Mihály
10 °C
25 °C

A Ferrarival aggódik a Forma-1

2016.02.27. 00:29
Szünetet tart a tesztelésben a Forma-1, az első hétnek vége, kedden folytatják a csapatok a felkészülést Barcelonában. Mit láttunk eddig, és mit lehet ebből leszűrni?

Teljes következtetéseket majd csak jövő pénteken érdemes levonni, mivel a második hétre újításokat hoznak az istállók, és akkorra állnak össze általában a gépek - ha minden jól megy -, de néhány dologban már biztosak lehetünk.

Először is abban, hogy a Mercedes piszok erős. Fernando Alonso mondta azt, hogy

erősebbek, mint az előző két évben,

amikor mindent megnyertek. Már mostanáig annyit teszteltek, hogy világbajnokuk, Lewis Hamilton nem is akarta elhinni. Annyit, hogy egy versenyző egy teljes napotnem is bírt ki a kocsiban fizikai fájdalmak nélkül, ezért a harmadik és a negyedik napon jobbnak látták megfelezni a terheket Rosberg és Hamilton között: nagyjából két és fél-két és fél versenytávot hajtottak az első napjukon, ami egy ilyen kocsiban szinte kínzás még az ő edzett testüknek is.

 

Összesen 675 kört tettek meg a W07-es modellel, testvériesen elosztva, 332-t Rosberg, 343-at Hamilton. Ez több mint tíz Spanyol Nagydíj versenytáv, 3000 kilométer négy nap, pontosabban 32 óra alatt.

Ilyen megbízhatóság már szinte nincs is, hiszen a kocsinak semmi problémája nem akadt közben.

Reményt adhatna az ellenfeleknek, hogy Rosberg legjobb körideje csak a nyolcadik, Hamiltoné a tizenkettedik helyre volt jó az összesítésben, de csak meg kell nézni, hogy milyen gumi volt az autójukon, és azonnal szertefoszlik minden. A Mercedes ugyanis nem használta a három leggyorsabb gumit, a lágyat, a szuperlágyat és az idén újonnan bevezetett ultralágyat, csak a közepes és a kemény keverékkel körözött.

Rosberg rekordja így lett 1:24.8 a közepes gumival, amiből óvatos becslések szerint lejönne egy másodperc a lággyal - 1:23.8 -, még egy másodperc a szuperlággyal - 1:22.8 - és még egy másodperc az ultralággyal - 1:21.8. Az összesített leggyorsabb, a ferraris Sebastian Vettel ideje 1:22.810 volt az ultralágyon.

Fontos megjegyezni, hogy ez egyelőre csak becslés, akadhatnak gondjaik a lágy gumikon, bár az igen váratlan lenne.

Lényeg, hogy a Mercedes nagyon jól áll, annyira, hogy már a második naptól kezdve új alkatrészeket kezdett kipróbálni az alapgépen, a negyedik napon pedig az egyik legfontosabb részét, az orrkúpját is lecserélte.

Mindezek miatt hiába nyert meg a négyből három tesztnapot a Ferrari - kétszer Vettellel, egyszer Raikkönennel -, izgulhat, mire lesz elég a teljesítménye, ha a Mercedes száz százalékra kapcsol.

Az olaszoknál abban reménykedhetnek, hogy az első héten még ők sem mutattak meg mindent, és Vettel csúcsideje sem teljes gázon jött össze. Nincs hurráoptimizmus náluk, leginkább azt hangoztatták, hogy több kört szerettek volna megtenni. 352 körrel ugyanis csak a hatodik legtöbbet futották, ami kb a fele a Mercedes köreinek. Raikkönen kisebb technikai gondok miatt mindkét napján sok időt veszített, órákon át bajlódtak a boxban, amíg meg tudták oldani.

Hétfői elemzésünkben azt pedzegettük, hogy két nagycsapat valószínűleg kiheveri tavalyi erős visszaesését, és újra felzárkózik az élmezőnyhöz, ez volt a Red Bull Racing és a McLaren-Honda.

Négy nap után a Red Bullnál tartjuk ezt a megállapítást, Ricciardo negyedik ideje annyira nem támasztja ezt alá, de hogy folyamatosan tudtak menni, és nem volt gondjuk a technikával, az igen.

