Tarlós István azt mond, amit akar

Egy hét alatt több súlyos kijelentés is elhagyta vezető kormánypárti politikusok száját, ezeken kívül a vizsgálat tárgya alapján ide kapcsolható történéseket is észrevételezhettünk. Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, hogy felelőtlenség volt megszüntetni a sorkatonaságot. Tarlós István esztétikai kérdésbe bonyolódva jelezte, megválasztása esetén eltávolíttatná az Ötvenhatosok teréről az „ócskavas emlékművet”. A Népszava kirobbantotta a szombathelyi tízszázalékos ügyet, az ügyészség nyomozást indított. Előkerültek az esztergomi polgármester helyettesének szexfotói. A zuglói Papcsák Ferenc érdekében gyerekeket küldtek kampányolni. A Blikk azt írta, bizonyos minisztériumokaban dresscode-ot vezetnek be, a hírt később az érintettek korrigálták.

Úgy ítéljük meg, ezek olyan ügyek, amelyek felhasználásával, ravasz interpretálásával néhány évvel ezelőtt választásokat lehetett volna nyerni. A helyzet azonban mára megváltozott. Érdemi visszhangja egyik momentumnak sem lett, egy-két MSZP-közleménnyel és blogposzttal simán megúszták az érintettek a következményeket. Az embereket mintha 2010 októberében egyáltalán nem zavarná, ki mit mond. Többségük marad a Fidesz mellett, nézegetik a HUF-CHF árfolyamot, és bizakodnak, hogy előbb-utóbb tényleg jóra fordulnak a dolgok.

A macska neve

A kormánypártok közben magabiztosan menetelnek a jövő hét végi választási győzelem felé. Tarlós főpolgármester-jelölt gyakorlatilag előre ihat a medve bőrére, arról beszélhet és azt állíthat, amiről és amit jólesik neki. Amennyiben vissza nem lép, pillanatokon belül ő lesz Budapest első embere. Ha akarná, akkor sem tudná elrontani. A Medián felmérése szerint népszerűségi indexe tempósan növekszik – Schmitt Pálé is, az államfő egyenesen a miniszterelnök sarkát tapossa; ez előtt a jelenség előtt elemzőink kissé értetlenül állnak –, aminek jeleit egyébként a mindennapokban is észrevételezzük. A tudományos igényességtől elrugaszkodva osztjuk meg az olvasóval azt a benyomásunkat, hogy az utóbbi időben azok is megengedőbbek lettek Tarlóssal, akik korábban abszolút elutasítóak voltak.

Megvan a magyarázatunk. Azt vélelmezzük, ugyanaz játszódik le a választópolgárokban, ami a Fideszhez való viszonyukat is jellemzi. Úgy gondolhatják, ha már amúgy is eldőlt minden, és egyértelmű, ki lesz a főpolgármester, akkor hátha mégis jó fej ez az ember. Hátha mégis meg lehet kedvelni, vagy legalább nem muszáj annyira utálni. Ezekre a reményekre-várakozásokra erősítettek rá Tarlós e heti interjúi is – a műemlékes részt leszámítva –, amelyekben igyekezett humoros-barátságos figuraként feltűnni. Olyasvalakiként, aki fiatalon tükörtojást tett mások párnájára, és nem azért ijesztgette képviselőtársait szemüvegleveréssel, mert egy brutális rém, hanem mert az ilyesmin jót lehet nevetni. Ráadásul a macskájának is hű, milyen klassz neve van.

Hogy mindez hova vezet rövid távon, azzal kilenc nappal az események előtt tisztában vagyunk: fölényes győzelemhez. Sőt: a Gallup legújabb jelentése szerint az is egyre biztosabb, hogy a Fidesz–KDNP egyedül is kényelmes többségben viheti majd a budapesti ügyeket. Zárójelben jegyezzük meg: kell ehhez a másik három parlamenti párt gyámoltansága is. Az MSZP olyan kihívót indított harcba, aki mellett a kitartónak számító hívek sem feltétlenül tartanak ki, az LMP lendülete elfogyott, a Jobbik meg hiába reméli, hogy Északkelet-Magyarország mellett a fővárost is meghódíthatja. Bár az is igaz: okosabb, ha nem szaladunk előre, és nem jósolgatunk: nagy hiba lenne a sarlatánság bűnébe esni. Vagy fordítva.

