Oszkó: Példát szeretnénk mutatni

A 2010-es költségvetés törvénybe foglalásának célegyenesében vagyunk, minden emberi számítás szerint nagy meglepetés nem jöhet. Nyáron az Országgyűlés törvényt alkotott a 2010. évi adócsomagról (ezt kiegészítette a pár hete elfogadott újabb adócsomaggal), és az átfogó, nyugdíjat, lakásügyet, valamint a szociális területet érintő kiadáscsökkentési csomagról. Hátradőlhet, hiszen minden nagyobb ügyet lényegében maga mögött tudhat?

Nem hiszem, hogy egy pénzügyminiszter hátradőlhet. Inkább időnként kiegyenesedhet. A költségvetés elfogadását valószínűnek tartom, nem feledve, hogy a minisztériumi keretszámokon belüli átcsoportosításokra még oda kell figyelni. De ezt a költségvetést végre is kell hajtani. Nem arról van tehát szó, hogy elkészült a büdzsé, és ülhetünk ölbe tett kézzel.

Ez a kormány vélhetőn négy hónapig kormányoz, utána választások, rövid ideig még ügyvezető kormányként dolgozik a kabinet, vagyis a végrehajtásnak csak a kisebb része hárul erre a kormányra. Vagy van még nagyobb ügy, amit keresztül kíván vinni?

A költségvetési fegyelem fenntartása ebben az időszakban akár még erőfeszítéseket is igényelhet. És nem csak a költségvetéssel foglalkozik a Pénzügyminisztérium: a pénzügyi szektor szabályozásával kapcsolatban számos jogszabály van a parlament előtt, ezeket decemberben fogadhatja el az Országgyűlés. Ez magában foglalja a PSZÁF működését, a banki működés szabályozását, utóbbinál meg van nyitva a hitelintézeti törvény, amellyel a fogyasztói és jelzálog-hitelezés újragombolását szeretnénk elérni, de a magánnyugdíj-pénztári szektort is érintik a tervezett változtatások.

A jegybank nemrég felvetette, hogy érdemes lenne korlátozni a hitelfelvételt, ezen belül inkább a devizahitel-felvételt. Hogyan áll ez a munka?

Szakértői szintű egyeztetés folyik ezekben a napokban is, az egyeztetések eredményét nem szeretném megelőlegezni. Terveink szerint a kormány decemberben alkothat rendeletet az ügyben.

A gyorskölcsönt nyújtó cégek máris világvégét kiáltanak, ha a tervek szerint korlátoznák a nyújtott hitelek thm-jét. A hírek szerint a mindenkori alapkamat tízszeresében határoznák meg meg a plafont.

Ebben a kérdésben is folyik szakmai vita. A Magyarországon jelen levő nagyobb gyorskölcsönnyújtó cégek olyan országokban is működnek, ahol van thm-plafon. Azért kell valahol határt szabni a gyorskölcsönök thm-jére, mert tipikusan a gyorskölcsönügyleteknél jellemző, hogy a két szereplő nem tudja ésszerű keretek közöt tartani a kockázatokat. A válság tanulsága, hogy hasonló kockázatok keretek közé szorításában az államnak is meg kell jelenni szabályozó hatóságként.

A gyorskölcsönt nyújtó cég ne kérjen túlzó, megfizethetetlen terheket a kihelyezett összeg után, a lakosság pedig ne vegyen fel olyan kondíciójú hitelt, amit nem lesz képes visszafizetni. Megtörtént, hogy külföldön tömegesen nem tudtak visszafizetni hasonlóan árazott vagy fedezet nélküli kölcsönöket a hitelt felvevők. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a szabályozással kereteket teremtsünk, de figyelni kell arra is, hogy olyan kereteket állítsunk fel, amelyek nem tesznek tönkre működőképes üzleti modelleket, és nem hajszolnak uzsorásokhoz egyébként adósságot visszafizetni képes személyeket.

Nem lenne elegendő részletesebb, közérthetőbb tájékoztatási kötelezettséget előírni a gyorskölcsönt nyújtó cégeknek?

Kell ilyen is, természetesen, de a tájékoztatási kötelezettségnek megvannak a maga korlátai, és nehezen ellenőrizhető. Az, hogy adott ügyben milyen tájékoztatás volt, azt utólag le lehet papírozni, dokumentumokat lehet lobogtatni, holott lehet, hogy nem is volt olyan tájékoztatás, amely az ügyfél döntését érdemben befolyásolta, és ezt a hatóság nem feltétlenül tudja ellenőrizni. Egy thm-plafon bármikor ellenőrizhető.

