Lázár: A szabadságból és a demokráciából ad fel, aki az oroszokhoz közeledik
Előkerült egy videó, ahol valami egészen másról beszél a fideszes politikus, mint most.
Előkerült egy videó, ahol valami egészen másról beszél a fideszes politikus, mint most.
Számoljunk: a pénzből 30 autópálya vagy 90 völgyhíd is kijönne - mondjuk az Alföldre. Vagy vegyük meg a világ legnagyobb hadihajóját?
A brit külügyminisztérium óva intette, hogy Oroszországba menjen, inkább nyílt levelet írt.
David Satter újságíró szerint az orosz titkosszolgálat robbantott, öt évig nem mehet vissza.
Halála előtt rádöbbent, hogy százezrek haláláért lehet felelős.
A kormányszóvivő reagált az LMP közleményére.
A korrupt bűntények elkövetői pedig majdnem mindig megússzák a kártérítés megfizetését.
Egy nap alatt négy helyszínen négy autóban bukkantak öt halottra Dél-Oroszországban.
Helyieket kérdeztünk. Ez lett Szocsiból. 100 kilométeres biztonsági zóna. Volt, akinek elvették az iratait, majd anélkül kiutasították. Jön az olimpia.
Az orosz biztonságiak a téli olimpia összes létesítményét ellenőrzik, csecsen terrortól tartanak.
Főleg oroszoknak, kínaiak kellhet a pénzért kapott magyar letelepedés.
A 65 éves, exfrancia sztár most Oroszországban és Azerbajdzsánban éldegél. Párizsban csak fellép.
Két robbanás is történt az elmúlt napokban a városban, nők és gyerekek is meghaltak.
A távol-keleti régiókban még nem volt szó a Volgográdról, azt a részt később vették fel.
Nyomoznak a volgográdi merényletek miatt, más régiókat is érint az intézkedés.
Tíz ember meghalt, hatan megsérültek.
Egy autóba rejtett pokolgép robbant fel a rendőség épülete előtt, a halottak is rendőrök.
Elnöki amnesztia után szabadultak, és amint tehetik elhagyják Oroszországot.
A teherszállító repülő Novoszibirszkből tartott az Irkutszk melletti katonai támaszpont repterére.
Húsz évre szóló katonai együttműködést és kétmilliárd dollár kölcsönt kapott Moszkvában.
Hat súlyemelő, két kerékpáros. Egyiküknek sincs kiemelkedő nemzetközi eredménye.
És több európai politológust is. Állítólag nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Edward Snowden szerint a titkosszolgálat nem veszi észre, hogy értük szivárogtat, nem ellenük.
Az ukrán elnök amnesztiát ad a fogvatartott tüntetőknek, akik már az újévre készülnek.
A köveket egy műhelyben, befalazva rejtegették Kalinyingrádban. 6,6 milliárd forintot érnek.
A darabjainak 90%-a amatőr meteoritvadászok zsebében landolt, nem jutott el a szakemberekhez.
Marija Aljohina a szocsi olimpia előtti amnesztiahullámban kapott kegyelmet.
Összefoghatja-e a most szabadult olajmágnás az orosz ellenzéket?
Nagyezsda Tolokonnyikova férje szerint Putyin humánus arcát szeretné mutatni a téli olimpia előtt.
Putyin szerint az olajmágnás kérte, ügyvédei szerint nem is. 2014 nyarán amúgy is szabadulna.
Kína negyven év után harmadik ország, aki meghódította a Holdat. Az USA és a Szovjetunió próbálkozásait felrobbant rakéták, eltűnt rover és ragasztószalag szegélyezik. A holdautó azóta is etalon kerekét pedig magyar tervezte. Újra jöhetnek az emberes küldetések?
Az oroszok sem tudják, pedig ezt csinálják.
Az úgynevezett tolerancia támadásaitól. Oroszország nem akar szuperhatalom lenni.
A brit kormány nem javasolja a meleg Ian McKellennek, hogy Oroszországba menjen.
Fejlett, hekkeléshez használható programokat adtak bérbe más bűnözőknek.
Állítólag felére csökkenhet az ár, és még hitelt is kapnának, ha belépnének az orosz vámunióba.
A légitársaság engedélyét is el akarják venni.
A Gazprom szerint egyáltalán nem egyeztek meg, az ukránok több mint 2 milliárd dollárral tartoznak.
A Sundance-en díjazott brit-orosz film bekerült a 15 jelöltesélyes munka közé.
Így a Magyarországgal kötött egyezmény is. Brüsszel szerint mindet újra kell tárgyalni.
A bíróság szerint Dmitricsenkó szervezte meg, hogy öntsék le savval a művészeti igazgatót.
Ezzel kreálnak ürügyet a békésen tüntető 99 százalék szétverésére, állítja egy kijevi újságíró.
Az EU-t és az oroszokat is megkörnyékezték. Putyin szerint ez nem forradalom, hanem pogrom, az ellenzék a keddi bizalmi szavazásra készül. Tízezrek az utcán.
Szibériai hidegbe húzza gőzfürdőjét a leleményes.
Harmadával kerül majd többe jövőre.
Biztonsági őrnek álcázott rendőrök kényszervallatták.
Ablakot, és macskát is festettek a molinókra, amikkel eltakarták a romos faházakat Szuzdalban.
Így kell kihúzni a terepjárót a jég alól, némi leleménnyel.
Egy dagesztáni férfi feltehetően rasszista támadás áldozata lett. Túlélte.
Több kisebb baleseten is túl volt az Ugandában is szolgált 23 éves Boeing, de a szakemberek szerint az orosz polgári repülés rendszerhibái vezettek első sorban a vasárnapi tragédiához.
Fejenként 14 milliós óvadékért szabadok lehetnek az orosz olajfúrótornyot elfoglaló aktivisták.
Vasárnap lezuhant egy Boeing 737-es Oroszországban, az összes utas meghalt.
Az ötven utas közül senki nem élte túl.
A terv arra épül, hogy az aszteroidák úgyis házhoz jönnek. Aztán irány a Mars és a Jupiter.
Az Oroszországban talált vaskori csontváz alaposan felbolygatta a régészet világát.
Két évtizede még az orosz krumplipucoló-automatás viccen röhögtünk, erre tessék milyen frankó ötlettel rukkoltak elő most a ruszkik.
Ha közelednek az EU-hoz, el kell tűrniük, hogy előbb-utóbb Kijevben is melegfelvonulás lesz.
A női teniszezők Fed Kupjában Errani és Vinci is legyőzte orosz ellenfelét a döntőben.
A férje szerint sokszor fordul elő Oroszországban, hogy két börtön között hetekre eltűnnek a rabok.