Rózsa
17 °C
27 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egyik New Jersey-i vasútállomáson szolgáló Victor Ortiz augusztus 26-án riasztást kapott, hogy egy férfi fekszik a vasúti síneken. A rendőr odament, és megpróbált segíteni, a férfi azonban nem akarta hagyni, hogy kihúzzák a sínekről, aminek majdnem az lett a következménye, hogy a rendőrt is magával rántotta a halálba. Szerencsére Ortiz erősebbnek bizonyult, és mint ahogy az alábbi videón is látszik, tizedmásodpercekkel a száguldó vonat előtt megmentette a síneken fekvő férfi életét. (CBSNews)

  • Nemrég már a szintén argentin pápa is szólt neki, hogy ismerje el a futó kapcsolatokból született gyerekeit, ezt most meg is tette Diego Juniorral, aki szintén focista, Olaszországban játszik egy alsóbb ligás csapatban. 

    Az MTI híre szerint együtt töltöttek egy hétvégét Buenos Airesben, ami után a futball-legenda azt mondta: 

    "Tiszta apja ez a fiú" 


    Nagy buli volt amúgy, mert meghívta 18 éves lányát, a szintén házasságon kívül született Janát is.

    Maradona eddig az 1984-től 2004-ig tartó házasságából ismert el két lányt, Dalmát és Gianninát. Három évvel ezelőtt egy kapcsolatából megszületett ötödik gyermeke is, Diego Fernando. 

  • Volt egyszer egy kisfiú, aki egy igazi motorról álmodott. És ahogy a gyerekek általában, az álmát meg is rajzolta szépen, viszont ő itt nem állt meg: a rajzot belerakta egy üvegbe és bedobta a Dunába, hátha valóra válik az álom

    14089440 1136423876403346 1749706634 n
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    A palack pedig nagyon jó emberekhez került: Eszterhez és családjához, akik vették a fáradtságot és keresni kezdték a kisfiút. Így jutott el hozzám a történet, az Indexen keresztül pedig a kisfiú anyukájához. És nem fogják elhinni, mi lett a történet vége. Igen, egy igazi motor! De mesélje el Eszter, mi történt:

    "A képet a rajzról feltöltöttem az egyik legnépszerűbb közösségi oldalra, ismerősök tanácsára csatlakoztam a Pesten Hallottam csapatához és itt is közzétettem a képet. Eszméletlen tempóban jöttek a lájkok és a megosztások, hozzászólások. Ez úton szeretném megköszönni a megosztóknak, támogatóknak és azoknak az újságíróknak, akik megosztották online hírportáljaikon és mindazoknak, akik támogattak és hittek abban hogy megtaláljuk Ármint. Több,mint 4000 megosztás történt a rövid idő alatt. Ármin anyukája az Index által posztolt cikket találta meg, eztután felvettük a kapcsolatot és meghívtuk Ármint és családját augusztus 20-ra a dunaföldvári Szent István napi mulatságra, hogy egy felejthetetlen élményt adjunk a rajzolónak, ahogy ígértük."

    14044925 1371403339536831 2046992205 o
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    "Ármin tiszteletére Budapestről érkezett két motoros név szerint Isza Dávid és Vincze Boskó Krisztián, akik a megosztásban kommentálva ajánlották fel, hogy ha megtaláljuk szeretnének örömet okozni és viszik egy kört a motorjaikon. Győrből is érkeztek, hogy csodásabbá tegyék e napot : Szalai Dóra, Benkovics András, Horváth Attila, Karácsonyi Attila, Parádi Sándor  Gyula. A dunaföldvári meglepetés szervezésében segített Szer Noémi, aki elintézte, hogy bekerüljünk a programba és színpadon a közönséggel megosztva előttük kaphassa meg a meglepetést. Délután 4-kor felmentem a színpadra és pár mondatban összefoglaltam a történetet, az ajándék átadását a motorosok bevonulása koronázta meg. Felhívtam Ármint és családját a színpadra és apukám átadta az ajándékot egy igazi motort" 

     ,,Amikor te is felnőtt leszel és sikeres, ne feledd, hogy egyszer neked is nyomodba eredt a szerencse.” - mondta a kisfiúnak Eszter édesapja, Árvai László, aki nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre és aki az ajándékot is biztosította.

    a rajz
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    Ez volt a rajz, ami a kisfiú szerencséjét hozta.

  • A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy szomszédban zajló építkezés közben átütötték egy négyszintes társasház egyik harmadik emeleti lakásának főfalát a IX. kerületi Sobieski János utcában. 

    A bajt csak tetőzte, hogy három köbméternyi beton folyt be és három köbméter tégla omlott be a lakásba. A födém jelentős megterhelése miatt a tűzoltók megkezdték a lakás alatti ingatlanok kiürítését, és tizennyolc lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát.

    A közműszolgáltatók szakemberei is a helyszínre érkeztek, egy statikus is megnézi majd a helyszínt.