Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

A Fradi új elnöke Churchill-lel példálozik és Furulyást már nem tartja úrnak

2006.09.27. 15:38
Az elmúlt évekhez képest egy teljesen más hangulatú közgyűlésen választott elnököt a Ferencváros. Elmaradt a sárdobálás, a titkolózás és a sajtó jelenlétében választották meg az új elnökséget és Dámosy Zsolt személyében az új elnököt.

"Lajos meddig értek rá? Fél egyig? Addig végzünk" - mondta Springer Miklós, a Ferencváros küldöttgyűlésének levezető elnöke a klub tisztújító közgyűlésén, miután a kézilabdások jelezték, hamar kell elmenniük.

A szokásos számtalan szavazás

Előtte azonban a magyar gyakorlathoz (MLSZ, MOB) hasonlóan számtalan szavazáson döntötték el, hogy nyílt vagy titkos voksolás legyen az elnökség összetételét illetően, illetve további szavazások során dőlt el, ki legyen a mandátum vizsgáló bizottságban, ki vezesse és ki ellenőrizze a jegyzőkönyvet. Nem mellékesen hosszú évek óta ez volt az első olyan közgyűlés a zöld-fehéreknél, melyen nem úgy kezdték, hogy a sajtó nélkül akarnak tanácskozni.

Springer, - aki nem mellékesen a klub alapítójának unokája - ezután ismertette a három napirendi pontot, melyek közül az első arról szólt, visszahívják az elnökség egyetlen még hivatalban lévő tagját. Szabó István, a jégkorongozók képviselője rövid kortesbeszédet mondott, mely azonban nem hatotta meg a jelenlévőket, és döntő többséggel visszahívták őt.

Gyors szavazás, gyors eredmény

Ezután jött a nap talán legérdekesebb része, melynek során új elnökséget választottak. Miután felsorolták a tizenöt jelöltet, akik a tizenegy elnökségi tagra pályáztak, Dámosy Zsolt nemes gesztust tett és beajánlotta az alig három napja feltűnt Bácsalmási Ottót, aki több százmilliós gyorssegélyt ígért a klubnak, elnökké választása esetén. (Ehhez persze kellett Wiesner Tamás is, aki mint küldött, jelölhette Bácsalmásit.)

Rövid vita után, melyben kissé nehezen döntöttek, meddig szóljon az új elnökség időtartama aztán kialakult annak összetétele. Ennek értelmében a kétfordulós választás eredményeként az egyesület vezető testületébe, melynek mandátuma 2007. január 31-ig szól, Balogh Ákos, Boros Bánk Levente, Dámosy Zsolt, Hermány Csaba, Kassai György, Kévés György, Kruj Iván, Lányi István, Sipos Jenő, Rieb György és Takács Tibor került be. Az egyesület tiszteletbeli elnöke 94 százalékos támogatottsággal Albert Flórián, akinek mandátuma korlátlan ideig szól.

Dámosy egyhangúlag

Dámosi, aki Dámosy
A Fradi új elnöke személyi kérdésekbe, változásokba nem akart belemenni, de tény, több helyen is változtatni kell a klubházon belül. Miután kiderült, kik kandidálnak az elnökségi helyekre, megszavazták, kik is legyenek tagjai az elnökségnek. Amíg azonban az első alkalommal jól írták Dámosy nevét, másodjára sikerült i-vel írni..

Ez azt is jelentette, nem került be többek között a milliókkal dobálózó Bácsalmási, a klub egykori olimpiai bajnoka Sike András és a kerékpárosok jelöltje Bodnár József, a futballcsapat egykori masszőrje sem.

A folytatásban a tizenkét tagú elnökség összeült és hogy ne tartson sokáig a rögtönzött elnökségi, Sipos Jenő lemondott elnöki jelöléséről, minek folytán a tagok egyhangúlag magszavazták Dámosy Zsoltot a klub elnökének.

Most csak a Fradi számít

A sportban eddig az ökölvívás és az amerikai futball terén bizonyító Dámosy gyors székfoglalójában megköszönte a bizalmat, hiszen gyerekként álmában sem gondolta, hogy nemcsak mint szurkoló vehet részt a legnépszerűbb klub életében. Egyéb üzleti és sportbeli vállalkozásai közül az elkövetkezendő négy hónapban mindent félre tesz, csak a Fradi létezik számára, csak ezzel foglalkozik.

Ugyanakkor nem igérhet mást, mint Churcill a második világháborúban, vért, verejtéket, könnyeket. "Hihetetlen, hogy egy angol ember hatvanöt évvel ezelőtt már látta a Fradi helyzetét, és megmondta, csak egyesült erővel mehetünk előre" - mondta az elnök.

Azonnali átvilágítás, gyors segytség

Az elnökválasztás utáni rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, azonnal átkell világítani a klubot, hiszen a mindenki által ismert 800 milliós adósságnál csak több lehet. Emellett bárkivel kész leülni tárgyalni, aki segíteni szeretne, de az elmúlt időszakban a felelőtlen ígérgetések megzavarták az emberek fejét. Ugyanakkor csak és kizárólag olyan üzletet hajlandó kötni, mely a klubot ténylegesen segíti.

A Fradi folyamatban lévő pereiről nem kívánt nyilatkozni, hiszen nincs teljesen tisztában az ügyekkel, ugyanakkor elődjét, Ináncsy Miklóst megvédte, mert véleménye szerint nem ő a felelős a kialakult katasztrofális helyzetért, míg az őt megelőző Furulyást egyre kevésbé nevezné úrnak.

2007-re új terv, 2010-re BL

"A Katolikus egyház és a két nagy párt kivételével nincs még egy olyan dolog, ami ennyire összetartja az embereket" - mondta Dámosy, aki bízik benne, 2007. január 31-re kész lesz a klub túlélési terve, egy tiszta képpel lelesz zárva a múlt, és tiszta képet láthatnak a jövőről is. "Ehhez elsősorban alapszabály-módosításra van szükség és akkor nem álom, hogy 2010-re már a Bajnokok Ligájában szerepel a labdarúgócsapat" - vélte az új elnök.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!