A minap jelentette be az IMF és az Európai Bizottság tisztségviselőivel közösen, hogy nemcsak a megelőző, de a most esedékes hitelrészletet sem hívja le Magyarország. Pedig az IMF, az EU és a Világbank által összedobott hitel kedvezőbb feltételű, mint egy piacról felvett kölcsön. Akkor miért nem élnek vele? Továbbmegyek: ez a lépés gesztus a leendő, a jelek szerint Fidesz-vezette kormánynak, hiszen így nagyobb összeg marad meg a hitelcsomagból?

Lehet, hogy tartalmaz egy gesztust a következő kormány felé, és ha igen, akkor remélem, ezért elrebegnek nekünk egy köszönetet, ha nem is nyilvánosan, de legalább háttérben. Ennél azonban fontosabb az a szempont, hogy az ország érdeke azt mondja, Magyarország mutassa magáról, hogy hitel- és piacképes, mert ennek az egész államadósság kamatterhére kedvező hatása van.

Tehát az IMF–EU–Világbank-hármastól lehívott kölcsön kamata valóban kisebb a piaci feltételű hitel kamatánál, de ha a piac azt látná, hogy nem vagyunk képesek piaci feltételeknek megfelelni, a piacról finanszírozni az országot, csakis az IMF–EU–Világbank-kölcsönből, akkor a teljes államadósságra nézve nagyobb lenne a kockázati felár, a kamatteher, és ez messze kioltaná a mentőcsomag kisebb kamatának előnyét. Megjegyzem, hogy ma már – éppen, mert javul a megítélésünk – a piaci finanszírozás egyre versenyképesebb.

Mi lesz azzal az összeggel, amit most nem kíván igénybevenni az ország?

Átcsoportosítottuk ezt is a következő kormány működésének időszakára. Most úgy látjuk, nem valószínű, hogy tavasszal lehívnánk az akkor esedékes hitelrészletet. A hitelcsomagból 5,7 milliárd eurónyi maradt.

A Fidesz gazdaságpolitikusaival tartja a kapcsolatot?

Tervezett intézkedésekről szoktam őket tájékoztatni, és az IMF-fel és EU-val folytatott tárgyalásokról is tájékoztatjuk őket, ahogy az összes parlamenti pártot.

A nyilvánosságnak szóló kommunikációt felejtsük el. Háttérbeszélgetéseken kaptak vállveregetést a Fidesztől?

Nem szeretnék a Fidesz nevében nyilatkozni.

A szeptemberrel záruló négy negyedévben az államháztartás finanszírozási igénye a GDP hat százalékára rúgott, derült ki a minap. Ez a szám jól szokta közelíteni a költségvetési hiányt. Hogy lesz ebből a célnak megfelelő 3,9 százalékos GDP-arányos deficit úgy, hogy közben a piaci várakozásokat is alulmúló harmadik negyedéves GDP-adat jelent meg nemrég, vagyis az arányszámot a nagy visszaesés rontja?

A harmadik negyedéves visszaesés mértéke azt jelzi, hogy a kormány által régóta várt, 6,7 százalékos lehet egész évben a gazdasági zsugorodás. A minap megjelent adat tehát nem okozott meglepetést. Ami a négy negyedéves finanszírozási igényt illeti, az magában foglalja a tavalyi utolsó negyedévet is.

Azt gondoljuk, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi hiánylefutás, tehát most év végén nem lesz annyi kiadás, mint egy éve volt. Az elmúlt évekre amúgy is jellemző volt, hogy az utolsó negyedévet terhelte például a 13. havi nyugdíj második fele, a visszamenőleges nyugdíjemelés, az egyedi jutalmazások és bérkifizetések a közszférában.

És az is szerepet játszott az elmúlt évekre jellemző év végi nagy pénzköltésben, hogy úgy érkezett decemberhez az állam, hogy maradtak tartalékok a költésre, akkor pedig, mint mindenki más, aki felfedezi, hogy maradt pénze, az állam is hajlamos volt az utolsó pillanatban költekezni. Ez az idén nem így lesz. Decemberben is azt a normális havi költési szintet igyekszünk megtartani, amely az év többi hónapjára amúgy jellemző, hogy ne sérüljön a hiánycél.