A 89-esek és a többiek

Érdemes visszatérni fő gondolatmenetünk kiindulópontjához. Hogyan lehet, hogy a fideszes ügyek semennyire sem számítanak? Elöljáróban még nem árt felidézni ez év tavaszát, amikor az úgynevezett Kubatov-listákról szóló hírek napvilágra kerülésekor sokan azt gondolták – napokkal az országgyűlési választások előtt robbant ki mindez –, a sztori jelentős mértékben módosíthatja az eredményeket. Nem módosította.

Ha úgy tetszik, azóta semmi sem változott. Miért is? Természetesen több oka lehet ennek. Az egyik és a legnyilvánvalóbb, hogy a Fidesznek jelenleg nemcsak a fővárosban, országosan sincs alternatívája. A Jobbik és az LMP soha nem lesz váltópárt, az MSZP hitelessége pedig oly mértékben tönkrement, hogy nehéz melléállni. Amikor az MSZP bírálatot fogalmaz meg – hogy akadékoskodik-e csupán, vagy jogosan kritizál, ebből a szempontból egyre megy –, akkor még azok is elfordulnak ijedten, akik hasonlóképp vélekednek. Amikor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felszólítja a 89-eseket – értsd: a rendszerváltókat –, hogy tartsanak össze, akkor az igazi 89-esek sikítva menekülnek a közelből.

Ide tartozhat, hogy az ingerküszöbök sem ott vannak, ahol régen voltak. Az ország 2006 ősze óta túl van azon, hogy megijedjen a szavaktól. Borogattak autókat, furikáztak tankkal, lőttek ki szemeket gumilövedékkel. A szó mi ezekhez képest? Ezenfelül a politikushazugsági rekordokat sem könnyű megdönteni már, plusz ott vannak az előző kormányok apróbb-nagyobb ügyei. Budai Gyula és Papcsák Ferenc biztosok dobálóznak a százmilliókkal és a milliárdokkal, nem könnyű így ellenzékben lenni. Még egy apróság: a baloldal az elmúlt két évtizedben megszokta, hogy a média inkább barátságos hozzá, mint nem. Ez a nyomtatott sajtó nagy része esetében így is volt, ám a nyomtatott sajtó példányszáma és befolyása csökken: ma már aligha nevezhető véleményformálónak egy Népszabadság-jegyzet vagy egy Népszava-publicisztika. Ezen Szanyi Tibor különös javaslata sem segíthet sokat.

Két változat Magyarországon

Következtetésünk: 2010-ben nyugodtan beengedhetné az országba a 23 millió román vendégmunkást Orbán Viktor, kínálhatna kötelet a tehetetleneknek Kövér László, üldözőbe vehetné a szinglihordákat Mikola István – mindennek semmilyen negatív hatása nem lenne a párt és jelöltjei támogatottságára.

Persze nem lesz ez mindig így. Ezen a ponton meg is érintettük múlt heti elemzésünk egyik motívumát. Hogy tudniillik meddig tart az a Fidesz-szemszögből kegyelminek titulálható állapot? Meddig mondhat Orbán Viktor vagy Tarlós István azt, amit akar? Meddig fogják őket szeretni? Meddig fog nekik hinni a piac? (Annak ellenére amúgy, hogy az egykulcsos családi adózás bevezetésének dátumára vonatkozó nyári és e heti bejelentések között például két év a különbség. Orbán Viktor a 29 pontban kétéves átfutást, de 2011-es kezdést említett akkor, az illetékes minisztérium államtitkára hároméves programról és 2013-ról szólt most.)

Nos, ezeket a kérdéseket legjobb elemzőink sem tudják egykönnyen megválaszolni, inkább felskiccelnek két verziót. 1. Addig, amíg Orbán és csapata végzetes hibákat nem követ el, és nem teszi tönkre a dolgokat annál is jobban, mint amennyire elődeik tönkretették. 2. Addig, amíg az ellenzék valamely ereje nem lesz képes hitelesnek és erősnek lenni annyira, hogy versenyképes legyen minden tekintetben. Munkatársaink egy emberként állítják: nem lenne helyes azon vitatkozni, hogy melyik változat valóra válása lenne üdvözítő hosszabb távon.