Kiderült, hogy egy 900 éve mumifikálódott szerzetes van egy Budapesten kiállított szoborban
Nem elég, hogy pár napja egy 200 éves, lótuszülésben mumifikálódott szerzetest találtak Mongóliában, majd a dalai láma orvosa azt mondta róla, hogy nem halt meg, csak nagyon mélyen meditál, most kiderült, hogy egy olyan Buddha-szoborban, ami jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban nézhető meg, egy 900 éves mumifikálódott szerzetest találtak.
Kiss-Stefán Mónika, a múzeum Múmiavilág című kiállításának sajtószóvivője a Blikknek elmondta, hogy a Buddha-szobrot egy holland magángyűjtő vette meg Kínából, majd odaadta az Asseni Drents Múzeumnak, ahonnan Budapestre érkezett. Mielőtt kiállították volna, a szakemberek egy CT-vizsgálatnak vetették alá, így derült ki, hogy egy szerzetes múmiája van benne.
A test az önmumifikálásnak köszönhetően konzerválódott: a szerzetesek életük végének közeledtével, speciális étrenddel készítették fel magukat a halál utáni Nirvánára. A kiszáradt testet agyaggal fedték be, védő lakkréteggel vonták be, majd bearanyozták.
Azt hiszem, hogy ezek után soha, de soha többet nem fogok tudni úgy nézni a Buddha-szobrokra, ahogy eddig.
Frissítés: A Robs Webstek decemberi cikke beszámol arról, ahogy a szobrot CT-vel megvizsgálták, a cikk szerint DNS-vizsgálatot is végeztek rajta, és azt feltételezik, hogy az 1100 körül született szerzetes a híres Licsuan pátriárka volt, szóval mégsem Buddha-szoborról van szó. A múzeum múmiakiállításáról itt írtunk korábban riportot.