Sokak számára nem jelent szabadnapot május 1-je.
Kvízünkkel tesztelheti tudását május első napjáról.
Nem árt majd figyelni.
Hosszú békés HR-időszak után a 2020-as évek elején erőre kapott a vágy egy munkaügyi reformért.
Több ünnep és munkaszüneti nap idén sajnos hétvégére esik.
Franciaországban több mint százezren vonultak utcára szombaton a szakszervezetek felhívására.
2021.04.26. 21:03 Módosítva: 2021-04-27 21:15:40
Nagyon nem köztudott, de legalább négy adagot kaptunk, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
A focisták a Realnál és a Barcánál találták magukat 56 után, a pólósok pofon miatt magyarázkodhattak, előzőleg Szepesi aggódott.
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést szorgalmazott mindenki számára a pápa munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
Az országos tisztifőorvos szerint nem igaz, hogy nem kezdték el volna a tesztelést. Az önkormányzatok nem kapnak többé jogosítványokat. Hétfőn nagyobb laborvizsgálatok indulnak. Mindenki maradjon távmunkában. Az operatív törzs május 1-i tájékoztatója.
Erős kijelentések övezték az idei virtuális majálisozást. Az MSZP elnöke nemzettragédiát vízionál, a Jobbik szerint pedig biorobotok lettek a munkavállalókból.
Idén május elsején nem lesz majális, ezért az interneten emlékeztetnek mindenkit például arra, hogy a szakszervezeti tagok többet keresnek.
Az egész napos rendezvényt a Facebookon lehet követni, a kormánynak címzett követeléseiket is itt ismertetik.
A tüntetések jó része békésen zajlott, de radikálisabb tüntetők pár helyen komolyabban összetűztek a rendőrökkel.
2019.05.01. 18:51 Módosítva: 2019-05-02 09:06:50
Az MSZP nem is állított nagyszínpadot, a Mi Hazánk reggel több tojásrántottát osztott, mint a Jobbik. A Momentum pár száz vonulót vonzott. Közben Orbán jelezte: ő dolgozik. Majális-összefoglaló.
Hogyan tudnak ezek után a budapesti patkányhelyzetről beszélni? Le kell-e mondania Bangónénak? Ellenzéki politikusokat kérdeztünk a majálison.
Megnéztük a Mi Hazánk és a Jobbik majálisát. Előbbinél a cigánybűnözés és a Jobbik ekézése volt a fő téma, utóbbinál az Orbán-kormány.
2019.05.01. 10:47 Módosítva: 2019-05-23 14:38:31
Varga Balázs 2014 és 2018 között fotózta a városligeti rendezvényt. „Mintha egy másik kis világba érkeztem volna, nem csak térben, de időben is.”
Sistergő olaj, mosolygó szörnyek és zakatoló gépek a május elsejék legszörnyűbb rendezvényén.
2018.05.01. 22:51 Módosítva: 2018-05-02 10:06:49
A Jobbik és a DK kihagyta, az MSZP és az LMP elalibizte május 1-jét. Csak a Momentum tartott politikai demonstrációt, de arra se sokan voltak kíváncsiak.
Egy felmérés szerint a magyarok harmada majálisozik.
2018.02.11. 18:25 Módosítva: 2020-02-12 00:00:52
A 70-es években más volt a divatfotózás: nem tömörültek izgatott stylistok a modellek körül, a manökenek gyakran saját ruháikat is viselték. Jávor István hetvenes évekbeli divatfotói Pataki Ágival és a kor legismertebb modelljeivel.
Orbán nem érti a 21. századot, kopaszokat küld ránk, de mi nem félünk. Gyújtó hangulatú beszédben hirdetett programot, cselekvő köröket, és fesztivált a Momentum.
A politikusoknak is kötelező és rendszeres mentális alkalmassági vizsgálatot javasol a jobbik elnöke.
Aki akart, csatlakozhatott az Új Magyar Gárdához vagy a Magyar Önvédelmi Mozgalomhoz is.
