Viruló fájlcserélők, döglődő zsiráfok

[00:26] (@JG) nagy buntetes nekem
[00:26] (@JG) meg
[00:26] (@JG) kb ebben az evben letoltottem nulla magyar albumot

A fenti kinyilatkoztatás az IRC "számítógépeket összekötő világméretű hálózatán" jelent meg nem sokkal azután, hogy kiderült: elmarad a Mahasz gálaestje és ünnepség nélkül adja ki a népszerű Arany Zsiráfokat, mert a fájlcsere miatt.

Mindez semmi különöset nem jelent, csak annyit, hogy a magyar hanglemezkiadók csatlakoztak a zeneipar multinacionális (ah! ahhah!) óriásvállalatait tartalmazó amerikai szervezet, a RIAA mozgalmához, amelynek központi szlogenje: a fájlcsere elpusztítja a zenét és amúgy is lopás.

Az interneten repül az idő, a Napster veszte immár történelmi távolságba került, a hátramardt fogakat benőtte a moha. A RIAA azóta is ugyanazt a lemezt játssza: aki letölt, az nem vesz CD-t, tehát lop, vagyis börtönben a helye. Az ipar ugyanis - ahogyan ezt vezetői a CNN adásában pedzegették -, a börtönbüntetés beveztését tartaná megfelelőnek a fájlcsere-problémájuk megoldásában. Ez valószínűleg az építőipart is fellendítené, hiszen jelenlegi adatok szerint világszerte kétszázmillió felhasználót kellene rács mögött elhelyezni.

Nem minden lemezkiadó van ugyanakkor a fájlcsere ellen - a zenésszakszervezetek és fogyasztóvédelmi egyesületekkel együtt ők úgy vélik, hogy a fájlcsere egyáltalán nem öli meg a zenét. Ellenkezőleg: minden idők leghatékonyabb marketingeszköze. A nagypályás biznisz tetszetős egyenlete a gonosz és lopós számítógépező emberekről, kezd mind tarthatatlanabbá válni. Sokan úgy vélik, a RIAA ellenmondásoktól hemzsegő kampánya még idén összeomlik.

A Mahasz szerencsére nem rettent meg ettől a lehetőségtől, pedig a lemezeladási főpálmát - akárcsak az Egyesült Államokban, pirinyó hazánkban is - az a Marshall Mathers vitte el többszörösen, aki ultraolcsó reklámkampányt folytatott a legnépszerűbb fájlcserélőrendszereken. Jól tetszenek érteni: a fájlcsere miatt büntető Mahasz listájának első, illetve hatodik helyén az az Eminem helyezkedik el, akinek fájlcserélőkön népszerűsítették albumát (amikor ezerrel töltögették le dalait) és ezzel együtt több tízmillió CD-t adott el.

Az emberek valamiért tehát mégis vesznek lemezeket. A vérvád ettől még áll: tavaly közel tíz százalékkal visszaestek a CD-eladások. Ez sok, illetve kevés.

A compact disc egykoron a világ legsikeresebb digitális zenei formátuma volt. A becslések szerint a világon eddig nagyjából 13 milliárd CD-t adtak el, miközben 800 millió CD-lejátszót értékesítettek.

A CD-lemezek népszerűsége azonban erős hanyatlásnak indult. Ennek fő oka, hogy a eredeti diszkek árai az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedtek, miközben előállításuk egyre olcsóbb lett. A világ fejlettebb piacain emiatt egyébként versenyhivatali vizsgálatok is indultak, kartellgyanú miatt.

Ma, egy konzoljátékkal vagy DVD-vel összehasonlítva egy CD ár-érték aránya elképesztően rossz. Egyre kevesebb tizenéves vállalja, hogy egyben elégesse zsebpénze túlnyomó részét a majdnem semmiért.

A világ legsikeresebb digitális zenei formátuma a compact disc volt, helyette ma az mp3 uralkodik. Például tavaly, a Webnoize online piackutató egyedül novemberben hárommilliárd letöltésről adott hírt. Bármivel próbálkozik a RIAA, a fájlcsere elpusztíthatatlan.

Az amerikai előadóművészek szövetségének (NARAS) elnöke, a 32-szeres Grammy-díj jelölt John Snyder fájlcsere-manifesztója címével magyarázta meg a biznisznek a helyzetet: "Elfogadjátok a fájlcserét vagy elpusztultok."