Az RBR egy biztos alapot keresett a héten, úgy tűnik, ez megvan, lehet rá építeni a továbbiakban.

A McLaren-Hondával viszont valószínűleg melléfogtunk, amikor az első nap után dicsértük. Utána ugyanis Buttonnal, majd Alonsóval is bizonytalankodott, a spanyol a teljes csütörtökjét elveszítette, mert a hűtőben egy szivárgást nem tudtak egy egész nap alatt sem megoldani.

A McLarennek így jól is jön, hogy a hétvégére lekötött két filmforgatási napot Barcelonában, így még 100-100 kilométert körözhet - lebutított gumin -, amíg a többiek pihennek. A két nap alatt fixálni akarják a problémákat, hogy aztán kedden ők is a Red Bulléhoz hasonló alapról indulhassanak.

A 257 körükkel ettől még nagyon messze vannak, mutatja ezt az is, hogy ez csak hárommal több, mint amit az F1 legkisebb csapata, a Manor-Marussia össze tudott hozni. Őket is csak azért előzték meg, mert a Manor újonca, Rio Haryanto kétszer is kicsúszott a kocsival, értékes időtől fosztva meg a csapatot.

A barcelonai teszt első négy napja, pilóták és időeredmények (soft=lágy)
A barcelonai teszt első négy napja, pilóták és időeredmények (soft=lágy)

Nem nagy csapat, de lehet, hogy az idén közöttük lesz a Force India, ami a Mercedes-motort továbbra is remekül használva megnyerte a harmadik napot, ráadásul egészen versenyképesnek tűnő idővel. Nico Hülkenberg 1:23:110-et futott, ami pont két tizeddel gyengébb Vettel csúcsánál, csakhogy amíg a Ferrarin ultralágy gumi volt, a Force India-Mercedesen csak a szuperlágy.

Ennél is jobb hír, hogy nem volt technikai problémájuk, az autó remekül ment négy napon át Sergio Perez, Hülkenberg és a tesztpilóta, Alfonso Celis keze alatt is. A 333 körük nem túl sok, de nem is sokkal kevesebb, mint a középmezőnyé átlagban, minden más több mint ígéretes.

Amit a tesztek felénél pozitívumként még meg kell említenünk, az a Toro Rosso-Ferrari 447 köre. Fontos tudni, hogy a legtöbb ellenféllel szemben ez nem egy tavalyi gép továbbfejlesztése, hanem egy szinte teljesen új konstrukció. Renault-motorról ugyanis Ferrarira váltottak a télen, de az utolsó pillanatban, amikor még át lehetett tervezni a kasztnit az olasz motorra.

A második napon erősen akadozott is a bejáratás, utána viszont annyira belelendült Max Verstappen és Carlos Sainz Jr., hogy a második legnagyobb távot tették meg. Majdnem száz körrel többet a Ferrarinál. A holland 11. ideje sem rossz, pláne, hogy közepes gumin jött össze. 

Az STR11-ben sok lehet, továbbra is tartjuk, a szezon meglepetése lehet ez a projekt, a Force Indiával párban.

Keddig tehát csak a McLarennel találkozhatunk a pályán, de az is nehézkes, mert a privát gyakorlásuk nem lesz nyilvános. Keddtől viszont újra mindenki pályán, sőt, most már tényleg mindenki, mert aznap reggel bemutatják az utolsó, még hiányzó 2016-os gépet, a Sauber-Ferrarit is. Így már ők sem a tavalyival mennek, mindenkinek meg kell mutatnia, vagy legalábbis sejtetnie, mit tud.

Csapatonkénti összesített lista

                                         H        K         SZ    CS        

Mercedes    675 kör    156    172     162   185
Toro Rosso    447           55    161     121    110        
Sauber         432           115    88     108     121        
Williams       377            80    134    109    54        
Red Bull        369            87    112    74      96        
Ferrari          353             69    126    78      80        
Renault        343              37    42    111    153        
Force India   333             58    101    99    75        
Haas             281              31    82    79      89        
Mclaren       257              84     51    119     3        
Manor         254              54     71    78       51        

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!