-
A feladatlap, ahogyan a középszintű is, lényegében azt a "mintát" követi, amelyet a szakmai bizottság a 2005-ös májusi vizsgán kialakított, és amelyet már az évközi vizsga októberi feladatlapja is követett.
-
Idén egy rab is érettségizett történelemből. Őrei kíséretében két órát késett, de azért megírhatta a feladatlapot.
-
Fájlcserélőkön hirdették a matek tételeket, de kiderült, hogy azok tavalyi minta-feladatsorok.
-
Hányféleképpen lehet egy 10
fős társaságból egy elnököt és egy titkárt választani - ilyen kérdéseket is kapnak a diákok.
-
A jó és rossz címadásról, Márai Halotti beszédéről, Juhász Gyula és Vajda János verseiről lehetett esszét írni, és beszédet kellett fogalmazni a turizmus jó és rossz oldalairól. "Nem volt nehéz, nagyjából erre számítottunk" - mondta Laci és Miki.
-
A hétvégén sokan remélték, hogy ismét megjelennek a neten az érettségi tételek, de ehelyett ezt kellett olvasniuk: "Tanuljatok a kurva anyátokat, vagy lófasz se lesz belőletek!"
-
Hogyan szerezzük meg a vizsgafeladatokat, ha nem akarunk fegyveres rablást elkövetni? Hackelni nem érdemes, a tételösszeállítók nem használnak hálózatot. Ha a csomagolást feszegetjük, az elszíneződik, mi meg lebuktunk.
-
Hozott pont (maximum 60) + szerzett pont (maximum 60)+ többletpont (maximum 24) = maximum 144 pont.
-
Felsőfokú szakképzések érettségi után: piacképes szakmák és kedvezmények az egyetemi szakokra való bejutáshoz.
-
A felvételi lap kitöltése előtt érdemes átböngészni azt is, hogy a választott szakra felvett diákok hány százaléka tett emelt szintű érettségit, és kapott pluszpontokat nyelvvizsgáért.
-
Új nevet kap a Veszprémi Egyetem, amely egy "speciális logisztikai területen" kutatómunkát is végez majd a NATO-nak.
-
Az interneten is beadhatók a felvételi jelenkezési lapok, de ezt sem szabad az utolsó pillanatra hagyni. Két hét múlva lejár a határidő.
-
A cégek nem állítottak fel feketelistát a gyenge egyetemekről, de tudják, melyik diplomát nem fogadják szívesen.
-
Az évekkel korábban érettségizettek is minden gond nélkül nekivághatnak az idei felvételinek, de nem lesz könnyű bírniuk a versenyt a többletpontokkal rohamozó ifjú titánokkal.
-
Érdemes átböngészni a listát, amely százhúsz új alapszakot és huszonnégy diplomás kiegészítő képzést sorol fel.
-
A Bologna-folyamat megfejtése és más információk naponta új tesztfeladatokkal az Index és a DFT-Budapest közös felvételi mellékletében.
-
Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy jó orvos, mérnök, közgazdász, jogász vagy bölcsész legyél?
-
A legfontosabb dátum február 15-e, eddig kell jelentkezni az érettségire és a felvételire. Utána már késő.
-
Összegyűjtöttük a hazai, és a Magyarországon működő külföldi egyetemek világhálós elérhetőségeinek legteljesebb listáját.