De mi erre a garancia? Miért ne lenne idén bónuszosztás, cafetériajellegű kifizetés, vagy az állami intézményeknek beszállító vállalkozók miért kapnának idén kevesebbet, mint eddig?

A kormányzati akarat és a kormányzati döntések a magyarázat. Korábban előírtuk a maradványtartási kötelezettséget a tárcáknak, zároltunk kincstári számlákat, és a nyáron felállt kincstárnoki rendszert a teljes központi költségvetési alrendszert kontroll alatt tudja tartani. A kincstárnokokon keresztül a kormány, a Pénzügyminisztérium végre is tudja hajtatni a költségvetési fegyelmet.

De a kincstárnokoknak nincs „árumegállítási” joguk, tehát nem tagadhatnak meg kifizetéseket, maximum jelezhetik az adott tárca és a pénzügyminisztérium vezetőjének, hogy valamilyen költést a tárcánál indokolatlannak tartanak.

Ez nem így van. Megakaszthatják a kifizetéseket és a szerződéskötéseket is. Ha az érintett tárca vezetőjével összetűzésbe keveredne a kincstárnok, akkor hozzám, a pénzügyminiszterhez kell fordulnia, jeleznie kell az ügyet. Ha miniszteri szinten sem jutunk dűlőre, akkor a kérdés a miniszterelnök elé kerülhet.

Volt példa rá, hogy a kincstárnokok megtagadtak minisztériumi kifizetéseket?

Kisebb összegű ügyek voltak.

Az IMF elnéző lesz, ha esetleg pár tizedponttal elcsúszunk az idei költségvetési hiányban?

Tartjuk a 3,9 százalékos GDP-arányos deficittervet. Nem puhatolóztunk a Valutaalap küldöttségénél, hogy mi lenne, ha nem jönne össze a hiánycél. Nemcsak a jelzésértéke miatt van jelentősége a hiánycélnak, hanem praktikus okokból is, vagyis az eladósodottság, a hitelesség szempontjából is.

Presztízskérdés az ön számára az idei hiánycél? Veszi a kalapját, ha akár csak egy tizedponttal elvétjük?

Ez nem személyes kérdés, de nem lenne szerencsés, ha olyan könnyelmű nyilatkozatokat tennék, hogy nem is kulcskérdés a hiánycél. Az ország elemi érdeke, hogy belül maradjunk a deficitterven. Demonstrálni kell a piacnak, hogy miután hosszú éveken át megbízhatatlan képet mutatott magáról az ország, az idén a világ egyik legmegbízhatóbb országa leszünk, és az kívánunk maradni hosszabb távon is. És az is elemi érdek, hogy az ország ne növelje tovább adósságait.

Úgy tűnik, szívügyének tekinti a Sukoró-ügyet. Miért?

A problémamegoldást tekintem szívügyemnek, nem az adott ügyet. A problémákat nem eltussolni kell. A Sukoró-ügyet a problémamegoldást, tisztánlátást megnehezítő politikai hisztéria veszi körül. A politikai kommunikáció igyekszik lehetőleg mindenkit besározni. Az utóbbi napok egyik híre, hogy állítólag én lennék a felelős a szerződés megkötéséért. Pedig még közel sem voltam a politikához, miniszterséghez, amikor az ügyletet nyélbe ütötték.

Az akkori szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő készítette elő, az MNV akkor ezért felelősséget viselő vezetőjét én egyébként különböző indokokból már nyár elején felmentettem. Azóta többször jeleztem, hogy a telekcsere körülményeit szerencsétlennek tartom, és azt tartom a legjobbnak, ha az eredeti állapotot helyreállítjuk. Ebben odáig jutottunk, hogy kiadtam egy tulajdonosi utasítást a vagyonkezelő szervezetnek, hogy adjon be kereseti kérelmet a bíróságra.

Lesz még felelősségrevonás az MNV-nél?

Ha kiderül, hogy voltak még személyek, akik hibát követtek el, akkor igen. A bírósági eljárás során több egymásnak ellentmondó értékbecslést kell ütköztetni, és meg kell állapítani, közülük melyik a helyes, és melyik helytelen. Tehát kiderülhet, hogy ki az, aki a helytelen értékbecslést adta.

