Lerobbant állapotban érkezett meg a Rock Band című rockbandaszimulátor az Index szerkesztőségébe: a gitárkontrollereket lemerült elemmel, a dobkontrollert eltörten és megragasztva, a dobozokat lerongyolódottan kaptuk meg. Látszott, hogy sok helyen járt már a játék, ami nem csoda: valószínűleg csak néhány, internetről berendelt darab található az országban, a Rock Band ugyanis hivatalosan nem jelent meg nálunk.

Ez egyrészt azért furcsa, mert Amerikában már a második rész arat éppen szép sikert, másrészt azért, mert a másik nagy zenészjáték-sorozat, a Guitar Hero második és harmadik része (az előbbit tavaly teszteltük) itthon is megvásárolható. Igaz, kicsit drága szórakozás, húszezer forint fölött lehet hozzájutni, a Rock Band pedig még ennél is többe kerülne – Amerikában 160-170 dollárért vesztegetik –, valószínűleg ezért nem forgalmazzák itthon (egyébként Európa boldogabbik felén is csak több mint fél évvel az amerikai premier után, idén május végén jelent meg).

Négyen még jobb

A borsos ár oka, hogy míg a Guitar Hero-játékokban csak egy gitár alakú irányítókütyüt, vagyis gitárkontrollert kap a játékos a program mellé, addig a lerongyolódott dobozból egy összeszerelhető dobkontroller és egy mikrofon is előkerül. Az Xbox 360-ra, PS3-ra, PS2-re és Wii-re megjelenő Rock Band nagy újítása ugyanis ez volt 2007 őszén: a játékos már nemcsak szóló- és basszusgitárosként, hanem dobosként és énekesként is eljátszhatta a játék repertoárján szereplő világsztárok számait.

A játékmenet váza azonban semmit nem változott az első konzolos Guitar Hero (2005) vagy akár a műfaj távol-keleti játéktermekben történt megszületése (1998) óta: miközben szól a dal, minden hangszerhez külön sávban színes bigyók száguldanak lefelé a kijelzőn. Amikor ezek a képernyő aljához érnek, a Fender Stratocastert formázó gitárkontroller nyakán a megfelelő színű gombokat le kell nyomni (vagyis lefogni a húrokat), majd a kontroller közepén levő gombot lepöccinteni (vagyis pengetni). A dobkontrolleren a színekkel egyező tamokat kell ütemre püfölni, illetve néha jön egy hosszú narancssárga csík, ekkor a lábdobot imitáló pedálra kell rátaposni. A mikrofon mögött álló önjelölt rocksztár dolga pedig önfeledt karaokézés: a képernyő tetején fut a dalszöveg, és a játék ugyanitt jelzi, hogy megfelelő hangmagasságban énekel-e a játékos.

A Muszty-Dobay gitáriskola első leckéjét idézően primitív játékmenet akkor válik élvezhetővé, amikor az ember már kicsit belejön a játékba és létrejön az illúzió, hogy a játékos zenél (ehhez persze az is szükséges, hogy a színes bigyók a dal ritmusához igazodva érkezzenek). Négy ember esetében ez már elég nagy élmény, ha mindenki ura a saját hangszerének (ha nem, akkor a dalban hallani a félrepengetéseket és -dobolásokat, súlyos bénázás esetén pedig a közönség kifütyüli a bandát). A Rock Band éppen ezért ver rá kicsit a Guitar Heróra: a rivális sorozatban ugyanis egyelőre csak két gitáros kísérheti Axl Rose-t, Lemmyt és a többi rocklegendát. Az Index – rockbandaszimulátorokban többnyire járatlan – munkatársainak azonban néha a négy kontroller is sok volt, mint arról az alábbi, roppant kínos öniróniától sem mentes videó tanúskodik. Ahogy Ford Fairlane mondaná, Keith Richards forog a sírjában, pedig a fószer még nem is halt meg.

Egy színpadon Kurttel

Aki rákattan a Guitar Heróra vagy a Rock Bandre, előbb-utóbb megkapja (ha máshonnan nem, a South Park egyik epizódjából), hogy ennyi erővel vehetne egy gitárt is, és megtanulhatna azon játszani. Ez éppolyan butaság, mintha például egy Need for Speed-rajongónak azt mondanánk, hogy ennyi erővel beülhetne egy igazi sportautóba is. A zeneszimulátorok is csak annyit tesznek, mint más játékműfajok: gombokhoz és billentyűkhöz igazítva leegyszerűsítenek egy valós helyzetet, esetünkben a rockkoncertet. Míg egy kezdő gitáros minimum több hónap (de inkább év) gyakorlás után léphet színpadra, a Rock Bandbe fél óra alatt bele lehet jönni. Arról nem is beszélve, hogy akármilyen jól pengethet az ember igazi gitáron, soha nem fogja eljátszani a Nirvanával az In Bloomot.

