Élőben közvetítettük a kormányinfót
1
2020.06.04. 13:33
A csütörtöki kormányinfón elhangzott legfontosabb információk ezek voltak:
- Az egészségügyi dolgozók és a technikai személyzet is megkapja a bruttó 500 ezer forintot a járványhelyzetben való munkájukért.
- A veszélyhelyzet június 16-a után megszűnhet.
- A veszélyhelyzet megszűnése után újranyithatnak a mozik és a színházak is.
- De a 65 év felettiek vásárlási sávja továbbra is fennmarad.
- Az autóskoncertek azonnali hatállyal megtarthatók, nem kell megvárni velük a veszélyhelyzet végét.
- Hétezerrel nőtt a közmunkások száma a járvány okozta munkahelyelvesztések miatt.
- 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról döntött a kormány szerdán, 19 milliárd forintot pedig a gazdálkodás kárenyhítésére adnak.
- Nem lesz kötelező a nevelőszülői 40 órás tanfolyam, de nem is törlik el, hanem „épp most tesszük ingyenessé”, mondta Gulyás.
- A veszélyhelyzet végeztével is könnyebben lehet majd kiváltani az e-recepteket.
- Orbán Viktor Sátoraljaújhelyen koszorúz és vesz részt a megemlékezésen a nemzeti gyásznap alkalmából.
- Két hét múlva már személyesen lehet kérdezni a következő kormányinfón.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online tájékoztatóját élőben közvetítettük ma is.
A sajtótájékoztatót ismertető percről percre közvetítésünket itt olvashatja.
Az MTVA adását az RTL Klub segítségével közvetítjük.