10193 találat az Indexről, és a környékéről.
Gnatalie új otthonra talált.
Minden, amit az elnökjelölt elleni merényletről tudni lehet a támadást követő első 24 óra után.
Az alapvető biztonsági problémák akár a volt elnök életébe is kerülhettek volna.
A hatvanas években nem igazán számított az üzemanyagfogyasztás, ezért jó ötletnek tűnt gázturbinákat szerelni a vonatokba.
Megvan az amerikai elnök véleménye a politikai ellenfelét ért támadásról.
Egy olyan lista, amire nagyon nem akar felkerülni az ember.
A hősök köztünk járnak – négy lábon.
Kendőzetlenül kifejtették véleményüket az amerikai elnök közelmúltbeli teljesítményéről.
Mínuszba kerültek az eladások, főként a kínai visszaesés miatt. A "hazai" piac viszont tartja magát.
Nem teljesítenek jól az Excaliburok az orosz elektronikai hadviseléssel szemben.
Két tár lett, maradhat?
Egy korábbi szerződés felmondása indíthatja újra a folyamatot.
2024.07.11. 07:08 Módosítva: 2024-07-12 07:06:15
Megjelent egy könyv, amely áttekinti a hadtudomány jelenét, és megmutatja, hogy mit hozhat a jövő.
Ha elfordul tőle az amerikai szórakoztatóipar, akkor az tényleg megpecsételheti politikai karrierjét.
A kormányfő kétoldalú tárgyalásokra is készül az amerikai fővárosban.
Több, mint 100 embert ejtettek foglyul.
A tüdőn kívül más szervekre is átterjedhet, ha ez bekövetkezik.
2024.07.07. 16:30 Módosítva: 2024-07-08 18:12:28
Nagy baj lehet a felhőmanipulálásból.
A térségben növekvő nyugtalanság miatt erősítenek.
Úgy fest, vége a mosolyszünetnek.
Közel 30 éve indult ellene a nyomozás.
A Ford szerint a vállalható áron kapható, másként olcsónak mondott villanyautó 30 ezer dollárba, azaz 11 millió forintba kerülhet.
NHTSA kontra gyártók.
Éjszaka folytatódott a Copa América csoportköre.
Az emberek nagy része úgy tudja, hogy nincs a Mariana-ároknál mélyebb pont a Földön, de valójában tévednek.
A magyar zászló színei láthatók a Kanada és Egyesült Államok közötti hídon.
A testület saját illetékességi körébe sorolta a magyar állam és a holokauszttúlélők között indult kártérítési ügyet.
A használt elektromos autók ára drámaian csökken az Egyesült Államokban, de ez nem tette igazán kívánatosabbá a villanyautókat.
Inspirálni szeretné a többi indulót a legjobb fizikai és szellemi állapot elérésére.
A TV2 kedvelt műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna és párja, igazán különleges helyszínen pihenik ki a munka fáradalmait.
Mikor áll ki ma a béke érdekében a művészvilág színe-java? Zulik Ákos írása.
Orbán Viktor politikai igazgatója szerint a nagykövet „minden szégyenérzet nélkül” hazudik.
Nyáron sokan vágynak egy kellemes, hűsítő csobbanásra a medencében. Idén azonban még pénzt is kereshetsz ezzel.
Változtatnának az önvezető autók kótyagos viselkedésén.
Soha ennyi gyakorlatot nem tartottak Ázsiában, mint az elmúlt két évben.
Piacra lépett a Honda frissen bemutatott hidrogénhajtású autója.
Beszállnak a Highlanderek.
Együtt fertőznek a variánsok, már a kutatóknak sem világos, hogy melyiket célozzák meg.
A hagyományosoknál marginális a növekedés.
Az amerikai elnökjelölt hozzátette: szerinte a közvélemény nem nyugodna bele ebbe.
Van, aki szerint ez a demokrácia végét jelentené.
Sok embernek kell a 124 millió forintos Mustang.
Amikor lemegy a nap, a természet adta békés pillanat egyszerre változik rémálommá a hegyen.
Meg nem erősített hírek szerint 25 százalékos extra terhet vetnének ki a kínaiak egyes európai és amerikai modellekre.
A piacok gyakran rettegnek valamilyen közel-keleti „helyzettől”, ami megdrágíthatja az olajat, ám az iráni elnök halála nem okoz felfordulást.
A cég egyelőre nem reagált, korábban csak annyit közölt, hogy várják a rendőrségi jelentést.
2024.05.22. 12:01 Módosítva: 2024-05-23 06:39:06
Olvasmányos, könnyed, szerethető kis könyvecske, nem csak macskabarátoknak.
Egy friss amerikai jelentésből derült ki.
Joe Biden is kifejtette véleményét a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének lépéséről.
A rossz hegesztés miatt önállóan útra kelhetnek az elektromos Mercik, a gyártó a komplett motort cseréli.
2024.05.19. 09:26 Módosítva: 2024-05-20 09:40:32
A liberalizmus „utódideológiájának” is nevezik, a magyar kormányoldal „irtaná”. De miről is van szó?
A Kínához fűződő szoros viszonyt sérelmezte egy republikánus szenátor.
Az a kemény vámpolitika, amit Amerika alkalmaz Kínával szemben, Európa számára nem járható út. A kínai gyártóknak pedig van honnan „elvenniük”.
2024.05.14. 08:26 Módosítva: 2024-05-17 12:29:23
A miniszterelnök politikai igazgatóját a kínai államfő budapesti látogatását követően kérdeztük.
Egy friss kutatás szerint kissé hiányos a szövetséggel kapcsolatos tudásuk.
A volt amerikai elnök beszédével sokkolta a szombati nagygyűlésen részt vevő tömeget.
2024.05.08. 05:57 Módosítva: 2024-05-09 11:09:11
Pekingnek nem csak gazdasági céljai vannak.
Olyan helyre rejtettek volna nukleáris fegyverekkel felszerelt bázist, amire senki sem gondolt.