Illegális vadplakátok – nincs előrelépés (szebu)
A Nemzeti mellé költözik a Nestlé (napi) /IX./
Remek januári képek Budapestről (i.anton - flickr)
Természetesen igyekszem még ma folytatni a Tankcsapda körútról szóló sorozatot a fejlesztésekkel, de addig lazításként jöjjön két ablak a Nagy Lajos király útja Örs felőli végéről. Vajon miért van rács egy tízemeletes panel harmadik szintjén? Nehogy átmásszon a szomszéd? Vagy kincs van a lakásban (de akkor miért hívja fel rá az utcán sétáló betörő figyelmét)? Esetleg egy kétcellás börtönkisvállalkozás működik itt?
Budapesten
A Mátyás-templom felújításáról (muma) /kép//I./
Templomszentelés Újpalotán (toronyhír) /XV./
Jimmy utcákért és -szobrokért küzdenek (quart) /XXI./
Feldarabolják a BKV-t (index)
Komplex városközpont Hűvösvölgyben (ingmag) /II./
Egy apró városmag épülhet Pasaréten (mh) /II./
Részletre vásárolna uszodát Csepel (ingmag) /XXI./
Építő jellegű beterjesztések (8ker)
Most, hogy szépen végigsétáltunk a Tankcsapda körúton, lássuk milyen lakásokat kínálnak rajta. Általános szabályként elfogadhatjuk a zuglói ingatlanosok véleményét, hogy a Nagy Lajos Király útja közelében általában magasabbak a lakásárak a jó közlekedésnek köszönhetően, viszont magán az úton alacsonyabbak a nagy forgalom miatt. Hogy hogyan fog változni a nyolcad, még nem tudjuk (holnap megpróbálunk tippelgetni), de hogy milyen áron juthatunk lakáshoz, azt igen.
Mielőtt rátérnénk a Tankcsapda körút ingatlanpiacának bemutatására, lássunk két hirdetést (ezt és ezt) a Nagy Lajos király útjáról. Mindkettő ugyanazt a 43 nm-es a lakást hirdeti (ráadásul mindkettő új építésűnek, miközben láthatóan lakott és a leírás szerint 2004-ben épült). Ami miatt érdekes, az a két alaprajz. A Nyájas Olvasó melyiket választaná?
Szmog
Ez a szmog (index videó)
Az autósok fele komolyan vette a riadót (index)
Pénzbüntetés jár a szmogriadó megszegéséért (levegő)
Maszkban vagy maszk nélkül fulladni (kerékagy)
Miskolcon is elrendelték a szmogriadót (ingmag)
Szegeden ingyenes a tömegközlekedés (ingmag)
Csökkent a budapesti légszennyezettség (greenfo)
Tudta Ön, hogy a Nagy Lajos király útjának egyik végén volt a világ legnagyobb Gyurcsány-feje? Tudta Ön, hogy a másik végen az ország egyik legnagyobb forgalmú bevásárlóközpontja van? Tudta Ön, hogy éppen melyik az Ön sávja, amikor végigautózott rajta? Mi azonban nem ilyen okokból foglalkozunk ezzel a zuglói úttal, hanem mert hatalmas lehetőségek rejlenek benne - egyelőre kihasználatlanul. Lássuk mi minden fog történni és mi minden történhetne itt az elkövetkező két évtizedben!
Budapesten
Krétagraffitik (8ker) /több graffiti/
A világ legkeskenyebb bringaútja (belváros) /több bringa/
Angyalföldi Underground (graffiti)
A Rákóczi tér állapota (8ker)
Nem büntethetők a szmogriadóban autózók (index)
Rendszeresen mérnek, de nem tájékoztatnak (helyi téma)
Kell-e nekünk új pesti korzó? (fn)
Egy valódi megmondó blog mindig határozott véleményt közöl mindenről - az építészettől a nyúltenyésztésig - még ha nem is ért hozzá a szerző. Az Urbanista inkább megkérdező mintsem megmondó blog, ezért sem okoskodunk más városokban zajló fejlesztésekről innen a távoli Budapestről. Na de az olvasók szava szent, ha ők kérik, akkor természetesen kivételt teszünk. Villy ugyanis egy részletes, fényképes listát küldött azokról a modern esztergomi épületekről, amelyek bántják a szemét. Lássuk melyek ezek! (Morvinc nevű olvasónknak pedig azt üzenem, hogy a nyulak felfúvódását "Stigmosan tablettával, langyos szappanos vizes beöntéssel és az állat hastájékának masszírozásával" gyógyíthatjuk.)