Snyder átfogó röpiratában, a Prince néven ismert művészt idézi: "Jó példa arra, hogy az ipar mennyire nem értékeli a zenét, mint művészetet, hogy a valaha felvett és kiadott művek mindössze 20 százaléka érhető el a zenerajongók számára."

A helyzet valóban az, hogy a fájlcsere körüli retorikai és jogi harcászatnak semmi köze a zenéhez, mint olyanhoz. Hiszen az (ld. Snyder manifesztója) súlyosan sérti a zenészek érdekeit.

Öt évvel ezelőtt, Shawn Fanning még kollégiumi szobájában, fejhallgatóban szúnyókálva igyekezett kiérdemelni a Napster becenevet, amikor a RIAA már bírósági úton próbálta betiltatni az első mp3-lejátszót, a Diamond Media gyártotta Rio-t. Az elkeseredett küzdelem ekkor már/még az egyre inkább elavuló CD-formátum védelméről szólt.

A hanglemezkiadók és a szórakoztató elektronikai ipar azóta sem kedveli egymást. Tessenek elképzelni, hogy elektronikát gyártanak, de valaki tartalmi okokra hivatkozva egy fejletlenebb konstrukció gyártására próbálja kötelezi Önöket.

Várjunk azért egy pillanatot, mielőtt az utcára vonulunk, hogy jogos felháborodásunknak hangot adjunk: a történet tréfás összefonódásokkal folytatódik.

Az AOL Time Warner például különös skizofrén helyzetben kénytelen küzdeni jogos jussáért. Miközben a Warner fiókkiadói a CD-eladások visszaesésén halálhörögnek, a történelmi vállalatbekebelezést végrehajtó AOL-nak saját ügyfeleit, az őt naggyá tevő internetezőket kellene rabláncra fűznie.

Ennél is viccesebb a Sony, amely a szórakoztatóelektronikai ipar fórumain izzó hangon támogatta a Napstert, a RIAA tagjaként pedig elítélt minden vállalatot, amely CD-írókat gyárt. (Mint ismert, a CD a Philips és a Sony közös fejlesztése, amely után azóta is közösen szedik a jogdíjakat.) A Sony emellett a Launch.com révén rendesen be is perelte magát, pontosabban saját elektronikai ágazatát. A csúcspont mégis az, hogy a Sony Music másolásvédett Celine Dion CD-jét lehetetlen lejátszani Sony lejátszón.

A Sony szánalmas történetének további érdekessége, hogy míg az öt legnagyobb lemezkiadó tavaly együttesen 20 milliárd dolláros bevételt ért el, a Sony elektronikai ágazatának áruiból magában 42 milliárd dollárnyi fogyott. A Sony Music ennek ellenére át tudta verni, hogy a Sony mp3 lejátszóit szigorú jogvédelmi szisztéma beépítésével tegyék használhatatlanná. A vállalat így rekordidő alatt veszítette el piaci vezető pozícióját az Apple iPoddal szemben, a hordozható lejátszók szegmensében.

A fájlcsere-történet szempontjából rendkívül érdekes szereplő az amerikai filmipar. A stúdiókon még a múlt század nyolcvanas éveiben a VHS megjelenésekor lett úrrá a halálfélelem. A házi videózás elterjedését azonban (a Sony nem kis örömére) nem tudták megakadályozni. A megsemmisülés mégis elmaradt.

A filmgyárakat képviselő MPAA tessék-lássék módon ma is kampányolgat a fájlcsere ellen, de a filmesek ma inkább kajánul figyelik a zeneipar küszkölődését. Nem kell aggódniuk: manapság ugyan bárki a bemutató előtt egészben letölhet egy-egy filmet, a jegybevételek soha nem látott csúcsokat érnek el és hihetetlen nagy kasza van a DVD-ken.

Térjünk vissza az ár-érték arányra. Miközben a kiadók a fájlcserélőket támadják és a felhasználókat hajkurásszák, virágzik a valódi kalózkodás. 2001-ben másfélszer annyi illegálisan sokszorosított CD került piacra, mint az azt megelőző évben. Akkor 950 millió hamis CD-t adtak el, így a kiadók 4,3 milliárd dollártól estek el. Ma minden második eladott CD hamisítvány.

A zeneiparnak úgy tűnik valóban el kellene fogadnia a fájlcserét és a valódi kalózkodás visszaszorítására fordítania energiáit, hogy aki valódi lemezt akar, az tényleg valódit kapjon. Az mp3 népszerűsége így nem hogy tönkretenné a zeneipart, de éppenséggel hátráltatja a CD teljes bukását.