Az elmúlt hetekben a Költségvetési Tanács több dologban is kritizálta a kormányt, szűkebb értelemben a Pénzügyminisztériumot. Hogy csak a nagyobb ügyeket említsem: az állami vállalatok eredményét nem tünteti fel a 2010-es költségvetési mérleg, rosszak a 2011–2012-re vonatkozó számítások, ami például egy 260 milliárdos megszorításra kényszeríthetné 2012-ben az akkori kormányt, a költségvetési kimutatásokat nem konszolidáltan készítették el, a külső tételeket helytelenül a költségvetési törvényben, és nem az államháztartási törvényben sorolja fel a kabinet. Mi lesz ezekben az ügyekben?

Komoly tartalmi vitánk nincs a Költségvetési Tanáccsal. Azt hiszem, nincs vita közöttünk abban, hogy a 2010-es büdzsé szigorú költségvetés, a számok rendben vannak, és csak olyan kisebb, technikai ügyekben vitatkozunk, hogy például a külső tételek a megfelelő törvényben lesznek-e feltüntetve.

El kell ismerni, hogy a Pénzügyminisztérium indította a költségvetési tervezést azzal a hozzáállással, hogy a Költségvetési Tanács működése elején a makroelőrejelzésekre fog hangsúlyt helyezni, és a 2010. január 1-jén életbe lépő szabályok betartását csak 2010-ben vizsgálja. Ehhez képest a pénzügyi tárca apparátusát váratlanul érte, hogy még a törvény hatályba lépése előtt apróbb technikai szabályok betartásán kellett vitatkozni.

Azonban én magam fontosnak tartom, hogy ebben az ügyben is elsősorban a megbízhatóságra helyezzük a hangsúlyt, és noha nem értettünk egyet a Tanáccsal például az állami vállalatok eredményének feltüntetése kérdésében, mert a pénzforgalmi kimutatáson kellene eredményszemléletű dolgot átvezetni, mégis azt mondtam, ne teremtsünk olyan precedenst, hogy egy megalkotott törvénybe, szabályba belenyúlunk. Inkább abban mutassunk példát a későbbi kormányok számára, hogy a Költségvetési Tanács intelmeit komolyan kell venni, be kell tartani. Ezért most ami átvihető a költségvetési törvényen a Tanács jelzéseiből, többek között a konszolidáció, a 2011–2012-es kitekintés újraszámolása, a külső tételek felsorolása, ezeket átvezetjük. Ismétlem: ez nem változtat egyetlen forintot sem a kiadásokon és bevételeken.

Több hétig folyt a pengeváltás a Költségvetési Tanáccsal, ezért az az ember érzése, mintha a minisztérium apparátusa irányítaná önt, nem fordítva.

A döntéseket én hozom meg. Olyan előfordulhat, hogy egyéni vélemények megjelennek tervezési időszakban, de a tervezés végén a döntés az enyém. Az apparátus felől kell, hogy érkezzenek szakmai koncepciók. A folyamatnak azt kell biztosítania, hogy az önálló szakmai vélemények az asztalomra kerüljenek, és azok alapján döntsek.

Ha még egyszer választhatna maga mellé államtitkárt, ismét Katona Tamásra esne a választás?

Igen. Tökéletesen kiegészítjük egymást. A tapasztalatot, az apparátussal való napi kapcsolatot és a felettesei iránti lojalitást tekintve benne megvan mindaz, ami ahhoz kellett, hogy a leghatékonyabban lássam el munkámat.

Még egy személyeskedő kérdés: tudott az adócsomagba rejtett Veres János-féle partizánakcióról?

Előzetesen nem tudtam róla, és nem voltam bevonva a döntéshozatalba. De az előkészítés tudomásom szerint teljesen szabályosan történt. Két kormányülés között megjelent egy kormányálláspont ebben az ügyben, miszerint a kormány támogatja az ominózus indítványt.

De mégis csak az adócsomaghoz nyújtotta be – történetesen az ön elődje – a sztrádatörvényt módosító indítványt. Márpedig az adócsomag gazdája a Pénzügyminisztérium, ön terjesztette elő az adócsomagot a parlamentben. Innen nézve még inkább furcsa a helyzet, hogy önt megkerülve adták be a szóban forgó javaslatot.

Ez a kérdés elsősorban az útberuházásokért felelős szakminisztériumot és a Miniszterelnöki Hivatalt érinti. Úgy értelmezem az elfogadott módosító javaslatot, hogy az költségvetési előirányzatokat nem változtat.