2017.05.01. 09:01 Módosítva: 2017-05-01 23:07:34
Frizbifoci, tudományos show gyerekeknek, exjugoszláv képregény-esztétikai kiállítás, futással kombinált mozi, forgalmirend-változás, és politizálás a Városligetben. Programajánló.
Tizenegy halott, több tucat sebesült. A kommunisták szicíliai választási sikere után jött az Amerika-mániás Salvatore Giuliano és bandája és tíz percig géppuskázott a domboldalról. A szálak egészen messzire vezetnek.
Reggel a Munkáspárt, este a Momentum tart tüntetést.
2016. augusztus 11., 08:55
Az esetről szociofilmbe illő felvétel készült.
Nézze meg, hol nem érdemes közlekedni ma Budapesten!
Egy élő legenda, a tinik bálványa és a hegedű hercegnői is a felhőtlen szórakozás zsoldosává szegődtek a városligeti majálison.
Nincs mindenhol olyan békében és nyugalomban majális, mint minálunk.
Háromnapos programsorozatot hirdettek ingyensörrel. A fellépők nem tudnak róla, a helyszín üres.
Szegénység, piszok, rossz ellátás: tuberkulózis és skarláttól pusztul nemzetünk. Esti Ujság, 1914.
Régi vágyunk teljesült, vagy ráfizettünk? Gyarmatosítás vagy pénzosztás? Majálisozókat kérdeztünk az uniós csatlakozás tizedik évfordulóján.
2014.05.01. 16:28 Módosítva: 2014-05-02 13:03:01
Miért jó az EU? Mert sok pénzt ad. Miért jók a szocik? Mert baloldaliak. Mit jelent a baloldal? Európát. Ez az MSZP május 1-i üzenete a Ligetből. Ja, és üdvözlik Horn Gyulát.
Azért a vörös zászlóra és a sértő beszédekre most is le fog csapni a főkapitány. Esti Ujság, 1914.
Az EP-választás előtt egy hónappal az ellenzéki összefogás pártjai külön majálisoztak.
Thürmer erősen nyitotta május elsejét.
Három férfi verekedett össze Lentiben, Pécsett vörös csillaggal tüntettek. Gólözön Borsodban.
Jóképű Gordon, Feddhetetlen Attila és véletlenül fellépő Fluor Tomi is színesítette a városligeti majálist. Az ön gyereke is Orbán miatt sír?
"Munkáért, ami nincs" jelszóval vonultak fel az olasz szakszervezetek tagjai szerdán.
Hasonlítsa össze, Mesterházy, Vona, Gyurcsány és Bajnai május elsejei beszédét, és szavazzon!
Sebész és bányagépész is a kitüntetettek között, még életükben bronz mellszobrot kapnak.
Trafik- és földügyben elszámoltatást, kaszárnyakapitalizmus helyett jó kormányzást ígért az Együtt 2014.
A volt miniszterelnök közös ellenzéki listát akar. Ha Bajnaiék nem mennek bele, az szerinte Külön 14.
Bezzeg mikor még Biszku Béla sörözött a hajógyári munkásokkal! Archív felvételek 1919-től 73-ig Apró Antallal és erotikus másodpercekkel.
Jobbikos állatsimogatás ingyen rántottával, balos majálisok osztályharcos húrokkal, légivirtus, Talmácsi, Paff, a bűvös és Fluor Tomi a napi kavalkádban.
Ismeretlenek 300 méternyi vezetéket gurítottak el éjjel az újszegedi ligetben. 300 ezer a kár.
1957 május elseje a Kádár-korszak erődemonstrációja volt, az 56-os forradalom eltiprásának díszszemléje. Kádár beszédét úgy kezdte, hogy itt az ellenforradalmat legyőző munkásság ünnepel.
Demokráciát nem tudunk kérésre sem letölteni, csak Republicot és Markos-Nádast. Felvonulók kérték 2012.
Politikai gyilkosság áldozatának tartja magát. A DK első majálisán totális támadást indított.
A plágiumgyanújáról beszélt Gyurcsány Ferenc a DK május 1-i rendezvényén.
Az MSZP majálisozó közönségét a focira költött pénz idegesítette.