A műfaj másik nagy dobása ugyanis az, hogy a játékok ma már a rockslágerek eredeti felvételeit használják. A Rock Band esetében ez többek között a Black Sabbath Paranoidját, a Metallica Enter Sandmanjét és a The Who Won't Get Fooled Againjét jelenti, szóval nem kis jogdíjakat kellett kifizetniük a készítőknek. A játék repertoárjában verziótól függően 45-54 profi dal szerepel, ezek mellé adtak még 13 amatőr nótát (többek között a South Parkból Timmy dalát), és néhány dollárért újabb dalokat vagy akár egész albumokat is le lehet tölteni a játékhoz. Legutóbb szeptember végén a Red Hot Chilli Pepperstől került fel a Blood Sugar Sex Magik album a konzolok online boltjaiba – ilyen nevekkel nem is nagyon tud lépést tartani a rivális Guitar Hero széria, mivel ahhoz eddig csak kisebb dalcsomagokat lehetett letölteni, nem teljes albumokat (igaz, a széria első teljes albuma, a Metallica új lemeze elég nagy dobás).

A Rock Bandben szólókarriert is lehet játszani, de ez a játékmód a legutóbbi, szintén eredeti hangsávokkal kecsegtető harmadik Guitar Herónak jobban fekszik. A rivális program gitárkontrollere kicsit jobban használható, mint a Rock Bandé (az átfogások könnyebben mennek), és a játék grafikája is hajszálnyival jobb (már csak azért is, mert négy játékos esetén Rock Bandben szinte teljesen eltakarják a hátteret a hangszerek sávjai). Partijátéknak ugyanakkor a Rock Band jobb, egyszerűen azért, mert négyen is lehet játszani vele. Egyébként a program csapatépítésnek sem utolsó: a játék a teszt alatt egy bandába hozott korrektort és programozót, blogszolgáltató-fejlesztőt és videóst, hirdetésszervezőt és újságírót. Az oroszlán a báránnyal hál, aztán lenyomják a Dani Californiát.

Beerősít a Guitar Hero

Valójában egyik sorozatnak sincs oka panaszra: 2007 a Guitar Hero éve volt, a második és a harmadik rész tavaly csak Amerikában 820 millió dollárt kaszált (a teljes játékpiaci forgalom ugyanitt 18 milliárd dollár volt), és nagyjából 4,5 millióan vették meg valamelyik folytatást. A Rock Band összes eladása egyelőre 3,5 milliónál tart, de mivel körülbelül kétszer annyiba kerül, mint a Guitar Hero III, nem biztos, hogy ez rosszabb teljesítmény (nem is beszélve a 21 millió dalletöltésről). A két nagy név versengésének egyébként van egy pikáns mozzanata: a Rock Bandet a Guitar Hero II fejlesztőcsapata, a Harmonix készítette, miután a MTV elcsábította őket.

A zenészjátékpiac két győztese a következő hónapokban tovább vetélkedik majd. Amerikában október végén, Európában november elején jelenik meg a negyedik Guitar Hero, a Guitar Hero World Tour, ami nem akar lemaradni a Rock Bandtől: a gitár mellett ebben is megjelenik a dob és a mikrofon, ráadásul a dobkontrolleren már cinek is lesznek, és online játékban két banda is összemérheti majd a tudását. Mivel a márkanév itthon már ismert, valószínűleg ezt forgalmazzák majd Magyarországon. A tengerentúlon már kapható Rock Band 2 szintén novemberben érkezik meg kontinensünkre, de nem tudni, eljut-e a hazai boltokba. Amikor megkérdeztem erről a játékot forgalmazó Electronic Arts magyarországi vállalatának illetékesét, egy határozott "erről egyelőre nem beszélhetek"-et kaptam válaszul.

Akárhogy is, a Rock Band nemcsak a zenészjátékok történetében fontos állomás, hanem általában a többszemélyes játékok történetben is. Összehozta a gitár- és a dobszimulátorokat a karaokéval, és ezzel virtuális garázszenekarok ezreit indította útjukra.
Isten óvja Keith Richardsot.