Az MSZP és az SZDSZ Surányira vár

2009.03.25. 22:39
Sólyom László köztársasági elnök szerdai nyilatkozatában azt mondta, az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak a jelenlegi politikai helyzetben, ami egy, a parlament többségének támogatását élvező miniszterelnök-jelölt nélkül elkerülhetetlen. Egyelőre úgy tűnik, Surányi György lehet az alkalmas jelölt, azt azonban még nem tudni, elvállalná-e a felkérést.

"Végtelenül megtisztel, és - a felelősséggel tisztában lévén - súlyosan nyomasztó, hogy a nevem egyáltalán szóba került. A döntés azonban nincs az én kezemben. Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő (...) válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok eltérő hőfokú, de világos támogatását" - nyilatkozta szerdán Surányi György a Magyar Rádiónak arról, hogy mit gondol esetleges jelöléséről a miniszterelnöki posztra.

D  TT20090122029

A nyilatkozat zavart okozott a szocialisták között, az MSZP délutáni frakcióüléséről kiküldték a szakértőket és a tanácsadókat, kizárólag a képviselők maradhattak bent. A zárt ülésen a fenti nyilatkozatot és a sajtóban arról megjelenteket elemezték, aminek a Fidesz azon álláspontjának fényében van jelentősége, hogy az ellenzéki párt hallani se akar jelöltekről, csak az előrehozott választásokat tartja megoldásnak.

Szerdán Sólyom László is megszólalt, azt mondta, szerinte az előrehozott választás jelentheti a megoldást, a Gyurcsány Ferenc által javasolt konstruktív bizalmatlansági indítványt pedig a legkevésbé demokratikus megoldásnak nevezte.

A köztársasági elnök amellett, hogy szavaival alkotmányos kötelezettségének megfelelően a demokrácia felett őrködött, politikai üzenetet is megfogalmazott, kijelentésével például eltántoríthatja Surányit attól, hogy rábólintson a jelöltségre.

Az MSZP kedd este bedobott jelöltje közben nem aratott teljes sikert a párton belül, felmerült az is, hogy Vértes Andrást csak taktikázásból emelték be a szocialisták a miniszterelnök-jelöltek háromfős listájába, hiszen személye elfogadhatatlan az SZDSZ számára, emellett Gyurcsány azt is üzenhette tagságának, hogy vagy elfogadják Surányit, vagy jöhet az előrehozott választás.

Az MSZP-frakció végül úgy határozott, hogy hajlandó támogatni mindhárom jelöltet: Vértes Andrást, Glatz Ferencet és Surányi Györgyöt. Az SZDSZ számára viszont csak Surányi az elfogadható jelölt.
Végül elmaradt a két párt között délutánra tervezett találkozó, amit a felek hivatalosan azzal magyaráztak, hogy megvan a jelölt, ugyanakkor feltehetően az áll a háttérben, hogy a zavart okozó Surányi-nyilatkozat miatt inkább kivárnak.

Közben pénzügyi körökben úgy vélekednek, hogy nem lenne rossz, ha az MSZP-SZDSZ támogatású Surányi György kormányában Bokros Lajos kapná újra a pénzügyi tárcát. Az MDF szerint ez a kombináció kizárt, Bokros vagy miniszterelnök lesz egy egységkormány élén, vagy nem vállal semmilyen posztot.

DKOKO20060316003

Surányi György várható tevékenységéről egyelőre nem lehet sokat sejteni, arra számítanak, hogy nem lesz problémamentes a viszonya a jegybankkal, azt viszont nem tudják, milyen gazdaságpolitikai programot fog megvalósítani, illetve hogy milyen eszközökkel várható tőle az egyes elemzők által most már 500-600 milliárd forintosra becsült megszorítás.

Érdekes adat viszont, hogy Surányit már 2006-ban felfedezte a jobboldal, a Nézőpont Intézet az Orbán Viktor által felvetett szakértői kormány pénzügyminiszterének javasolta őt. A három miniszterelnök-jelölt egyébként tekintélyes múltra tekinthet vissza, már 1989-ben is beleszóltak a politikába, Vértes András emellett komoly amwayes múlttal is rendelkezik.

További részleteket a kormányválságról itt olvashat.