Szauron kastélya épül Felcsúton
A faluban épülő stadionról kiderül, hogy nem Makovecz tervezte, és mégis kaphat állami támogatást. Mészáros Lőrinc polgármester megbízza saját magát az építkezéssel, a valóságsíkok szétcsúsznak. Felcsúton jártunk.
A faluban épülő stadionról kiderül, hogy nem Makovecz tervezte, és mégis kaphat állami támogatást. Mészáros Lőrinc polgármester megbízza saját magát az építkezéssel, a valóságsíkok szétcsúsznak. Felcsúton jártunk.
A csekkadó a mostani kétszerese lesz, a készpénzfelvétel 0,6%-kal, az egyéb tranzakciók 0,3%-kal adóznak. Másfélszeresére nő a távközlési adó. A cél a nagyobb infláció és az osztogatás.
Kósa szerint nincsenek veszélyben a stadionépítések.
A pénz fele megvan, a másik felét egy majdani területeladásból illetve még máshonnan teremtik elő.
Minden tárcának spórolnia kell, az EMMI a legnagyobb vesztes. Biztosan leállnak a stadionépítések.
A megszorítások már a stadionépítéseket veszélyeztetik! Támogatókat próbáltunk találni, hogy ez fontosabb, mint az egészségügy, az oktatás. Sikerült.
Három lépcsőben javítunk a költségvetésen, de a kormánypárti képviselők szerint egyben sem kellene.
Eljött Varga Mihály első csomagja és tovább dagadt a trafikmutyi. Ez történt a gazdaságban.
Kossuth tér, stadionok, Tüskecsarnok. Több gigaprojekt is csúszhat a kiigazítások miatt.
A Makovecz-vázlatból, 3,8 milliárdból épülő stadionban leforgathatnák a Prométheusz második részét.
Edzőközpontot avattak a Debreceni Akadémián.
Újrahasznosítják a bontott anyagokat, lesznek napkollektorok, 67 milliós kötbér, ezer munkahely.
Letették az új Albert Stadion alapkövét.
A világháborúból maradhatott ott a három gránát, még pénteken elszállítják őket.
2014 őszére állni fog az új Fradi-stadion. A 22 ezres aréna modern lesz, tömegeket vonzhat, kinőhetik, állítja Fürjes Balázs kormánybiztos. Ehhez a szurkolói magatartásnak változnia kell.
Az új Nagyerdei stadion 11,445 milliárdból épül meg.
A Kúria elutasította az MSZP kezdeményezését.
Galéria az államférfiről, akivel üzletember, művész, sportoló és politikus is szívesen néz meccset.
A vagyonkezelő meghívásos pályázatot tett közzé, a szerződés után 18 hónappal állhat az új stadion.
500 milliót a Puskás Akadémia biztosít társaságiadó-kedveményból.
A kormány megrendelésére a futball általános leírását is tartalmaznia kell a dokumentációnak.
Ikonikus parkerdő stadionnal. Bordás Péter focihelyszínt és pénzért esküvőit is tervezett Debrecenbe.
Kubatov Fradi-elnök bemutatta, mit szeretne.
Makovecz Imre tervezte, a FIFA-nak is megfelel majd a 3500 fős, négy oldalról fedett ministadion.
Hatezer férőhelyes stadiont kap a futballcsapat, a beruházás 2,3 milliárd forintba kerül.
A sportközgazdász szerint a debreceni, a nemzeti és Üllői úti közül kettő fel fog épülni 2016-ra.
A magyar stadionok úgy épülnek, hogy nem épülnek, de legalább egyre több van belőlük.
A Költségvetési Tanács elnöke, az MLSZ elnökségi tagja szerint 2012 az építkezés előkészítésének éve.
Az üzleti tanácsadó cég szerint az építési költség mellett a hasznosíthatóság legalább olyan fontos.
A büdzsé első tervezetében nem szerepelt, de a kormánynak fontos a sport: 2015-ben elkészül az aréna.
Kettő az egyben: a muzeális elemek megtartásával behelyeznének egy teljesen új stadiont a mostaniba.
Az épület funkciója nem változik, így Debrecenben hivatalosan nem új stadion lesz, rekonstrukcióra költik az államtól két év alatt kapott 12,5 milliárdot.
A telekszomszéd ÁNTSZ az épületei biztonságát félti, így nem tudják megkezdeni a stadion bontását.
Az ÁNTSZ kifogást emelt, ezért az Albert Stadion bontási és építési engedélye nem jogerős.
Jelenleg a környezeti hatástanulmányok készülnek, 2-3 hónap múlva kezdődik a tervezés.
A kivitelező nem egyezik a hatóságokkal, de 2012-re be kell fejezni az alapoknál tartó épületet.
A politika nem érdekli a válogatott középpályást, neki mindegy, ki irányít, de stadionokat szeretne.