426 találat az Indexről, és a környékéről.
A pszichológiai hadviselés folytatódik.
Környezetvédelmi aggályokat tisztázott a kötelező visszaváltási rendszer mögött álló Mohu.
A serpák folyamatosan tisztogatnak.
Nem ez az első eset, hogy Phenjan szeméttel teli léggömbökkel okoz zavart.
Rengeteg minden maradt még a hegyen.
Az ügyészség vádat emelt a saját kertjében hulladéklerakót létrehozó nő ellen.
Szem(et)et szem(ét)ért észak és dél között, csatasorba álltak a hangosbemondók.
A dél-koreai hatóságok arra kérik az embereket, hogy ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához.
„Észak-Korea ezzel világosan megsérti a nemzetközi jogot és komolyan veszélyezteti népünk biztonságát.″
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben.
Ez lesz a hulladék sorsa azután, hogy a lomtalanítást végzők elszállították.
Megoldhatná minden problémánkat, csak nem az történne, amire számítunk.
Többekben felmerült már, mi lenne, ha az emberek által termelt rengeteg szemetet behajítanánk egy vulkánba. A kutatók választ találtak.
Sokat spórolhatsz, ha jó helyre dobod a szemetet.
Kis csúszással ugyan, de elindult a rendszer.
Lépést sürgetnek a helyi települések.
Arra az összegre, amit egy baltimore-i édesanya „összekukázott” nincsenek szavak.
Döbbenetes történet.
Fokozatosan kerül majd ki egyre több helyre az új hulladéktároló.
A gumikacsa-hadsereg darabjai a mai napig felbukkannak világszerte.
Ami az egyiknek szemét, az a másiknak érték - ez a férfi megmutatta, hogyan lehet kreatívan eltüntetni a hulladékot!
A férfi adakozó volt, és a lépcsőn ülő emberek ezt tudták róla.
Nem aprózta el.
2023.10.13. 17:12 Módosítva: 2023-10-15 14:12:09
A déli határnál forgattunk, ahol lassan tarthatatlanná válik a helyzet.
2023. szeptember 27., 10:20
Közeleg a határidő.
2023. szeptember 9., 17:26
Egy heti szemét – Gregg Segall fotósorozata.
2023. augusztus 24., 17:42
Nagy-Britanniában több tízezer tonna hulladék gyűlik össze egy fesztiváli idény alatt.
2023. augusztus 22., 11:33
Alig bír vele az FKF.
2023. augusztus 19., 19:03
Egyszer már megállapították, hogy a Btk. hatálya alá tartozik a rengeteg hulladék.
2023. augusztus 18., 13:34
Annyira lelassulhatott a nő anyagcseréje, hogy akár három napig is feküdhetett a földön eszméletlenül.
A házi komposztálás csak elsőre tűnhet macerásnak: íme, a szabályok és szerkesztőségünk tapasztalatai!
Egészen bizarr ötletekkel is válhat valaki igazán gazdaggá. Mutatjuk a legfurcsább sztorikat.
Június 12. a gyermekmunka elleni világnap.
Ezzel megdőlt egy rekord is.
A kereskedelmi expedíciózás térhódítása révén a '90-es évek óta folyamatosan nőnek a szeméthegyek a Himalájában.
Lehet, hogy ez lesz a hosszú távú megoldás a műanyagszennyezésre?
2023.05.16. 11:11 Módosítva: 2023-05-17 06:45:02
Sérülten, összegyűrve és összelapítva is visszaválthatunk.
Már felgyújtották, elszállíttatták, de mindig újratermelődik.
A szelektív hulladék kiöblítésének prózai és nagyon logikus oka van.
A Tisztítsuk meg az országot! projekt keretében az erdők, mezők is mentesülnek a hulladéktól.
Elképesztő látvány fogadta a zalaegerszegi hivatásos tűzoltókat, amikor benyitottak egy égő társasházba.
Egy somogyi község megbízottjai leplezték le a sofőröket.
Ukrajnából is áramlik a szemét Magyarországra.
2022. december 19., 11:35
Működésükhöz szerves hulladékból állítanak elő biogázt.
Nem is gondolnád, mi mindenre jó a kávézacc: felhasználásának sokoldalúságát mutatjuk most be!
Már eddig is nagyon sokan haltak meg a légszennyezés miatt.
Egyelőre nincs megállapodás.
2022. szeptember 15., 08:01
2022. szeptember 11., 21:31
A környező települések levegőjében nem találtak káros koncentrációban szennyező anyagot.
2022. szeptember 9., 13:29
Az emberiség túljár a kukázó madarak eszén.
2022. szeptember 9., 00:00
Mutatjuk, mit tud.
2022. augusztus 11., 13:07
Talán soha nem volt annyira fontos a spórolás, mint most.
2022. augusztus 7., 11:29
Olvasónk sok szemetet is talált a Tarna-hídnál.
2022. augusztus 5., 06:13
Ha elkezdjük keresni a szemetet, mindenhol látni fogjuk.
A komposztálás nem ördöngösség városban sem: mutatjuk, mennyi mindent nyersz vele!