Az adóhatóság egyik vezetője késelte meg az élettársát?
A két NAV-os Konyáron, a szülőknél időzött.
A két NAV-os Konyáron, a szülőknél időzött.
A NAV egy másik munkatársa is életveszélyesen megsérült Budapesten a Géza utcában.
Háromszor is megszúrta a párizsi általános iskola tanárát. Elfogták.
A házukhoz közeli tóba ölte magát.
P. Árpád társaival életveszélyesen megkéselt egy férfit, másfél éve bujkált a rendőrség elől.
Egy férfi miatt vesztek össze, Sara Grkovićot letartóztatták, Dajana kórházba került.
2012-ben agyondöfködte volt barátnőjét a féltékeny férfi. Az elsőfokú ítélet nem jogerős.
A vádlottat elkezdte verni valaki, mire ő elővette a zsebkését. A bíróság szerint önvédelemből szúrt.
A szomszédok rángatták be a nőt egy lakásba, hogy megmentsék a szlovákiai Szentmártonban.
Tízen megsérültek, a palesztin támadót elfogták.
A Cattle Decapitation két koncertet sem tudott befejezni, mindkétszer ugyanannál a számnál kellett befejezniük.
Négy szúrás után bennehagyták a kést, és messze volt a legközelebbi kórház. Túlélte.
A család három gyermekének ideiglenes elhelyezéséről a rendőrök gondoskodtak.
Nagyatádon minden ok nélkül egy járókelőre támadtak, Dorogon a ház udvarán késeltek.
A vendéglátók 14 éves fia seprűnyéllel verte vissza a támadót.
Majd a nőt gyakorlatilag elrabolta egy társa segítségével.
Nem a Seattle-i tömegközlekedés a legbiztonságosabb hely.
A mexikói Guadalupe Salinas Hernandeznek vetélése lehetett korábban, ez a magyarázat brutális tettére.
A lány nem adott, ezért a 47 éves férfi kést rántott.
Ezt pedig csak a XIII. kerületi Kresz Géza utcában vette észre.
Csak a Katona József és a Kresz Géza utca kereszteződésénél vette észre, hogy megszúrták.
Az elsőnek kiérkező rendőröket egyből terápiára küldték, annyira sokkoló volt a látvány a házban.
Az Erdélyben született Ibolya Ryant Abu Dzabiban késelte halálra egy fekete csadorba öltözött nő.
A Pest megyei rendőrök öt év elteltével kapták el azt a két férfit, akik késeltek, lövöldöztek és raboltak 2009-ben.
Némi sör és pálinka után jött a szóváltás a balmazújvárosi kocsmában tavaly. A bíróság döntött, bár nem jogerősen.
A 16 éves fiú Jeruzsálemtől nem messze támadt két emberre, a biztonsági őr lelőtte.
Saját, alvó gyermekeit késelte meg egy 32 éves férfi a XVII. kerületben tavaly ősszel.
De aztán mentőt hívott a budapesti férfi. Megromlott a viszonya az élettársával.
Az asszony könnyebb sérülést okozott egy izraelinek, félő volt, hogy bomba is van nála.
Egy litván származású férfi késelt halálra egy házaspárt. Ez nem fog jót tenni a bevándorlás-vitának.
Heten haltak meg egy szanatóriumban.
Öt és fél év börtönt kapott nem jogerősen M. Tibor, aki 35-ször szúrta meg félrelépő nejét.
Egyre feszültebb a hangulat, Netanjahu azt üzente 1,4 millió izraeli arabnak, hogy költözzenek Gázába.
Egy massachusettsi férfi leszúrta két szomszédját, mert elege lett abból, hogy a kutyájuk a közös lépcsőre szart.
A dühöngő szomszéd rendőrt hívott, majd hátba és nyakon szúrta a kutyatulajdonost és lányát.
Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt 48 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel megszúrta a testvérét.
Hét gyerekük előtt italoztak és verték egymást rendszeresen. A férj felfüggesztett börtönt kapott.
A külföldi férfi az útlevél-ellenőrzésen bukott meg.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.
Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg szemtanúkat keresnek.
Az áldozat majdnem elvérzett Debrecen főterén, a 68 éves tettest most ítélte el a bíróság.
A 26 éves nő két éve már kisiskolásokra támadt. Az elmegyógyintézetből februárban engedték ki.
Gy. Norbert feldühödött azon, hogy apja ráncigálja az anyját, bicskával rontott neki. Felfüggesztett börtönt kapott.
Egy 12 centis kést ragadott meg a zalaegerszegi 22 éves fiú egy otthoni vita hevében.
Az áldozatok éppen iskolába mentek, amikor rájuk támadt. A férfi elmenekült.
A 21 éves ámokfutó először a saját lakását gyújtotta fel, majd külföldiekre támadt.
A férfi öt embert szúrt meg, száz rendőr keresi.
Egy szórakozóhelyen történt az incideens:a szolgálaton kívüli rendőrt több szúrás is érte a hasán, súlyos állapotban vitték el a mentők a helyszínről.
Szolgálaton kívül volt, egy szórakozóhelyen történt. Súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
Felmérgesítették a férfit, majd két konyhakéssel tért vissza, a pultosnőt is nyakon szúrta.
A marylandi cég menzáján olyan jól főznek, hogy késelnek érte a dolgozók.
Kell Brookon életmentő műtétet kellett végrehajtani Tenerifén.
Hat megtermett ember érkezett két autóval a Klauzál térre, és a nyílt utcán szúrtak meg valakit.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 61 éves tatabányai férfit, aki leszúrta a lakótársát. A pián veszett össze.
Tavaly nyáron egy 33 éves nő megszúrta vitapartnerét, a rendőrség vádemelést javasol az ügyben.
A 61 éves férfi az italon veszett lakótársával, majd dulakodás közben leszúrta.
Saját otthonában támadtak meg egy felsőörsi nőt. A 64 éves gyanúsítottat Almádiban elfogták.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba hétfő este egy férfit a VII. kerületből. Megkéselték.
De túlélte, egy arra járó angol srác megmentette. A késelő taxit fogott és eltűnt.