Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Akarat

2004.08.02. 08:08
 

„A burzsoázia csak úgy szerez – mint tudjuk, látjuk ma is – piacot, befolyást, respektet, csak úgy képes kiterjeszteni rendszerét és elvégezni a premodern múltat és poézisét romboló munkáját, ha háborúzik, és a polgári forradalmat radikalizáló szociáldemokrácia csak ettől a kataklizmától remélhette annak a teljes és véglegesen tőkés rendnek a bekövetkeztét, amelyről Marx beszélt.”

 

„Világossá vált, a szocializmusért és a szocializmus ellen folyó halálos küzdelem győztese csak az lehet, aki a Szent Szövetség és a negyvennyolcas polgárság között megkötött kompromisszum dekadens-ambivalens, didergősen csábuló, elegáns civilizációját a rohamosztagok katonabakancsával rúgja szét.”
(Tamás Gáspár Miklós: A világ vége, És, XLVIII./31.)

Hatvan éve, hogy a rendőrökkel folytatott golyóváltásban életét vesztette a harminckét nevű antifasiszta egy budai cukrászdában. Az alkalomból megemlékezést rendeztek, részt vett rajta Hiller (dr., Ph.D.) kultuszminiszter is. Az ifjúszocik közleménye szerint a harminckét nevű „élete és halála nem lehet értelmezés kérdése”, ami, lássuk be, fékezetlen habzású marhaság. Mert „2004-ben már bátran lehet a valóságról beszélni”. És valóban, már az eseményről szóló tudósítás hogyanja és mikéntje is értelmezés kérdése: ami a Népszabadságban, de még a Népszavában is mínuszos hír, az a Magyar Nemzetnek vagy Hír tv-nek már elég, hogy feltörölje kicsit a miniszterrel a promenádot: „Hiller újraavatta Ságvári Endre szélsőbaloldali politikus emléktábláját”.

„Több embert érintő dulakodás” válhat a heti bevásárlásból
Mert hát autentikus jobboldali vélemények szerint a harminckét nevű illető egyszerű rendőrgyilkos terrorista volt, aki kóros krémesfüggőségéből következően vaktában lövöldözött, mint egy begerjedt futballbíró, a derék rendőrök csak a – német megszállással is biztosított – polgári rendet és kisebbségvédő magyar demokráciát óvták meg tőle, jogszerűen. Bizony. Ebben az országban azóta se lehet még egy kis aggnáci-vadászatot sem csak úgy összedobni, és viszont, holokausztmúzeum-igazgatónak lenni sem fenékig tejfel. Különben is, aki itt cukrászdába megy, számítson mindenféle kommandókra.

A rend őreivel bizonyos körülmények fennforgása esetén egyébként sem árt óvatosnak lenni. Az illegalitás például, mint láttuk, rossz ómen. És ha netán szökésben levő, lopásért és csalásért elítélt fiatal férfi vagyunk, semmi esetre se menjünk hipermarketbe, még arra jár egy-két szolgálaton kívüli rendőr, és kész a baj. Hát még, ha makacskodunk, ellenállót játszunk, ilyenek. És ha a rokonság is felbassza az agyát, az végzetes lehet. „Több embert érintő dulakodás” válhat a heti bevásárlásból, és noha korábban már „több közelharcszakértő felhívta rá a figyelmet, hogy a rendőrség által különben jogszerűen alkalmazható fojtófogások életveszélyesek lehetnek”, és – bár „megfelelően képzett személyek” fojtófogás helyett mozgásképtelenné tehetnék az alanyt egyszerű kéz- vagy lábtöréssel is – nem kerülhetjük el a boncolást, aztán az ügyészség kizárja, hogy megfulladtunk volna.

Tehát tudnunk kell mit akarunk, bevásárolni például ne akarjunk, legalább annyira ne, amennyire a Fibisz se akar értelmezni. És ha az ombudsman vizsgálatot indít, az ügyvédünk ne akarja a fojtófogós rendőrt lecsukatni, mert visszahelyezik a szolgálatba. Nem jó ez senkinek. Itt van ez a szegény rendőrség is, a haláleset után olyan, mint egy élményfürdő: félgőzzel üzemel. Pedig igazán nem akart semmit. Hogy is akarhatott volna, mikor köztudottan a bolsevista-ultraliberális kormányoldal akarat nélküli kesztyűsbábja. Meg az ügyészségé, amelyik ráadásul maga is kesztyűsbáb. Duplán, mert mindenki úgy tudja, hogy a főügyészt a fidesz rángatja dróton, pedig ha hihetünk némely nemzetes publicistáknak (és már miért ne hihetnénk nekik), a főügyész valójában a komcsik zsákjának a Poltja.

akarni nem kell, hanem muszáj
Ezen a szinten bátran becsavarodhatunk, mint a belek a hamburgertől, miniszter a kakastökös rétestől, Szily kolléga a mézes-zabos szenyától vagy magyar celebritások a viszkis rostonsülttől, mert az lehetetlen, hogy a Fidesz-bérenc P.P. ne úgy legyen MSZP-bérenc, hogy azt a Fidesz ne akarná. Meg azt is, hogy a titkosszolgálatok elbizonytalanodjanak. Hiszen csak akarni kell!

Sőt, van, aki szerint akarni nem kell, hanem muszáj. („Autonómiát Önök soha nem fognak kiegyezéssel elérni Romániában. Vagy kiállnak érte, erőt mutatnak fel, megszervezik magukat és kikövetelik, vagy nem lesz autonómia.” Szívóhatás ide, kétes értékű mankó oda, suttyomban nem lehet, fenébe a tutyimutyizással.) Akarni kell akkor is, ha az, akitől akarunk valamit, ettől elszomorodik. Előfordul persze, hogy valaki, akinek egész életében muszáj volt akarnia, egyszer csak valahogy kertészkedésre kénytelen fanyalodni, oszt megüti a guta.

Sajnos, az akaráshoz kell egy bizonyos tehetség. Például a szocik is marhára akarnak akarni, csak fogalmuk sincs, mit. Pláne, hogy miből. Ráadásul egyenként, személy szerint az egész kormányoldalon senki nem akar semmit. Medgyessy nem akarja, hogy a színe elé járuljanak, Kuncze nem akarja Wekler helyett elvinni a balhét, de azt sem akarja, hogy az állam csirkét, tankönyvet tenyésszen és adjon ki, Demszky nem akar gyalog járni. Ráadásul az MSZP kormánya meg a főkapitány sem akarják egymást (csoda, hogy a rendőrség félgőzzel?). Meg a főkémek se, meg a sportminiszter sem. Az igazságügy-miniszter sem. Nem is büszke ránk senki, csak az a hülye Powell.

Nem csoda, nyilván deprimált mindenki: szakad az eső, tiszta özönvíz, árad a Hernád, mindenkinek befagy a segge. Európa is úszik – bár ne szóljunk semmit, lehetne vérzuhatag is. Ha most el lehetne akarattal intézni az úristennél a zuhét, az volna csak a Triumph des Willens. Ha valaki azt mondja, neki sikerülne, akkor is csak fenntartásokkal higgyünk neki, ha hozzáteszi: Nagypéntek nélkül nincsen Húsvét.

Különben is, minek az a nagy akarás, a végén Tysont is kiütötték.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!