De hát többe kerül megépíteni húsz kilométert sztrádaként, ahogyan Veres és társai javasolták, mint autóútként.

A 2010-es büdzsében az útkassza előirányzatát ez a módosító indítvány nem változtatta meg.

De az útkassza felülről nyitott előirányzat, vagyis nem is kell előirányzatot növelni ahhoz, hogy a kifizetés túllépje az előirányzatot.

A kötelezettségvállalásokat ezután is ellenőrzik a kincstár és a kincstárnokok.

De mégis, a költségvetésért felelős miniszterként kell, hogy legyen önnek beleszólása ilyen, a kiadásokat érintő ügybe.

Nem lehet ilyen intézkedést úgy végrehajtani, hogy ne kerüljön az ellenőrzésem alá. Nem tartok attól, hogy jövőre az útkasszából olyan kifizetések lesznek, amelyek felett a Pénzügyminisztériumnak nincsen kontrollja.

Visszatekintve az elmúlt bő fél évre, nagyjából erre számított, amikor elvállalta a pénzügyminiszteri posztot?

Alapvetően igen.

Miben csalódott?

Komolyan nem csalódtam semmiben. Mielőtt elfogadtam volna a felkérést, próbáltam felkészülni, magam elé képzelni, milyen lesz az, amikor az ellenzék támad, és nem válogat a politikai eszközökben. Ebben a tekintetben nem számítottam jobbra, de rosszabbra sem, mint ami történt. Lelkileg ez a legnehezebben feldolgozható része a munkának. Nem a legjobb szó a csalódás, inkább rossz érzést okoz a politikai kommunikáció, annak a stílusa. Ez sokat tud rontani akár a kormány teljesítményének megítélésén is.

A politikai kommunikáció, játszma belehajszolta valamibe a kabinetet, vagy csak a teljesítmény értékelését torzította?

Nincs szó arról, hogy megkötötte volna a kezünket. De ha kevesebb vita folyt volna – és folyna most is – arról, hogy milyen válságkezelésre van szüksége Magyarországnak, mileyn pénzügyi kormányzást lehet vinni, akkor talán a társadalom is jobban értené, mi zajlik az országban. A politikai kommunikáció sokszor éppen azt célozza, hogy a lakosság ne értse, mi zajlik körülötte. Ez nem válik az ország javára. Ez zavar, de nem lepődtem meg, ugyanezen a szinten zajlottak a politikai viták eddig is.

Mi az, ami úgy történt, ahogyan elképzelte?

Azt a válságkezelést vittük végig, amelyet a kormány felállásakor elterveztük, és nagy pontossággal sikerült a terveket megvalósítani. Kevés olyan eset volt, amikor váratlan vitába bonyolódtunk.

Mivel elégedett?

A kormányt támogató pártok részéről valamelyest kevesebb megértésre és több feszültségre számítottam. Persze, olykor vannak vitáink, de kormányzásunk idején a támogató pártok nagy politikai fegyelmet tanúsítottak. Kellemes csalódás volt, hogy politikailag érzékeny lépések mögé is felsorakoztak.

Ellenpéldának ott van a vagyonadó ügye, a kormány eredeti terve nagy felzúdulást váltott ki a szocialista képviselőkből, és a parlament által elfogadott törvény elég távol áll az első változattól.

Egy dolog volt, ami nem a tervek szerint alakult, az, hogy a szakmai vita a nyilvánosság előtt zajlott. Ez okozhatta azt az érzetet sokakban, hogy a kormány visszatáncolt az első elgondolásából. Ha a kormányzás első napján kiterítettük volna a lapjainkat, és kijelentettük volna, hogy a Reformszövetség által javasolt, harmincmilliós értéket meghaladó ingatlanokat érintő vagyonadóztatást kívánjuk megvalósítani, nem sokan hitték volna el, hogy sikerrel járhatunk. Ehhez képest a végeredmény lényegében ezt a koncepciót tükrözi.

A jövő évi költségvetésbe céltartalékként beépített 125 milliárd forint szolgált arra, hogy a kormány megnyerje magának a szükséges támogatást a parlamentben? Erről a 125 milliárdról mondta azt Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke, hogy ez voltaképpen egy alkudozási tartalék volt.

