120 éve forog az Óriáskerék a bécsi Práterben
120 évvel ezelőtt, 1897. július 3-án emelkedtek először a magasba a bécsi Óriáskerék gondolái. Már az engedélyezése sem volt zökkenőmentes, többször le akarták bontani és egyszer ki is gyulladt – ma mégis az osztrák főváros egyik jelképe, írja az Eurocomm hírügynökség.
"Áprilisi tréfa, vagy mi ez?" – kiáltott fel a legenda szerint a bécsi építési hatóság vezetője, amikor belenézett az Óriáskerék terveibe, amelyet I. Ferenc József császár trónra lépésének 50. évfordulója alkalmából akartak felállítani a Práterben. A 64 méter magas konstrukcióra már az első nap tízezren szálltak fel rá, hogy megcsodálják Bécs panorámáját.
1944. szeptember 16-án az Óriáskerék mind a 30 gondolája megsemmisült, amikor a szomszédos kilátóvonatról átterjedt a tűz az attrakcióra. A 2. világháború után ismét szóba került a lebontása, de olyan sok pénzt emésztett volna fel, hogy inkább újjáépítették az akkor már műemlékvédelem alatt álló szerkezetet.
2002-ben az egész szerkezetet felújították, 2016-ban pedig 3 millió eurós ráfordítással lecserélték az 1947-ből származó gondolákat. Az újak már klimatizáltak illetve fűthetőek, és négy helyett hat ablakuk van, akárcsak az eredetieknek. A budapesti Vidám Park bezárásakor készített bécsi videónkban mi is teszteltük a Práter óriáskerekét is:
A budapesti Vidám Parkban is volt óriáskerék. A 31 méter magas, szovjet gyártmányú Panorámakereket 1974-ben helyezték üzembe. A Budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án végleg bezárt, azonban a műemlékké nyilvánított faszerkezetű hullámvasút, a lovas körhinta és a Barlangvasút mellett kérdéses volt, hogy az óriáskerék megmarad. Noha az évente hivatalosan felülvizsgált és rendszeresen karbantartott kerék még hosszú ideig szolgálhatta volna a közönséget, 2014 elejére szétbontották és ócskavasnak eladták.
A szovjet gyártó óriáskerekei sokfelé megtalálhatók, a budapestivel szinte teljesen megegyező áll lassan 30 éve Pripjaty elhagyott városában minden karbantartás nélkül, áll a wikipédián.