Budapesten
Fortuna utcája 1945 - 2009 (városképp) /kép/
Túlélőtúra a Rákóczi úton (8ker)
Villamos a Lánchíd alatt (belváros)
Kínai piac, Budapest, VIII. (2008. Karácsony) (utazó)
Rotterdamban tervezik az új budapesti Városházát (nol)
Máshol
12 mozgó épület (oobject)
Felüljáróval kombinált alagút egy tengeröbölben (muma)
Bárhol
Hiperlink a házfalon (index)
A Kétfarkú Kutya Párt és egyéb aszfaltviccek (nol)
Hölgyeim és Uraim itt a szombat, itt vannak az elmúlt héten Indafotóra került Urbanista-címkés, illetve városos, ingatlanos, épületes témájú képek. Külön nagy Urbanista-szputnyiknyomdát szeretnénk Katatones füzetébe nyomni, akinek a fotóblogját már korábban is linkelgettük, és most csak a kedvünkért regisztrált egy profilt az Indafotón. Na persze köszönet mindenki másnak is, aki nekünk címkézte képeit (az itt leírt módon), hogy a blogunk jobb sávjában virítsanak. (Ez a poszt egyre inkább kezd egy Oscar-gálán elhangzó beszédre hasonlítani, úgyhogy abbahagyom, jöjjenek a képek!)
Tudj meg mindent az Urbanistáról (a hét bloggere)
Budapesten
Pestbeszéd az m2-n (mtv)
A Kálvin téri metróállomás és aluljáró (belváros)
Teherforgalmi stratégia Budapesten (bp jövője)
Büfi a Mol-székház rendjében (f:bp)
Közel a szmogriadó Budapesten és vidéken is (nol)
A Világgazdaság honlapjáról továbbra is csak pénzért szerezhetők információk, így aztán a saját oldalukon kívül mindenhol máshol olvashatók az értesüléseik. Például az mfor-on és például az, hogy a Magyar Televíziónak otthont adó egykori Tőzsdepalotából "2012-re egy több tízezer négyzetméteres bérterületű, vegyes funkciójú ingatlant alakíthatnak ki.
Egyetlen hirdetés egyetlen mondatának ritkán szentelünk külön postot, de, amit zs küldött nekünk, feltétlenül megérdemli. Ennek az albérletnek a bemutatása végén ugyanis ez áll:
"a képek illusztrációk, elmondás alapján a valóságot tükrözik."
Vajon mit jelenthet ez? Csak tipelgetni merünk...
"Ónix: Az éjszakák kövének is nevezik, Indiában földöntúli erőt tulajdonítanak neki: megvéd a rossz szellemektől – illetve akik vágynak rá, azoknak meghozza az igaz szerelmet." - ennél messzebbről indított ingatlanhirdetést ritkán találni (na persze azért van). Maga a lakás amúgy nem néz ki rosszul, van benne sok "jatoba és mahagóni", meg kilátás a Lánchídra. Mondjuk a millió feletti négyzetméterár elég kajakos, még berendezéssel együtt is. További érdekes hirdetéslinkek alább:
Budapesten
Jégszobrokkal a felmelegedés ellen (index) /korábban/
Elárverezik a volt SZOT-szállót (napi) /kép/
Kié a vár? (és) /korábban/
Régi erzsébeti korzó (falart)
Az olimpia menti meg a Fadesa-t? (napi)
Szélmalomharc a kosz és piszok ellen (helyi téma)
A kutyások gondoznák a futtatót (helyi téma)
Jónapot! Bocsánat, tök kiment a fejemből, hogy időben szóljak. Most itt a nagy lehetőség, hogy megtudjatok mindent az Urbanista működéséről, műhelytitkairól, esetleg nyilvánosan megalázzatok - kinek mi tetszik. A Hét Bloggere blogon napok óta föl lehet tenni kérdéseket, a válaszok pedig elvileg holnap jelennek meg, de ha valakinek nagyon fúrja valami az oldalát, az most még nyugodtan megírhatja kommentbe ide vagy oda, esetleg e-mailen nekünk vagy a Gabris Eszternek, vagy bárki másnak, csókolom.