Másképp látom. Több mindennek szerepe volt abban, hogy pragmatikus vitákat lehetett keresztülvinni ilyen rövid idő alatt szakpolitikai-pénzügyi kérdésekről. Egyrészt, ennek a kormánynak a tagjait vagy azok közül sokakat nem tekintettek politikusnak, minket szakértőkként fogadott el az MSZP-frakció. Nem várta el tőlem a szocialista képviselőcsoport, és gondolom, más szakértő minisztertől sem, hogy minden esetben politikai szempontokat fontoljunk meg.

Másrészt válság volt, válság van, és a politikusok megértették, hogy krízis idején bizonyos fájdalmas intézkedéseket gyorsabban kell meghozni, és fegyelmezettebben kell végrehajtani. Harmadrészt, világossá tettük az elején: ha meghozzuk a fájdalmas kiadáscsökkentési intézkedéseket, akkor a forint árfolyama erősödik, és kiszámítható pályára áll, akkor aztán elindulhat egy kamatcsökkentés, akkor feléleszthető az állampapírpiac, csökkenő hozamszintre lehet számítani, majd a kockázati besorolásunk egyre javulni fog.

Ezek pedig így jöttek szép sorban, és jó fél éve már lényegében a Valutaalap és az Európai Unió pénzügyi segítségét sem vesszük igénybe. Innen kezdve volt súlya a szavunknak, és el tudtuk fogadtatni a minket támogató pártokkal, hogy miért fontos a szigorú költségvetés.

Az, hogy a költségvetést úgy készítettük el, hogy bizonyos intézkedésekre tartalékot tartalmazott, ez a dolog természetes velejárója. És összefügg azzal is, hogy a költségvetési törvényjavaslatot a szokásosnál pár héttel korábban nyújtotta be a kormány a parlamenthez. Addigra a közszféra bérkiegészítéséről nem volt megegyezés, a gyermekétkeztetést nem tudtuk véglegesíteni akkorra, a távhőáfáról tudott volt, hogy akkor lehet kulcsot mérsékelni, ha a költségvetés más tételeiről meg tudunk egyezni és nem veszélyezteti a hiánycélt.

A költségvetési tárgyalási sorozatot csak így lehetett végigvinni. Nem politikai engedményeket tettünk. Olyan intézkedéseket hoztunk meg a tartalékból fedezve, amelyeket elve beterveztünk, vita arról volt, hogy mennyit lehet rá költeni. Az a módosító indítvány egyébként, amely a céltartalékból csoportosított át a stabilitási tartalékba húszmilliárd forintot, nem keltette fel senki érdeklődését, holott valójában a parlamenti tárgyalás alatt a büdzsé tartalékai nőttek.

Mihez kezd a választások után?

Nem tudom megmondani. Az elmúlt bő fél évet azzal kellett töltenem, hogy kizárólag a pénzügyminiszteri munkával foglalkozzam. Csak az utolsó hónapokban foglalkozom a hogyantovábbal. Azt azonban határozottan tudom, hogy mit nem kívánok csinálni: biztosan nem akarok politikával, kormányzati munkával foglalkozni. Válságkezelésre szerződtem. A válságkezelés nagy része ez alatt az egy év alatt lezajlik, ezért tiszta lelkiismerettel fogok felállni a székemből, és remélem, úgy érezhetem majd, hogy vállalásaimat teljesítettem. Szeretnék visszatérni az üzleti szférába. Hosszabb távon, különösen jelen minőségében a politika nem vonz.

Hát akkor itt van, lehetne min javítani.

Mi most igyekszünk javítani. Sok mindent – személyes egzisztenciát, reputációt, semlegességet, nyilvánosság előtti háborítatlanságot – áldozunk azért, hogy akár csak egy jó összehasonlítási alapot teremtsünk az utánunk következőknek. Bízom benne, hogy a későbbi években erre a kormányra majd úgy fognak emlékezni, mint egy higgadtan kommunikáló, az intézkedései mellett kiálló és elmagyarázni igyekvő kormányra, amely nem feszültséget akart generálni, a problémákat nem előidézni vagy politikai célokra használni, hanem megoldani kívánta, és igyekezett a nehéz helyzetben, válság közepette a lehető legnyugodtabb életkörülményeket teremteni, és közéletet, közhangulatot fenntartani. Ha ezzel már tudtunk valamit teremteni, egyfajta tendenciát kialakítani, az akár pozitív hatással lehet a későbbiekre is.