Meghökkentő alakú telkekről már korábban is írtunk, na de ez, azt hiszem túl tesz mindenen. Amikor megtaláltam a hirdetést az ingatlan.com-on, elsőre azt hittem egy Dunaszigetről van szó. Csak az ingatlanos honlapján derült ki, hogy bár végül is a Dunában van, mégsem az. Ez ugyanis a Csepeli-tavak egyikén található. Na de akkor is! Egy saját sziget? Egymillióért? Irányáron? Milyen pompás horgásztanyát vagy titkos lakot lehetne berendezni rajta!
Budapesten
Szeméthegyek a csepeliek ivóvize fölött (index)
Alkalmi jégkorongpályák versenye (jégkorong)
Átrium — lakóház terve Angyalföldre (éf)
A Levegő Munkacsoport ajándéka (belváros)
Taposóaknák a Vörösmarty téren (belváros)
4-es metró felülnézetből (bp jövője)
Máshol
Egyetem szokatlan színekben (hg)
Sajtlyukmintás belsőépítészet (coolboom)
Cseh magazinban a modern magyar építészet (hg)
Nem minden önkormányzat élő betlehemmel, vásárral, műsorral vagy díszkivilágítással lepte meg Karácsonykor polgárait. A II. kerületben például egy csomó új óriásplakátot tettek ki az ünnepek alatt - derül ki Rocky fotókkal illusztrált leveléből. Építész olvasónk még egy szép párhuzamot is mellé tett: az 1931-ben épült gyönyörű bauhaus mintatelep emléktábláján ugyanis külön hangsúlyozzák, hogy a "gazdasági világválság idejében" készült el. Vagyis akkoriban kicsit más válaszokat fogalmaztak meg a krízisre, mint manapság.
Vannak ezek a Gotham-hangulatú szobrok a Rákóczi út 14. tetején. A jobbszélsőnek egy zacskó van a fején. Némiképp oldja a furcsaságát, hogy a mellette állón meg egy bukósisakféle van. Le kell ugraniuk és az egyik nem mer lenézni, a másik pedig ebben a fejfedőben bízik? Vagy ezek képregényszuperhősök (ha már egyszer Gotham) és ez a jelmezük? Meg persze a valódi ok is érdekelne! Valaki csak hülyült vagy félő, hogy amúgy a gyalogosokra esnének a szemöldökei?
Budapest
A Megasztár-nyeremény egy középszerű albérlet (stop)
Templomszentelés Újpalotán (éf)
A Garay piac bontása ködben (utazó)
Geometriaábra a Műegyetem tetején (f:bp) /kép/
Újévi bringás ajándék a polgármestereknek (greenfo)
Felhőkarcolókat terveznek a XI. ker-ben (szuperingatlan)
Máshol
Ronaldinho és Tiger Woods ugyanott lakik (zooom)
Idén lesz 150 éves a Big Ben (kultúrblog)
Potenciális műemléket dózeroltatott le a MÁV (hírszerző)
Kiírták a tendert a debreceni villamosokra (kötött pálya)
Erdei lak egy fa körül (wan)
Olimpiai síugrópálya (wan)
Graffitik egy spanyol falon (wooster)
A Sörnyitó lett 2008 legjobb felhőkarcolója (index)
Úgy látszik nem csak minket érdekel, hogy hol van Budapest valódi határa. A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz vezérkara négy lehetséges modellt vizsgál a fővárosi önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban:
1. "megmarad a huszonhárom kerület, de bizonyos hatásköröket elvonnának a főváros javára. Megszüntetnék a kerületi szabályozási tervet, egységes vagyongazdálkodást és városrendezést vezetnének be, a képviselők számát nagymértékben csökkentenék."
Rovataink a Facebookon